Magyar külpolitika, 1926 (7. évfolyam, 1-23. szám)
1926 / 6. szám - Szerbia szerepe a világháború kitörésében. A Narodna Obrana és a Fekete kéz - Sztojanovics professzor könyve, Lyuba Jovanovics és Nikola Nedanovics leleplezései - Miss Edith Durham vádjai
A Magyar Külpolitika 3. számú melléklete 1926. március 16 Szerbia szerepe a világháború kitörésében A Narodna Obrana és a Fekete kéz — Sztojanovícs professzor könyve, Lyuba Jovanovics és Nikola Nedanovícs leleplezései — Miss Edith Durham vádjai Irta: Gerevích Zoltán, külügymin. o. tan. A háború előkészítésében való felelősség kérdésének szinte könyvtárra terjedő irodalma van már. Kevésbbé ismeretesek azok az adatok, amelyek a háború kitöréséért való közvetetlen felelősségnek, a causa proxima-nak kérdését világítják meg. A háborús feszültség közvetetlen kirobbanásának oka, — mint tudjuk, — a Monarchia trónörökösének, Ferenc Ferdinánd királyi hercegnek és feleségének Szarajevóban történt meggyilkolása volt. Szerbia akkoriban elhárította magától a felelősséget, tagadta, hogy része volna a véres kettős gyilkosságban, s a tényállás elferdítésével úgy tüntette fel a dolgot az európai közvélemény előtt, mintha ezt a gyilkosságot a Monarchia csak ürügyül használná fel, hogy leigázhassa Szerbiát. Azóta sok napvilágra került, ami eddig homályban volt, s mindazt, amit a Monarchia annak idején csak gyanúként hangoztatott, ma már szerb önleleplezések tényként igazolják. 1923-ban a belgrádi egyetem történelmi tanára Stanoje Stanoievícs egy röpiratot ad ki ..Ferdinánd osztrák trónörökös meggyilkolása" címén, amelyről a zágrábi Obzor 1925. március 1-i száma akövetkezőket írja: — „Soha szerb ember nem csinált jó iszándékból nagyobb kárt nemzetének, mint Stanojevics, midőn e könyvecskét megírta és azt meggondolatlanul német nyelven is kiadta. Amit ezzel elrontott, azt most nehéz lesz ismét helyrehozni. Vájjon a külügyminisztérium nem tudta volna-e megakadályozni ennek a könyvnek a kinyomtatását amelyet ellenségeink arra fognak felhasználni, hogy Szerbiának a háború felidézésében való vétkességét kimutassák." A rákövetkező évben Lyuba Jovanovics. az akkori szerb kormánynak egy tagja, aki a háború kitörésekor kultuszminiszter volt Pasics kabinetjében, folytatta az önleleplezést ,,Krv Slovenstva" (A szlávság vére) című könyvében, mikor bevallja, hogy a szerb kormány igenis tudott a készülő merényletről. A volt szerb miniszter, aki ma a szerb skupstina elnöke, úgy látszik elérkezettnek látta az időt a történelmi igazságok felderítésére s nem is tehet róla, hogy ezek az igazságok a hivatalos Szerbiát marasztalják el a felelősség kérdésében. A harmadik, legsúlyosabb önleleplezés Nikola Nedanovics nevéhez fűződik, aki a Bécsben megjelenő La Fédération Balcanique 1924. december 1-i számában beszéli el Ferenc Ferdinánd főherceg meggyilkolásának történetét, amelyet szerinte az orosz vezérkar már 1913. decemberében elhatározott volt. Hasonló értelemben nyilatkozik Milán Bogítsevícs szerb diplomata, aki Hartwigot és a szerb kormányt a merénylet aktív részvételével vádolja. Mielőtt ezekkel az önleleplezésekkel részletesen foglalkoznánk, ki kell térnünk a merényletet előkészítő Narodna Obrana és a ,,Fekete kéz" című szerb szervezetek ismertetésére. A „Fekete kéz" ideológiája és eszközei világosan kifejezték azt a támadó délszláv politikát amely lángbaborította a világot és főleg 1911. óta a háttérből mozgatója, öszszefogója, támogatója volt minden nagyszláv törekvésnek, amely a Monarchiában élő szláv népek között felmerült. A szerb radikális pártnak már 1903. óta az volt a programmja, mennél hatalmasabbá • kell tenni a hadsereget és mennél nagyobb propagandát kell űzni a Monarchiának délszlávok lakta területein. E célból két társaságot szerveztek amelyek a polgári és a katonai törekvések megvalósításán dolgoztak. A polgári volt a „Narodna Obrana" (Nemzetvédelmi Bizottság), a katonai pedig az „Ujedínjenje illi Smrt" (Egység vagy Halál) amely utóbbi népszerűen mint Fekete kéz volt ismeretes. Mivel a Narodna Obranának az alapítása nyilvános volt, a Fekete kéz-é pedig titkos, nem lehetett csodálkozni azon, hogy a Monarchiában a két társaságot egynek tartották. Most már napvilágot láttak a titkos Fekete kézre vonatkozó statútumok és alkotmány is. És pedig mind az alkotmányt, mindpedig az alapszabályt Tartalja Oszkár nyomtatta le 1921. december 9—14 között Spalatóban a „Novi List" című lapjában. Ő azonban még nem a teljes szövegét közölte. A teljes szöveget először a Zágrábban megjelenő „Nova Európa" című tíz naponként megjelenő politikai jellegű és „jugoszláv" tendenciájú folyóirat hozta napvilágra, 1922. október 21. VI. k. 6. számában. Hogy Tartalja Oszkár annak idején miért nem közölte a két okmány teljes szövegét, arra vonatkozólag biztos adatokkal nem rendelkezünk, de ha figyelembe vesszük, hogy ő is tagja volt a titkos szervezetnek, elgondolhatjuk, hogy főleg a szervezet egyes pontjainak a nyilvánosságra hozatala tekintetében esküje miatt, de az okmányok külpolitikai vonatkozása miatt is, nagyon is érthető aggályai lehettek. A „Nova Európa" viszont már csak akkor közölte le a teljes szövegét, és hozzá egyes pontjaiban ritkított és vastagított betűkkel, amikor úgy látta, hogy csak oly módcn segíthet a szervezet elitélt vezető tagjaínak vesztett ügyén. Megjelent a két okmány rövidítve, folytatólagos szövegben, tehát az egyes fejezetek és cikkek külön megjelölése nélkül, sőt egyes pontok teljes kihagyásával, a „Tajna prevratna Organizacija" (Titkos forradalmi szervezet) című 638 oldalra terjedő hatalmas, az akkori szerb kormány által Szalonikiben kiadott hivatalos műben is, amely csupán most, a háború után általánosabban ismeretessé vált „szalonikii-perről'" számol be azzal a nyilvánvaló célzattal, hogy megnyugtassa az „egyesült" délszlávokat, akik vagy maguk is tagjai voltak a szervezetnek, vagy annak „forradalmi nacionalista" működéséről tudtak még a Monarchia fennállása idején.1 A korfui szerb kormány részéről ez a megnyugtatás annál is inkább szükségesnek látszott (N. E. 1922. VI. k. 6. sz. 156. o.) mert a Monarchia volt szlávjai előtt felfoghatatlan volt, miért itélte halálra, illetve súlyos kényszermunkára a szerb kor-