Magyar külpolitika, 1926 (7. évfolyam, 1-23. szám)

1926 / 10. szám - Az angol sztrájk tanulságai

MAGYAR A MAGYAR KÜLÜGYI TÁRSASÁG ÉS AZ INTERPARLAMENTÁRIS UNIÓ MAGYAR CSOPORTJÁNAK HIVATALOS LAPJA Politikai, közgazdasági és szociálpolitikai lap 88 Megjelenik minden hónap 1-én és 16-án Budapest, 1926 VIL évi. 10. szám Május 16 FŐBB CIKKEINK: Máthé Elek: Az angol sztrájk tanulságai — A román politika hátteréből — Baranyai Zoltán (Genf): A rokon zűrjén nép autonómiája — Bajza József — bj: A harmadik Uzúnovics-kormány — Külügyi Társaság (Radziwill hercegnő előadása. — Előadás Mexikóról) — Kovács Árpád: A nyersgumi szükséglet problémája az EgyesültÁllamokban — Diplomáciai élet — Idegenforgalom — A német-orosz semlegességi szerződés — Albánia — Külföldi államok képviseletei Magyarországon III. — Világkrónika — Közgazdaság — Az értelmi együttműködés nemzetközi bizottságának VII. ülésszaka — Az olasz nyári egyetemek 1926-ban Az angol sztrájk tanulságai lila Málhé Elek Az angol világbirodalom egész szervezetének egyensúlyát fenyegető általános sztrájk május 13-án kilenc napi kölcsönös erőfeszítés után, a polgárság győzelmével véget ért. A sztrájknak ily rövid időn belül való befejeződése — amely eredményt a kormány részben az 0. M. S. (Organisation for the Maintenance of Supplíes) néven ismert s a legfontosabb közüzemek fentartásának biztosítására alakult hatalmas társadalmi szervezet segítségének köszönhette — egész Európában nagy megnyugvást keltett, mert mindenki érezte, hogy ebben a sztrájkban olyan erők mérkőznek egymással, amelyek döntő befolyással lehetnek nemcsak Anglia, de egész Európa további sorsának, egész társadalmi és gazdasági jövő berendezésének miként való kialakulására. Ez a sztrájk nem volt egyszerű bérharc, itt olyan elvi jelentőségű kérdések felvetéséről volt szó, amelyek megoldását egyik oldalról forradalmi erőknek minden tekintet nélkül való harcba szólításával, a másik oldalról nagy jelentőségű szociális reformok megvalósításával a tőke és a munka közötti viszonynak nagy körültekintéssel való újjászervezésével kísérlik végrehajtani. A helyzet azonban a sztrájk megszűnésével sem tisztázódott teljesen. Az általános sztrájknak, ,,minden feltétel nélküli felfüggesztése", amit tudvalevőleg Baldwin a tárgyaiások ujravaló felvételének elengedhetetlen feltételeként állított fel, azt mutatja, hogy a munkásság baloldali szárnyának vezetői, Cook, a bányászok egyik vezére és a tjirhedt C/yc/e-vidéki csoport, Wheatley, Maxton és Kirkwood, akik a leghangosabbak és legforradalmárabbak az angol munkásvezérek között, alulmaradtak a munkásság körén belül vívott küzdelemben és így az angol munkások nem akarnak lorradalmi útra lépni. Ezzel szemben viszont az angol ipari élet válsága annyira súlyos és az angol munkásság olyan mélyreható, szinte kiküszöbölhetetlennek látszó szociális bajokkal küzd, amelyek a most eloszlatott viharfelhőket bármely pillanatban még vészterhesebben visszaidézhetik a külső látszatra annyira hatalmas és gazdag Anglia egére. Ez a sztrájk kíméletlen világossággal vetett fényt arra a tényre, hogy a brit birodalomnak és elsősorban magának az anyaországnak gazdasági élete és szervezete részben a háború következményei által felidézett, részben már egyéb okok következtében olyan irányba fejlődött, amely könnyen végzetes veszedelembe sodorhatja a politikailag nagyszerűen felépített birodalmat. R. W. Inge, a londoni Szent Pál székesegyház lelkésze, akit sötét és pesszimizmusra hajló nézetei miatt tréfásan „gloomy deari'-nek szoktak emlegetni, az angol faj elproletáriasodásában látja a brit birodalom legvégzetesebb veszedelmét. Dean Inge ugyanis azt látja, hogy míg a XIX. században, a Victoria-éra alatt, akárcsak nálunk a mult század második felének békés évtizedeiben, a középosztály nagy, népes családokkal növelte az angol faj legértékesebb néposztályának számát, addig a huszadik századdal kezdődő gazdasági válság, amely már a háború előtt megkezdődött, létében támadta meg ezeket a népes középosztálybeli családokat, amelyek eleinte fogytak és ma már csaknem egészen eltűntek. Helyükre jöttek azonban megtízszereződve az ipari vidékek proletár lakosságának nyolc-tíz gyermekes családai és hozzá még azzal a kísérő jelenséggel, hogy minél nyomorultabb, minél szegényebb viszonyok között élt egy proletár család, annál több gyermeke volt, igen sok esetben olyan gyermekek, akik a faj és a nemzeti élet szempontjából nem nyereséget, hanem terhet jelentettek. S így azután Angliában ma már a túlzsúfoltság veszedelme jelentkezik, mert hiszen negyvenöt millió ember (ez a szám csak Nagy Britanniára vonatkozik Írország nélkül; le kell azután számítani Skócia északi, hegyes részeit is, amelyek csaknem teljesen lakatlanok) akkora területen, mint régi Magyarország Horvát-Szlavonország és Erdély nélkül, képtelen megélni. Az angol gazdasági élet másik súlyos problémáját a piacok fokozatos elvesztése jelenti, amit egyrészt a háború utáni Európa elszegényedése és egész gazdasági szervezetének szétrombolása, másrészt Amerika növekvő termelőképessége idézett elő. Ezekkel a bajokkal szemben az angol gazdasági élet igyekszik szembenézni és ha Anglia Franciaországgal szemben sürgeti a békeszerződések rendelkezéseinek gazdasági, sőt politikai és területi revízióját is, az angol külpolitikát erre a jobb belátásra nem politikai tekintetek, hanem a saját gazdasági helyzetük sürgető érdeke birja rá. Az amerikai versennyel szemben viszont a saját ipari termelésük sok részben már elavult és nehézkes szervezetének megreformálását követelik. így például a szénbányászat válságánál is a megoldás egyik legfontosabb pontja az, hogy a széntermelés elévült szervezetének ujjéépítésével kell kisegíteni az angol szénbányászatot mostani nehéz gazdasági helyzetéből. Az angolországi általános sztrájkéra; 2500 korona