Magyar külpolitika, 1928 (9. évfolyam, 1-24. szám)

1928 / 12. szám - A finn és észt parlamenti képviselők Magyarországon. A Magyar Külügyi Társaság vendégei a két északi testvérnemzetből

1928 . 9 . Június 16 kémbe, mikor szeptember végén Bethlen István visszajött Bécsből és néhány más erdélyi emberrel együtt magához kéretett. Megbízott bennünket, hogy a békeelőkészítő bizottság erdélyi szekcióját megszervezzük és a munkában közreműködjünk. Október elején össze is ült ez a bizottság a királyi palotában. Ott dolgoztam együtt Sebess Dénessel, Szász Zsomborral, báró Horváth Emillel és dr. Ajtay Józst ff el. — A téli hónapok nehéz és igazán komoly munkában teltek el. Az akkori állapotok magyarázzák, hogy többször megtörtént, hogy szén- és fahiány miatt, dolgozószobáinkai nem lehetett fűteni. Bethlen István nagy kabátban és kalapban dolgozott. Nem egyszer hUtúm Apponyit az íróasztal mellett kabátban dideregve diktálni. Kezei sokszor a hidegtől kékek és pirosak voltak. — Az ő kitartása és tűrése, nemcsak meghatott bennünket, hanem kitartásra is buzdított. Szégyeltük volna íj panaszkodás!, látva az ő hősiességét. — Háromhónapi munka után elkészült az a hatalmas három kötet, amely francia és angol nyelven is megjelent és mikor a párisi magyar küldöttség, Apponyival az élén, magával vitte, a jól végzett munka öntudata jutalmazott mindnyájunkat. — Életem minden fáradozásáért jutalmazva éreztem magamat, hogy a haza e védelmében, mint egyszerű katona résztvehettem. Apponyi, Bethlen és Teleki Pál vezetése mellett. — Hálás voltam az Istennek, amiért figyelmemet három évtized előtt a nemzetiségi kérdésre irányította, mert ügy éreztem, ezáltal volt alkalmam, hazámnak szolgálatot tenni. -— Ha nem is volt akkor pozitív eredménye a békeelőkészítőbizottság munkájának, ez a munka, a maga nagy tudományos anyagával mégis hozzjárult ahhoz, hogy később Európa figyelme ráterelődött a magyar kér désre. Elgondolkozva támaszkodik az íróasztalra amelyen példás rendben sorakoznak könyvek és újságok tömegei. Az arca mosolyogva derül, mikor tovább beszél: — Elmondom még, hogy mi volt az életem legnagyobb elégtétele, hogy valami vidámabb dolgot is mondjak. — 1899-ben történt, hogy Széli Kálmán, az akkori miniszterelnök, a Bánffy-nemzetség politikája című, névtelen röpiratommal kapcsolatban, feloszlatta a nemzetiségi ügyosztályt és engem visszabocsátotí a kultuszminisztériumba. Felmentésem idején, éppen útban voltam Brassóból Budapestre. Az éjjeli vonaton nem volt egyetlen üres hely sem és a folyosón álltam. Mikor a kalauz jött, helyet kértem tőle. Megnézi a vasúti igazolványomat, és azt kérdezi, én vagyok-e az a Jancsó Benedek, aki azokat a román könyvekel írja. Igenlő válaszomra átvezet egy másik vagonba és felnyit számomra egy egész üres fülkét. — Mikor megkérdeztem tőle. hogy minek köszönhetem ezt a nagy figyelmet, azt felelte: ••— ,.Uram, én székely ember vagyok és ugyanabba az iskolába jártam, amelybe ön, de sokkal alsóbb osztályba. Brassóban több olyan mérnök van a vasútnál, akik Önnek tanítványai voltak. Ezek beszéltek előttem Önről és büszkén emlegették, hogy tanáruk volt. Mikor mondtam, hogy nekem meg tanulótársain volt, ők majdnem barátjuknak fogadtak. Ideadták az Ön könyveit, amiket elolvastam és azóta mindig szerettem volna Önnel találkozni. Ezt a fülkét azért nyitottam ki, mert az olyan ember, aki ilyen könyveket írt, megérdemli a pihenést." — A derék kalauz szavaira eszembe jutott, liogy íme, a miniszterelnök, ez a széles látó körű férfi, akinek tudnia kellene, hogy az a kérdés, amelyről én annyit írtam, mennyire fontos a nemzet életére nézve, — ez a miniszterelnök azzal jutalmazott engem, hogy elcsapott. Ez az egyszerű ember pedig azt mondja, hogy megérdemlem a pihenést. — Ennek a kalauznak van igaza és nem Széli Kálmánnak — gondoltam — és továbbra is ebben az irányban fogok dolgozni. -— Ami azt a székely kalauzt bölcsebbé tette, mint az ország miniszterelnökét, az egy olyan hatalmas tudatalatti érzés, amit — anélkül, hogy számot tudna adni róla —, érez minden erdélyi, de nem érez ösztönösen senki, aki nem nemzetiségi vidéken született élt és dolgozott. Az a lélektani motívum magyarázza azt, hogy az egyszerű székely kon duktor tovább látott, a nemzet egy nagy életkérdésében, mint az ország nagytehetségű, kiváló minisztere. Ma még nem is tudjuk a maga igazában értékelni Jancsó Benedek munkásságát, — a történelem távlata fogja megmutatni, mit jelentett ez a nagyszerű ember az országnak. SZÁPÁRY LÁSZLÓ GRÓF, VOLT LONDONI MAGYAR KÖVETÜNK MUSSOLINIRÓL Szápáry László gróf, volt londoni magyar követ munkatársunknak az olaszországi kormányzati rendszerről és Mussoliniról a következő nyilatkozatot tette: — Mussolininak én igen nagy tisztelője vagyok, elsősorban azért, mert az olasz belső gazdasági viszonyokat olyan nagyszerűen tudta megoldani és az életet, az árukat és a termelést egész Olaszországban olcsóbbá lelte. Ezzel a tényével az olasz idegenforgalmat igen nagymértékben emelte. Én azt hiszem, hogy Magyarország nagyon sokban követheti Olaszország példáját, annyival inkább, mert a magyar viszonvok az olaszok viszonyához és helyzetéhez sok tekintetben hasonlítanak és nem sok vonatkozásban különböznek egymástól.