Magyar külpolitika, 1926 (7. évfolyam, 1-23. szám)

1926 / 13. szám

2 MAGYAR KÜLPOLITIKA 1926, július 1 antantról egészen újszerű megállapításokat tett. Bár az a meggyőződésünk, hogy túlozzák a blédi találkozó jelentőségét, még sem tartjuk feleslegesnek bemutatni, miként tükröződik e konferencia a délszláv sajtóban. Mielőtt a miniszterek találkoznak volna, Bukarestben három évre megújították az eddig érvényben volt román-cseh, román-délszláv és cseh-délszláv szerződéseket. Ez a tény a komolyabb délszláv orgánumok szerint, magában is azt bizonyítja, hogy egyelőre nincsen szó a kis-antant likvidálásáról. Legyen szabad ehhez a magunk részéről hozzáfűzni azt, hogy a kis-antant senkinek sem fogja megtenni azt a szívességet, hogy addig ott hagyja eddigi pozícióját, míg érdekeit új kombinációkkal nem biztosította. A délszláv sajtó megállapítja, hogy Európa politikájában hatalmi eltolódások állottak be. Franciaország veszített befolyásából, Anglia nyert. Eddig a nemzetiségi kérdések dominálták az európai államok bel- és külpolitikáját és ezeket a francia iskola hatalmi eszközökkel vélte megoldhatni, most a gazdasági kérdések nyomultak előtérbe. Anglia tudja, hogy a gazdasági egyensúly helyreállítása nélkül Európa előbb-utóbb a bolsevizmus áldozata lesz, ezért ennek az egyensúlynak a helyreállítása a fontos neki még ha ez által a párisi békék egyben-másban érintetnének is. E szempontból a német probléma angol részről már is más megítélésben részesül, aminek hatása nem állhat meg a német határoknál. Fokozza az angol világpolitika hatását Közép-Európában és a Balkánon Olaszország imperialista politikája. Albánia megint teljesen olasz vizekre evezett, Pangalosnak sikerült helyreállítani a jó viszonyt az olaszokkal, a magyarokat a délszláv közvélemény régóta az olasz politika exponenseinek tartja. Románia újabban szintén az olasz politika járszalagjára került és az clasz-bolgár relációk sem rosszak. A horvát közvélemény az olaszoknak Jugoszlávia körülkerítésének tervét imputálja. A horvát rémlátás eléggé indokolt, hiszen Olaszország horvát területeket annektált és azok a területek, melyekre fassiszta szónoklatok szerint az olaszok még igényt tartanak, szintén horvát területek. A nettunoi konvenciók ezen területeket megnyitják az olasz gazdasági, sőt kivándorlási inváziónak, ami mindenki előtt úgy tűnik fel, mint az olasz tervek megvalósításának első etappja. Belgrád nem lát ekkora veszedelmet, hiszen nem is szerb területekről van szó. A nettunoi konvenciókat mindenesetre nem azért kötötte meg Níncsics, mintha nem remélné azt, hogy mellettük a szerbség megtalálja a maga számítását (Montenegró, Skutari, Macedónia). Radicsék látva, hogyha nehézséget csinálnának a nettunoi konvenciók parlamenti ratifikálása kérdésében, e lépésük ugyan okozhat kormányválságot, de a ratifikálást a radikális és a demokrata pártok, továbbá Pribicsevics és Jovanovícs hívei, szóval a szerb pártok biztosítanák, tanácsosabbnak vélték ismét deferálni Belgrád parancsának. A kormány a konvenciók ellen hirdetett népgyüléseket betiltotta és egy zágrábi olaszellenes tüntetést a rendőrséggel szétveretett. Az olasz körülkerítő politika horvát hangsúlyozása csekély nézetünk szerint túlzás. Ha erről volna szó, ez ellen Belgrád is megtenné a lépéseit. Azonban az a mód, ahogyan a belgrádi olasz követ Bodrero kisürgette a konvenciók ratifikálását, arra vall, hegy Olaszország lényegesen megerősödöttnek érzi balkáni pozícióját és az a készség, mellyel Belgrád e követeléseket honorálta, arra vall, hogy egyelőre nem lát imminens veszedelmeket a szerb érdekekre