Magyar külpolitika, 1928 (9. évfolyam, 1-24. szám)

1928 / 14-15. szám - A francia és az olasz diplomácia harca. Miért van újra kormányválság Görögországban?

Magyar Külpolitika 14—15. szám A FRANCIA ÉS AZ OLASZ DIPLOMÁCIA HARCA Miért van újra kormányválság Görögországban? Róma, 1928. július hó. \ Chigi palotában sokkal többet intéznek ma, mint Olaszország sorsát. A nemzetközi politikai élet egyik legfontosabb vára ma ez a palota, ahonnan láthatatlan szálak szaladnak ki a szélrózsa minden irányában s ahova épen olyan láthatatlan szálak futnak be mindenünnen. Róma Páris vetélytársává nőtte ki magát s tisztában van vele, hogy csak egy sorsa lehet, mint őseinek valamikor a Kartagóval való viszálykodásban. Akkor is az volt a helyzet, hogy vagy egyiknek, vagy másiknak pusztulni kellett, mert a földközi tenger nem tudott még az akkori primitív közlekedési viszonyok közt sem két urat szolgálni; Ma Páris akarná Rómát megfojtani ugyanezért a földközi tengeri uralomért és Róma lázasan készül, hogy felszereletlenül ne érje a leszámolás. A Chigi palota külpolitikája a párisi támadásokhoz igazodik. Egy ponton támadó; Afrikában a tangeri kérdésben, mert az öntudatra ébredt negyvenmilliós nagyhatalom nem nyugodhatott bele, hogy Franciaország teljesen kiszorítsa Marokkóból. A többi ponton mindenütt védekezik s védelmének két fő színtere van: a Balkán és az Alpesek. A negyvenmillió olasz az Appenini félszigeten, Szicília és Szardínia szigetén a legintenzívebb gazdasági termelés mellett sem élhet meg. Még kevésbé élhet az évi négyszázezer főnyi szaporulat, melynek nagy részét el kell valahol helyezni. Róma a maga örökségének tekinti a földközi tenger déli partját, csakhogy olyan későn lépett be a gyarmatosító államok közé, hogy a neki jutott afrikai partdarabok ennek a szaporulatnak csak kis részét vehetik fel. Ahova az olaszság tömegekben vándorolt ki és talált életfeltételeket, az mind más politikai nemzet területe, mely vagy egyenesen ellenszenvvel fogadja a szerény igényű munkakereső olaszt, vagy csak abban az esetben látná szívesen, ha lemondana nemzetiségéről és az otthont adó nemzetbe beolvadna. Az amerikai és ausztráliai kivándorlásokról nem beszélve, Franciaország az az állam, melynek legtöbb gondot okoz az ősi olasz vagy újonnan bevándorló olasz lakosság. Korzika szigete az olasz szárazföld mellett van, lakossága teljesen olasz. A népszavazás útján 1859-ben Franciaországhoz csatolt Szavoya újra megtelt olaszokkal s a beszivárgás a világháború óta már Provence egész keleti felét átitatta. A gyermektelen francia lakosság a városokba húzódik s a tanyák és faluk sorra kerülnek olasz bevándorlók kezébe. Abszolút olasz többség van a Szicíliával szemben fekvő afrikai Tuniszban is, mely szintén francia birtok. A világháború előtt az olasz bevándorló nem jelentett politikai veszedelmet, csak olcsó munkaerőt, a fascismus uralma óta azonban a helyzet megváltozott. Mussolini ránevelte nemzetét, hogy ahol egyetlen olasz állampolgár megjelenik, az már jelenti az olasz diplomáciát, haderőt, Olszország egész tekintélyét és hatalmát, mert ez mind ott áll a kivándorló háta mögött. Franciaország ezt az erőt, ezt a hatalmat akarja megnyirbálni, hogy újra lelohadjon az olasz kivándorlók megdagadt önérzete. A francia diplomácia páratlan ügyességgel támad teljesen titokban és láthatatlanul a legkülönbözőbb idegen pontokon. Hol Németországgal veszíti össze Itáliát a Brenner kérdésen, hol az olasz uralom alá jutott délszlávok kisebbségi sérelmeit kavarja fel, hol a Balkánt akarja felsorakoztatni a fascizmus ellen. Az albán olasz szövetség tisztán védekező lépése volt Rómának, amikor már nagyon is nyilvánvaló volt, hogy a francia hadi és repülő tengerészet nagyon otthonosan kezd berendezkedni a Dalmát partokon. A Földközi tenger egyeduralmát nem szerezheti meg Olaszország, de legalább az Adria felől fedezni akarta magát. Franciaország keleti csatlósa, Szerbia francia zsoldban lépett fel versenytársnak 'az Adrián s a megmaradt három dalmát sziget nem volt eléggé támaszpont ahhoz, hogy kelet felől megvédje az anyaországot. Ezért kellett védekezésül berendezkedni a Balkánon is, ezért kellett az albán támaszpont, ahonnan szárazföldi úton tarthatja sakkban a francia szövetséget s az attól mozgatott Szerbiát az olasz politika. A francia diplomácia é'^en olyan sajtóhadjáratot indított az albán kérdésben Olaszország ellen, mint a világháború alatt Belgium semlegességének megsértése miatt a német birodalom ellen. Ha más nép volna az Adria északkeleti felén a francia érdekek védelmére, mint a szerb, talán ez a sajtóakció sikerrel járt is volna. Szerbia azonban mégsem az a tényező, melyről az érdektelen külföld elhihetné, hogy az olaszokkal szemben a rend és béke őre Európa délkeletén. A királygyilkosságok földje a maga újabb vérengzéseivel, a skupstinai lövöldözés, a horvátok jajkiáltása, a montenegrói propaganda mind elég súlyos válasz a francia szirénhangokra. Kellett tehát egy másik államot is keresni, amelyik még nem diszkreditálta magát enynyire s ahol a francia politika megvetheti a lábát Olaszországgal szemben. Nem véletlen, hogy Venizelos négy évi száműzetés után, mely alatt békésen fordítgatta franciára Thukidides rég lefordított műveit, egyszerre csak Athénban termett, kormányválságot idézett elő, kisázsiai híveivel felforgatott mindent és kikényszerítette magának a miniszterelnöki megbízást, hogy most a parlamentet szétkergetve, katonai terrorral próbáljon olyan kezes nemzetgyűlést