Magyar külpolitika, 1926 (7. évfolyam, 1-23. szám)
1926 / 15-16. szám - A munka kollektív vonatkozásainak szabályozása Olaszországban
12 MAGYAR KÜLPOLITIKA 1926. augusztus 1—16 munkások egy napi munkabérének megfelelő összeg, míg a munkások a saját szervezetüknek évenkint egy napi munkabérükkel adóznak, amelyet munkaadójuk fizetésükből közvetlenül von le és szállít be a szakszervezeti pénztárba. Mind a munkaadó, mind pedig a munkásszervezetek élén az elnök, vagy a titkár áll, akik a szervezetet vezetik, képviselik és tevékenységeért felelősek. Az elnök, illetve titkár kinevezése, vagy választása csak akkor válik jogerőssé, ha ha ezt az illetékes miniszter,' a belügyminiszterrel egyetértőleg, jóváhagyja. Országos, vagy több régióra kiterjedő hatáskörű szervezet elnökének, vagy titkárjának kinevezését, vagy választását királyi dekrétum erősíti meg. Az elnököt, vagy titkárt az igazgatótanács támogatja munkájában, akiket a szervezet beiratkozott tagjai közül választanak. A szervezetek által kötött kollektív szerződések csak akkor érvényesek, ha írásba foglaltattak és érvényességük idejét kifejezetten tartalmazzák. A munka kollektív szobályozásával kapcsolatban felmerült vitákat külön biróságok — Corti di Apello — döntik el, döntés előtt azonban a bíróság elnökének meg kell kísérelnie a békés megegyezés létrehozatalát. Minden ilyen bíróság egy elnökből, két bírói tanácstagból áll, akikhez a termelés és a munka kérdéseiben járatossággal rendelkező két polgár csatlakozik. A bíróságnak az ítélet meghozatalánál kötelessége figyelemmel lenni, mind a munkaadó, mind pedig a munkás jogos és méltányos érdekeire és nem szabad mellőznie a termelés magasabb érdekeinek szempontját sem. A bíróság döntése mindkét félre kötelező erővel bir. A törvény kimondja a kizárás és a sztrájk tilalmazását s e rendelkezés ellen vétőket szigorú büntetéssel sújtja. így az a munkaadó, aki a munkát üzemében jogos ok nélkül, csak azért szünteti meg, hogy ezzel munkásait a fennálló munkaszerződés feltételeinek megmásítására bírja rá, 10.000-től 100.000 líráig terjedő pénzbüntetésre ítélhető, viszont arra a munkásra, vagy alkalmazottra, aki a munkát ugyancsak a munkaszerződés feltételeinek megváltoztatása érdekében hagyja abba, amennyiben legalább három személy vesz részt, 100-tól 1000 líráig terjedhető büntetés vár. Ugyanez a büntetése a munka rendszeres előhaladását megakadályozó (amerikázó) munkásoknak. Az állami és közüzemi munkásokat 1—6 hónapi, vezetőiket 6—24 hónapi fogházbüntetéssel sújtják. A szolidaritás modern ideája, a melyről a belgrádi professzor a délszláv alkotmány szociális irányú intézkedéseiről írott fejtegetésével kapcsolatban szól, az olasz törvényben bizonyos vonatkozásokban a megvalósulásra tör. Azt azonban, hoo*v e törvény nemcsak az eszme pillanatra fellobbanó lángja-e, csak a közeljövő fogja megmutatni. IDEGENFORGALOM Rovatvezető Heylmann Óttmár Fürdőügyi és turisztikai kiállítás Budapesten A „Budapest Fürdőváros Egyesület" gondolata napról-napra népszerűbbé válik. Mikor öt évvel ezelőtt néhány lelkes ember a „Budapest Fürdőváros Egyesület"-et megalapította, sok helyütt kicsinyléssel és meg nem értéssel kellett megküzdeniök. Az akkori üléseken alig jelent meg pár ember s a részvétlenség már-már az egyesület megszüntetésére vezetett. Ekkor állt az egyesület élére József Ferenc dr. kir. herceg, akinek irányításával és lelkes vezetésével nagy lendülettel kelt életre a szunnyadóban lévő gondolat. A néhai nagy palatínus alkotó munkájának méltó folytatása az a szándék, hogy az unoka valóra váltsa a Fürdőváros Egyesülete élén azokat a szép gondolatokat, melyeknek József nádor évtizedeken át egyik letéteményese volt a Budapest