Magyar külpolitika, 1926 (7. évfolyam, 1-23. szám)

1926 / 18. szám - Politikai vagy jogi kérdés-e ma a kisebbségek védelme?

1926. szeptember 16 — 4 — A Magyar Külpolitika 9. számú melléklete leg oda törekedtek, hogy ezeket az elemeket a jogi védelem olyan státusába helyezzék, amely az egyéni sérthetetlenséget számukra minden tekintetben biztosítsa és fokozatosan előkészítse a teljes nemzeti egység megteremtésének előfeltételeit." Egyszóval, — mint Wlassics Gyula ezt találóan kifejti,19— a kisebbségek védelmének céljául most már a teljes asszimilációt, a compléte unité nation megteremtését ismerik be. Teszik pedig ezt azok a mértékadó tényezők, amelyek a ,,magyarizáció" elnyomásától való fölszabadítás címén a dunai medence földarabolását megcsinálták és emellé a kisebbségi védelem receptjét megszerkesztették. Ezek alapján nyugodtan fölállíthatjuk tehát azt a tételt, hogy ma a kisebbségeknek nemzetközi jogilag védett helyzetéről szólni nem lehet, mert csupán hatalmi és politikai szempontok voltak irányadók a mai kisebbségi jog kialakításánál és az egyes kisebbségek sorsának eddigi irányításánál is. IX. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ,,a kisebbségek védelme" az új nemzetközi jog kódexéből most már kiküszöbölhető volna. Az európai kisebbségek szervezett csoportjainak 1925. október 15-én Genfben tartott konferenciáján Szüllő Gézának, a felvidéki keresztényszocíálista párt elnökének javaslatára a következő határozatot fogadták el: ,,A nemzetiségi kultúra szabadsága épp olyan szellemi java a kulturuilúgnak, mint a hitvallás szabadsága. Ezt a nemzetközi etikai alaptételt pozitív jogi formákban kell hatályos kifejezéshez és tényleges érvényesüléshez juttatni. Ehhez képest minden állam, amelynek határain belül a többség nemzetiségén kívül más nemzetiségű népcsoportok is élnek, kötelezendő, hogy e nemzeti közületek számára a szabad kulturális és gazdasági fejlődést, hozzátartozóik számára pedig minden állampolgári jog csorbítatlan élvezetét biztosítsa. Ezeknek az alapelveknek elismerése és gyakorlati keresztülvitele előfeltétele a nemzeti megértésnek, egyben tehát Európa békéjének." Az Európában élő 50 milliónyi kisebbségek élni akarása csillan ki ebből a határozatból, amely élni akarást elfcjtaní többé nem lehet. Jól mondja Stern-Rubarth Edgár,20 hogy a népek önrendelkezési jogának kitalálásával, amelyet azonban különben sem respektáltak, azt a tényt, hogy tiszta nemzeti államok soha sem voltak és soha nem is lesznek, kiküszöbölni nem lehet. A relatíve tiszta Franciaországnak is. kezdettől fogva voltak, habár kicsi számban flamand, baszk és olasz népelemei. Most pedig Elszászban megint erős németül beszélő allemann csoportokkal bővült. Olaszország újabban német és szláv elemekkel szaporodott. Oroszországnak határain kezdettől fogva, de még ma is, Lengyelországnak és a határállamoknak leválása után, idegen népeknek egész konglomerátuma lakozik. Hogy az u. n. „utódállamokról", Lengyelországot is beleértve szó se essék! Sőt, miután — mint Rauchberg írja21 — „a párizsi békekonferencia az emberek millióit dobta oda olyan államoknak, amelyekben más népfajok az uralkodók és amelyek túlsúlyukkal a kisebbségek elnyomására élnek vissza", az egyes államok keretén belül élő 19 ,,Die Untergrabung des Mínoifitátenirecihtes." Pestcr Lloyd, 1926. febr. 24. Mgbl. 20 Minoritatenschicksal. Pested Lloyd, 1926. febr. 20. Abdbl. 