nézve, vagy legalább is nem lát módot az olaszokkal szemben való ellenállásra. Ha azonban az olasz hivatalos politika a fassiszta szónoklatok gondolatmenetét követve, kezdené komolyan venni a római birodalom jogfolytonosságának eszméjét, Belgrádban veszedelmesebb ellenfélre találna Itália, mint azt általában véve hiszik. A megváltozott európai helyzetnek megfelelőleg a kis-antant politikájában változásnak kell bekövetkeznie. A délszláv sajtó véleménye szerint Románia az Olaszországhoz való közeledéssel és a kisebbségi kérdésnek enyhébb kezelésével máris levonta a konzekvenciákat. Csehországban épen a konferencia napjaiban Benes állásának megingásával a változások előjelei mutatkoznak, nem is beszélve a csehországi németek új politikájáról. Feltűnő az a szatirikus hangnem, melyet a kormányhoz közelálló Obzor Benessel szemben magának megenged. E sorok írója élénken emlékszik arra, mikor a régi császári Németországban Dernburgot csipkedték „Excellenz Dernburg" felírása miatt. Most ugyanezt teszi Benessel az Obzor megállapítva, hogy a cseh külügyminiszter pakkjain teljes címén kívül a cseh külügyminisztériumnak neve is ott díszeleg. Mennyi dolog lesz mindennek eltávolításával, ha netalán Smichowba (Prága egyiK külvárosa) kellene költöznie Őexcellenciájának a Hradzsinból, jegyzi meg az Obzor. Egyáltalában az Obzor bizonyos szatirikus éllel ír az egész konferenciáról. Elmondja, hogy újabban a tavaknak mekkora szerepük van a diplomáciában, helyes tehát, hegy a kis-antant is a blédi tónál tanácskozik. Igaz, hogy a tó csak tenyérnyi, de a konferencia fontossága sem nagyobb. A konferencia intimitását a miniszterek annyira hangsúlyozzák, hogy az ember azt a benyomást nyeri, hogy a kis-antant a miniszter urak személyes — bridzspartija! A miniszterek a lapok hírét a kis-antant megszűntéről erélyesen megcáfolták. Ez a cáfolat a kis-antant fennállásának egyetlen bizonyítéka. A miniszterek a konferenciára mind tenniszrekettel jöttek, amit okosan tettek, hiszen semmi megbeszélni valójuk sem volt. Áttérve a komolyabb szóra, a délszláv sajtó megállapítja, hogy a konferencia semmi irányban semmit sem produkált. Jugoszlávia Genfben a bolgár menekültügyi kölcsön ügyében vereséget szenvedett. Bulgária két és fél millió font sterling népszövetségi kölcsönt kapott a macedóniai menekültek ellátására, dacára annak, hogy Jugoszlávia szerint csak szökevények vannak Bulgáriában, akik bármikor haza térhetnek. Blédben Benes elmesélhette, hogyan szavazták őt le Genfben, ahol ez ügyben a délszláv érdekeket képviselte. A magyar frankhamisitási ügynek Genfben történt likvidálását a konferencia tudomásul vette, miután hónapokon át beavatkozással fenyegetőztek egyes kis-antant hivatalos helyek is. Az Obzor ehhez azt a megjegyzést fűzi, hogy kár volt a magyar újságíróknak olyan nagy számmal eljönniök Blédbe, hiszen Genf az ő areopagjuk. Mindenféle jóindulatú nyilatkozatok hangzottak el a konferencián Magyarország iránt. Az Obzor ehhez két megjegyzést fűz. Az egyik az, hogy a miniszter urak vérmes reményeket fűznek a magyar barátsághoz. Arra úgy látszik, nem is gondolnak, hogy e „rózsás jövendő a magyarok kezében van." A másik az, hogy a kis-antantot csak a magyar kérdés tartja össze. Különben vigasztalódik, Jugoszlávia van a legkevésbbé érdekelve a magyar kérdésben, lévén neki a kis-antant államai között a legkevesebb magyar alattvalója. Edditf van. Nem akarunk e helyen a Magyarországot közvetlenül érdeklő nyilatkozatok ügyében állást foglalni, csak a délszláv felfogást akartuk 'megismertetni, olvasóinkkal. Annvit azonban leöven szabad