Magyar külpolitika, 1928 (9. évfolyam, 1-24. szám)

1928 / 12. szám - Ne higyje senki, hogy az optánspör aktái befejeződtek. A Népszövetség jubiláris tanácsülése - Apponyi Albert gróf nyilatkozata

Magyar Külpolitika ÍÉ. szárix senek a magyar ügyért és látom azt ls, mily komolyan ügyel minden szóra, minden adatra, amit- csak lát és hall. mert mindet jó mélyen akarja bevésni emlékezetébe, hogy jól legyen felfegyverkezve arra a küzdelemre, amelyet ó is magára vállalt. Ks látom azt a gyermekes, tiszia örömét, amellyel a Hortobágyon betekintett minden bográcsba, és megszegte az életet adó magyar kenyeret, vagy amellyel szobájában nézegette azt a sok-sok ajándékot, amely mindegyik az őszinte szívből jövő magyar szeretetnek és bálának egy-egy kedves tanújele, és látom azt a boldog mosolyt az arcán, amikor magyarázza, milyen bájosan fog állani kislányain a párta, meg a pruszlik, vagy a magyar ruha, melyet ajándékba visz haza családjának. De a sok-sok kép közepette is legélesebben Harmsworth arcára emlékszem vissza. Arra az arcra, amely mindig felragyogott, valahányszor csak magyar gyermeket látott, a fapuskás kis parasztfiút, a pirospruszlikos kis parasztlányt, a magyar városok csillogó szemű kisdiákját, vagy elszorult szívvel a magyar menekültek sápadlarcú, könnyesszemű apróságait. Amikor pedig mindezek közül a legkisebbet, egy fehérruhás, kékszemű szőke csöppséget a szívére ölelt és megcsókolt, egyúttal szívére ölelte a magyar jövendőt, mellyel — ígérete szerint — örökre eljegyzette magát. „NE HIGYJE SENKI, HOGY AZ OPTÁNSPÖR AKTÁI BEFEJEZŐDTEK" A Népszövetség jubiláris tanácsülése — Apponyi Albert gróf nyilatkozata Irta LIPPAY IMRE (Genf) A

Népszövetség ötvenedik jubiláris tanácsülése kellemetlen hatással volt a Népszövetség barátaira és ellenségeire egyaránt. A jubiláris tanácsülésnek szépnek, nagynak, méltósággal teljesnek kellett volna lennie és ahelyett mindennek éppen az ellenkezője volt észlelhető. A tanácsülés elnöke Aguero Y I3ethancourt akarat nélkül való gyenge embernek tünt fel, aki csak nagyon felületesen ismeri a tárgyalásra kerülő kérdéseket. Minden pillanatban elárulja milyen kevéssé tájékozott az európai viszonyokban és azt is, hogy milyen keveset törődik azokkal. . Visszatekintve a múltba, 1920—23-ban a Népszövetség — amint mondani szokás még csak gyermekcipőiben járt. Ez volt az az idő, amikor a Népszövetség égisze alatt sok olyan dolgot elkövettek, ami a későbbi Népszövetségnek minden tekintetben kárára volt. Ekkor vették el Németországtól Felsősziléziát. A litván fővárost, Vilnát a lengyelek kezére játszották. A Saar vidéket francia katonaság szállta meg. Végül a lengyeleknek megerősítették a helyzetét Danzigban. 1924-ben mutatkozik az az irányzat, mely a katonai és politikai alapokon nyugvó békeszerződéseket jogi és erkölcsi alapokra óhajtaná lefektetni. Ebben az időszakban tűnnek le a Népszövetség igazán nagy alakjai, Lord Balfour és Leon Bourgeois és ekkor tűnnek föl Lord Róbert Cecil, illetve Paul Boncour és Benes, valamint a hiú és közepes jogász, Politisz. Lord Cecilt nem tekintve, valamennyi elsőrangú szónok, de a jogászi lelkiismeretességet némiképp egyéni módon interpretáló gondolkozással. Béke alatt, a békeszerződések feltétlen érvényben tartását értik. Idegen katonaságnak az országban való megtörését szabadságnak nevezik. Biztonság alatt katonai egyezményt értenek, a jelenlegi helyzet biztosítására. Leszerelés pedig annyit jelent, hogy a győzők nagy hadsereget tartanak, míg a legyőzötteknek önvédelmükről is le kell mondaniok. Ezt a korszakot Paul Boncour káros hatása után, boncourizmus korának nevezhetnénk, mely minden tekintetben káros hatással volt a Népszövetség tekintélyére. A locarnói szerződéssel a leszerelési és biztonsági kérdések fölött megindult vita új és egészségesebb irányba terelte a Népszövetségben érvényre jutó befolyásokat. Majd felemelik a tanácstagok számát 14-re, mely lépésnek, előnyös oldalai mellett, igen nagy hátránya, hogy lassítja a tanács működését. Tény az, hogy a locarnoi öt nagyhatalom képviselője, akik a geníi szállók egyikében, a tanácson kívül üléseztek, nagyobb eredményt értek el, mint maga a tanács. A helyzet ma az, hogy a Népszövetség közgyűlését (Assemblée) még a Népszövetség alapeszméi irányítják, míg a tanács teljesen a volt antantállamok hatalmi együttesét jelenti és mintegy folytatása a párisi nagykövetek konferenciájának. Azzal mindenki tisztában volt Genfben, hogy a szentgotthárdi incidens felfújása néhány megvásárolható párisi boulevard újságíró munkája volt, akiknek legfőbb irányítójuk pedig Paul Boncour. A hármasbizottság jelentése valóban objektív volt. Hogy ez a je-