21 A ,,Wille und Weg" c. folyóiratban. kisebbségeket figyelmen kívül még kevésbbé lehet hagyni, mint eddig és az ezek védelméről és nemzeti sajátosságuk fönntartásának biztosításáról való gondoskodás a nemzetközi jognak igenis egyik legfontosabb feladata. A nemzetiségek életének, egyéniségük különösségének fönntartása és istápolása nincs ellentétben az állam egységével és az államélet eszméjével. E tétel tagadásán ma már túl vagyunk. ,,A kisebbségek asszimilációja és a politikai egység megtörése között — úgymond Lucien-Brun22 — lehetséges még egy másik alternatíva is. Egy állam életképes lehet akkor is, ha olyan erős csoportokat egyesít magában, amelyek különben megbontják teljes morális egységét; a helvét szövetség szilárdsága a nyelvek és felekezetek riválitása mellett is fényes bizonysága annak, hogy e két fogalom: állam és autonóm kisebbség között az összeférhetetlenség korántsem abszolút, legfeljebb csak a nemzeti szeretet szemében." A kisebbségek jogainak nemzetközi intézményesítése és biztosítása pedig a nemzetközi érdekkapcsolódás mai korszakában nem áll ellentétben az államok szuverénitásával sem. A nemzetközi közösség ma már nem fikció; az összes nemzetek közös érdekeinek sokasága, azok kölcsönös gazdasági függősége, mind több és több irányban való szoros egybekapcsolódásuk olyan kapcsolatot teremt, amelyen belül az elismert egyéni és népjogok szabad kifejtésének közös biztosítása, ezeknek a jogoknak önakarattal a közösség felügyelete alá helyezése, a közösség egyes tagjainak önállóságával és önrendelkezési képességével nem ellenkezhetik. Ahhoz azonban, hogy a kisebbségek jogainak biztosítása ilyen jellegűvé váljék, kell 1. hogy az egyoldalú hatalmi érdekek mellőzésével egységes és általános nemzetközi jogakarat legyen ennek a biztositásnak az alapja; olyan jogi akarat, mely az államok nemzetközi közösségének akaratából, nem pedig egyes hatalmi csoportoknak egyoldalú törekvéseiből fakad. E biztosítás szempontjából nem lehet különbséget tenni kis- és nagyhatalmak és az egyes érdekcsoportokhoz tartozó hatalmak között sem. 2. Amellett pedig a kisebbségek jogainak biztosítását célzó eljárásnak mentesülnie kell a pártatlanság hiányának legkisebb gyanújától is. Ennek a feladatnak a megoldása körül bizonyára nagy és súlyos kötelezettségek hárulnak a Nemzetek Szövetségére, elsősorban azonban a pártatlan eljárás biztosítására hivatott független Nemzetközi Bíróságra. Amíg azonban ez nem következik be, amíg a mai nemzetközi konstellációk a locarnói eszmék kiterjedésével meg nem változnak, addig az évezredes nemzeti ideálokat és évezredes nemzeti kultúrákat képviselő kisebbségek ezeket az ideálokat és ezt a kultúrát csak önvédelmi politikai harcukkal tudják maguknak és az emberiségnek biztosítani. Ahogyan Spectator a múltkoriban egyszer ezekről a küzdelmekről írta: „Amíg a népszövetség meg nem változik, amíg minden jogos kisebbségi panaszt meg nem vizsgálnak és nem orvosolnak, az utódállamok pedig komoly nyomás alá nem jutnak, addig mi övig földbe ásva, mint az istenítéletes, meztelenül harcolunk a páncélozott nemzeti államok ellen. De biztosítlak, kedves barátom, hogy harcolni fogunk, mert az igazság a mienk, és ez puszta kézzel vagy egy virágos vesszőt tartva is győzelmet csikar ki." 22 Id. m. 97. 1.