Magyar külpolitika, 1928 (9. évfolyam, 1-24. szám)

1928 / 12. szám

MAGYAR KÜLPOLITIKA POLITIKAI, KÖZGAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLPOLITIKAI LAP IX. évfolyam 12. szám 1928 június 16 Techert Gyula: Emlékezés 1 Lippay Imre (Genf): A Népszövetség és az optánspör 2 A finn és észt parlamenti képviselők Magyarországon 4 Rónay Mária: Jancsó Benedek, a „nagy székely" 8 Mikola Sándor: A Vendvidék megszállásának története 10 Revízió és neonacionalizmus 11 Rovatok 12 Melléklet : A Külügyi Társaság közgyűlése 19 EMLÉKEZÉS Irta TECHERT GYULA M

agyarország nemes barátjának, Lord Rothermere-nak a fia, Esmond Harmsw.orth eltávozott már körünkből. Feledhetetlen emlékekkel távozott, de feledhetetlenek voltak nekünk is azok a jelenetek, amelyekkel a magyar nép, őszinte lelkesedésének és szeretetének spontán fellobbanásában szívébe zárta reményeinek letéteményesét. Mintha most is látnám, amint szinte gyermeki örömmel és elfogult szívvel jött felénk s amint egyszerre könnybe lábadt a szeme, amikor megpillantotta a magyar határt. Most is hallom, amint Sopron ünneplőbe díszített főterén a Civitas Fidelissima ujjongó lakosainak először kiáltotta magyarul „Éljen Magyarország!" S amint könnyes szemmel mosolyog, örül. amint hull rá a virágeső és zúg az éljenzés minden kis faluban, míg csak Budapestig ér. Arca csak akkor borult el. amikor Komárom közelében látta egymásután a Duna túlsó partján az elszakított, szomorú, csöndes magyar falvakat. A mindent magával ragadó magyar lelkesedés viszi őt is és kipirul az arca, mikor órák hosszat vonulnak el előtte Budapesten is és Szegeden is, mint valami hatalmas hadsereg, ragyogó szemekkel a magyarok százezrei és amikor ezek egy ajakkal kiáltják százszor, ezerszer, milliószor : ,.Nem, nem soha!" és „Vesszen Trianon!", vagy amikor könnyes szemű magyar fiúk lábbal tiporják el előtte a trianoni fekete kereszteket. S a képek változnak. Látom, amint áhítattal leborulva imádkozik a Koronázó-templomban, a Boldogasszony oltára előtt. Talán elmélkedett ott a magyar dicsőségről és ő is kérte Magyarország régi Patrónáját, hogy ne feledkezzen el! szegény magyarjairól. — Látom, hogy örül, amikor a hárshegyi cserkész-parkban kis magyar fiúk dalolnak körülötte, s hogy mennyire szeretne ő is közéjük állani, hiszen pár évvel ezelőtt maga is cserkésztiszt volt. — S egész pirosra tapsolja a tenyerét és tágranyílt nevető szemmel nézi, amint háromezer bájos kis magyar leány, a magyar május legszebb virágai, táncolnak magyar táncokat előtte, de a következő pillanatban már elborul az arca és könnybe lábad a mindig mosolygó szeme, amikor ugyanez a háromezer kis magyar leány tüzes szívekből vonják meg a nagy és a csonka ország határait és leborulva így kiáltanak fel: „Édes Istenkém, add vissza szép magyar hazánkat". S egymásután jönnek további újabb és újabb képek. Látom, amint megilletődötten koszorúzza meg az irredenta-szobrokat és az ismeretlen magyar katona emlékét, vagy amint ámulva fogadja a magyarországi nemzetiségek küldöttségeit, akik mind-mind élő bizonyságot tettek előtte a magyar igazság mellett. Majd látom, amint könnyezve szorít kezet a világháború rokkantjaival, a megcsonkított magyar hősökkel és akkor ő is családjára gondol, • amelynek két legszebb ágát, két testvérbátyját, tépte le e véres démon. Látom, amint őszinte részvéttel látogatja végig a magyar menekültek nyomortanyáit és látom azt a megdöbbenést az arcán, amikor a nyírábrányi román határon megállt •— szemben vele a fák között ellenséges gépfegyverek voltak elrejtve — és így kiáltott fel: „Uraim, hát ez a béke és igazság?!" Látom meghatödottságát, amikor a debreceni nagytemplom ban Balthazár püspök megáldja őt és édes atyjára is áldást kér, hogy sikerrel küzdhes-