Magyar külpolitika, 1926 (7. évfolyam, 1-23. szám)

1926 / 10. szám - A rokon zűrjén nép autonómiája

1296. május 16 MAGYAR KÜLPOLITIKA 3 az új kormány sem tudta megsze­rezni az olaszok megegyezését a besszarábiai kérdésben, a liberáli­sok most kiléptek a passzivitásból és teljes erővel megindították a küzdelmet a hatalom visszaszer­zésére. Szervezkednek minden ke­rületben, de saját ismert fegyvere­ikkel veszedelmesebb kormány­buktató akciót is kezdtek meg, ne­vezetesen pénzügyileg akarják le­hetetlenné tenni Avarescuék meg­maradását. Az állampénztárt tel­jesen üresen adták át, azóta pedig bankszervezetükkel megkontremi­nálták a leit és olyan gazdasági pánikot idéztek elő, hogy a közön­ség felejtve minden politikát, ész nélkül dobálja a pénzt: az ingatla­nok ára ugrásszerűleg emelkedett, a közönség megrohanta a kereske­déseket, csakhogy még idejében befektesse pénzét akármibe. Ez a pánik, melyet a Banca Romaneasca fiókjainak állandó dollárvásárlása hihetetlenül fokozott, egyidőre tel­jesen zavarba hozta az Avarescu­kormányt, de végre is devizaköz­pont felállításával és erős állami intervencióval megfékezte a libe­rális bankok aknamunkáját, a leg­újabb jelentések szerint sikerült is a lei zuhanását megállítani, s így remélhető, hogy Bratianuék nem tudják megbuktatni a mestersége­sen előidézett gazdasági válsággal a kormányt még a választások előtt. A választásokon az erdélyi görög-keleti románság és a nem­zeti kisebbségek szövetsége a meg­felelő hivatalos nyomás igénybe­vételével aztán gondoskodik róla, hogy meglegyen a parlamentáris többsége az Avarescu-kormány­nak, hozzáláthasson a liberális ura­lom romjaínak eltakarításához. A rokon zűrjén nép autonómiája Irta Baranyai Zoltán (Genf) A Magyar Külpolitika egyik leg­utóbbi számában szó volt a Szovjet­köztársaságok Uniójában helyet foglaló örmény köztársaság önállá­sáról és általában az orosz szovjet­kormánynak a nemzeti kisebbségi politikában való nagy liberálizmu­sáról. Hallani olykor, különösen turánistáink körében, a török-tatár szovjetköztársaságokról is. Ezek meglehetősen reális autonóm-, sőt állami életet élnek. Önálló szervez­kedésüket nagyban elősegítette a régi ottani organizációnak eleven tradíciója, azonkívül a megmaradt izlám-kultura. Azonban a magyar sajtóban alig esik szó a hozzánk még sokkal közelebb álló, igazán rokon kis finnugor népek autonóm nemzeti mozgalmáról és szerveze­téről. Néhányan elindultak már az önálló nemzeti élet, kultúra, beren­dezkedés megteremtésének nehéz útján. Magukrahagyott szegény ro­konainkat alig kíséri a magyar ro­kon bátorító tekintete; nemcsak­hcgy bíztatást nem kapnak innen, de alig is tudnak a Duna—Tisza partján arról, hogy mi történik a Vícsegda és a Káma környékén. Vegyük sorra őket. A vogulok és osztjákok kihalásra vannak ítélve. Oly kevesen vannak és oly nyomorúságos körülmények között élnek, hogy ott náluk természete­sen minden szervezés, sőt mai sor­sukból való kimentés kizárt. A mordvinok, milliónyi földmíves nép, olyan nagy területen élnek szét­szóródva a Volga és a Káma kör­nyékén, hogy autonómiába szerve­zésük tényleg nem volt lehetséges. A karjalaiak 1920—21-ben hősies küzdelemben akarták kicsikarni a finn testvérekkel való egyesülést. De felkelésüket leverte az orosz hatalom s most mint karjalaí „commune" tagjai az orosz szovjet­uniónak. Nemzeti ellenállásuk ve­zérei Finnországba menekültek, helyette