Szépészeti Bizottságban. Az egyesület hatalmas lendületű tevékenységében a fenséges védő mellett Korányi Sándor dr. báró és Pékár Gyula dr, egyesületi alelnökök tevékenykednek, de tekintélyes osztályrész jut a munkából Szviezsényi Zoltán dr. egyesületi ügyvezető igazgatónak is, aki Bársony Oszkár, Zilahy Dezső és Bánlaky Géza szakavatott tanácsaival a rendíthetetlen szervezési munkát végzi és kiadta a Budapest Fürdőváros tetszetősen kiállított füzetét, mely valóságos kátéja a Budapest Fürdőváros gondolatának. Az egyesület úgy véli, hogy feladatának úgy felel meg legjobban, ha felhívja a világ figyelmét Budapestre mint fürdővárosra, egy ily irányú kiállítás rendezése által. Ezért az 1928. év nyarán egy nagyarányú nemzetközi fürdőügyi és turisztikai kiállítás rendezését tervezi. Ez a kiállítás elsősorban hivatva lesz arra, hogy Budapest és Csonka Magyarország gyógyértékeit bemutassa, ezenkívül nemzetközi jellegénél fogva a külföld gyógyfürdőinek, turisztikai hel*"teinek és ezzel kapcsolatos iparoknak bemutatására is terjedne ki. A kiállítás tervezetét, beosztását, elhelyezését és szervezetét vázlatosan közli az előbb említett füzet, amelyben mellékletként csatolva vannak Alpár Ignác műépítésznek, a kiállítás terveződének tervrajzai. A Budapest Fürdőváros Egyesületnek foyó évi május hó 25-én megtartott közgyűlésén, valamint a folyó évi júliusi választmányi ülésen elhangzott beszámolók szerint máris több milliárdra menő költségmegtérítést biztosított mind a kormány, mind pedig a főváros, s remélhetőleg még ez ősz folyamán megkezdik a tervbevett Gellérthegyre felvezető sikló építéséhez az első kapavágást. A kiállítással kapcsolatban tervbe van véve ugyanakkor egy nemzetközi kongresszus megtartása is, melyet a Fürdőváros és a balneologíai egyesületek karöltve rendeznének. Dalmady Zoltán dr. és Benczúr Gyula dr. balneologusok az Egyesület, illetve a székesfőváros képviseletében résztvettek az idén rendezett aacheni és karlsbadi balneologíai kongresszusokon s mind a németeket, mind pedig a nemzetközi szövetséget meghívták 1928-ra Budapestre, akik a meghívást elfogadták s így Budapest lesz az 1928. évi nemzetközi balneologíai kongresszus színhelye. Több száz külföldi orvos részvételére van kilátás. Ennek a kongresszusnak a megtartása, ahogy az a Fürdőváros Egyesületnek közgyűlésén megállapítást nyert, a Fürdőváros fejlesztése érdekében megmérhetetlen fontossággal lesz. KÖNYVESHÁZ Üj adóügyi tájékoztató Ormándy János kamarai igazgató kiadásában most jelent még a gazdák részére összeállított jövedelemadó űj kulcsa, melyet július 15-én s a teljes részletes utasítás, melyet július 19-én adott ki a pénzügyminiszter. Ezt megelőzi a június 10-i pénzügyminiszteri rendelet teljes szövege és a március 1-i rendeletnek a gazdákat is érdeklő kivonata. A könyv ára postaportóval együtt 25.000 korona és a győri Mezőgazdasági Kamaránál levelezőlapon rendelhető meg. A bevalláshoz és a jogorvoslathoz (felebbezésekhez) adott kész írásminták, példák részletes útbaigazítást adnak bármely gazdának. MAGYAR KÜLPOLITIKA Felelős szerkesztő: RADISICS ELEMÉR dr. Szerkesztő-bizottság: EÖTTEVÉNYI OLIVÉR dr., HORVÁTH JENŐ dr. és LUTTER JÁNOS dr. FőmunVatárs: BIHARI IMRE Szerkesztőség és kiadóhivatal; MAGYAR KÜLÜGYI TÁRSASÁG BUDAPEST Országház. Telefon: 47-42. Felelős szerkesztő telefonja : József 62—29. Postatakarékpénztári csekkszámla; 25.777. Felelős kiadó: EÖTTEVÉNYI OLIVÉR dr. Az előfizetés ára; Egész évre: 60.000 K Fél évre: 30.000 K A Magyar Külügyi Társaság tagjainak egész évi előfizetés esetén : 50.000 K (4 pengő) Egyes szám ára: 2500 K (20 fillér) Külföldre kétszeres ár Laptulajdonos: MAGYAR KÜLÜGYI TÁRSASÁG DUNÁNTÚL RT. EGYETEMI NYOMDÁJA PÉCS