a levert finn szovjetköz­társasági mozgalom néhány veze­tője szökött át Karjalába. A lappok négy országban szétáradva nomá­djainak, bár van köztük egy-egy tanult ember (tanító), s meg is je­lent néhány kézikönyv nyelvükön, nemzeti öntudatuk nincs és a kö­rülmények folytán nem is lehet. Mindezek a népek tehát, ha nem is nyeli el őket egyhamar a szláv tenger, nemzetté aligha válnak. Három kis népnek azonban sike­rült ez az emelkedés. A voitjákoknak 1921 óta autonó­miájuk van. Ez a kb. 700.000 lel­ket számláló derék földmíves- és iparos nép végtelen sokat szenve­dett az 1922-es nagy éhínség foly­tán, mégis fönnmaradt, Kis orszá­guk fővárosa a 70.000 lakosú Izsevszk. A cseremiszek 1920 végén kap­tak autonómiát, őket is súlyosan megviselte az éhínség. A valami­kor nagymultú nép most földmíve­léssel foglalkozik. Szívósan álltak ellen a cari idők alatt az eloroszo­sításnak. Kb. 400.000-en élnek a Vjatka és a Volga között. Főváro­suk Krasznokokcsajszk. Már 1917­ben két újság jelent meg cseremi­szül; szépen haladnak a művelődés útján. De a legszebb és legbiztatóbb a zűrjének* mozgalma. A Pecsom, * Részletesebb adatokat lásd Fokos Dávidnak a zűrjén nép legkiválóbb isme­rőjének a Revue des études hon­g r o i s e s 1923. évfolyamában megjelent cikkében. Vicsegda és Karna folyók folyásá­nál élnek. Fővárosuk Usztszi­iszolszk. A zűrjének lakta autonóm terü­letet (Komi cblastj mintegy 400.000 négyzetversztre lehet becsülni. La­kóinak száma körülbelül kétszáz­ezer főre tehető Hozzájuk kell számítani még a 150.000 főnyi permiakat is, vagyis a permi dia­lektust beszélő zürjeneket, akik az Ural környékén laknak, de akik­nek mindezideig nem sikerült az autonómiát élvező testvéreikhez csatlakozniok. A züijének na­gyobbára halászattal, vadászattal és földmíveléssel foglalkozó nép, földjük természeti kincsekben igen gazdag, bár a va^utaK teljes hiánya ezek értékesítését nagyon meg­nehezíti. A szovjet 1921. május 5-én kelt rendeletével adta meg részükre az autonómiát. A magyar közönség legnagyobb figyelmére méltó az a maga egy­szerűségében és igénytelenségében is heroikus munka, amellyel ez a kis finnugor nép, értelmes vezetői­nek hála, újraalkol egy nemzeti misztikumot, kifejleszt magából egy új nemzeti öntudatot. Nem kell szégyenkeznünk e rokonság miatt. Más támogatás hiányában legalább messziről kísérjük figyelemmel munkájukat, zűrjén rokonainkét, akikkel közös őseink néhány ezer éve az Urai-hegység körül ugyan­azt a nyelvet beszélték. Bajza József A Magyar Tudományos Akadémia legutóbbi nagygyűlése alkalmából levelező tagjává választotta Bajza József drt, a budapesti Pázmány egyetemen a délszláv nyelv és iro­dalom rendes tanárát. Bajza József a fiatalabb tudományos generáció­nak egyik legtehetségesebb és leg­szimpátikusabb tagja, aki nem ma­radva meg szaktudományának szű­kebb határain belül, hosszú évek imponálóan céltudatos és kitartó munkásságával a délszláv kérdés­nek legavatottabb és legtájékozot­tabb szakértőjévé küzdötte föl ma­gát. Egyetemi elfoglaltságán kivül széleskörű irodalmi tevékenységet is kifejt s lapunk olvasói számról­számra élvezhetik világos, bizo­nyos felsőséges humorral átszőtt helyzetképeit a délszláv politika változó eseményeiről. Örülünk, hogy mi is csatlakozhatunk azok sorához, akik a fiatal akadémikust szép kitüntetése alkalmából szeren­csekívánataikkal felkeresték.

Next

/
Oldalképek
Tartalom