Magyar külpolitika és világgazdaság, 1924 (5. évfolyam, 1-14. szám)
1924 / 6. szám - Anglia elismerte a szovjetkormányt. A tény hatása Magyarországot Illetően
usutortok, iyJ4 tebruár 7. MAGYAR KÜLPOLITIKA B Legfeljebb azt kell még hozzátenni, hogy egy kereskedelempolitikai megkötöttség technikailag is teljesen keresztülvihetetlen, nem szólva arról, hogy ilyen egyoldalú kötelezettség vállalása éppen az ország teherbiróképességét befolyásolná olyan kedvezőtlenül, hogy a kölcsön egész szolgáltatása problématikussá válna. <XKXXKXX><XXX><XX>00<>C><><X><X><X> > Anglia elismerte a szov^etkormányt V A tény hatása Magyarországot Illetően. (F.) A. szovjetkormány elismerése az angol munkáskormány részéről egyáltalán nem jött meglepetésként, hiszen a munkáspártnak a liberális párttal együtt ez volt egyik sarkalatos külpolitikai programpontja. Az elismerés ellenségei ugyan erősen hangoztatták mindeddig, hogy az elismerés nem lesz oly könnyű, mint azt a munkáspárt képzelte, mikor még nem volt hatalmon, tekintve, hogy Anglia és Oroszország közt számos kérdés van függőben, mind politikai, mind gazdasági téren, s e kérdések ellentétbe hozzák a két országot a világpolitikában. Mac Donald igen ügyesen ugy segített a nehéz helyzeten, hogy a vitás kérdéseket egyelőre kikapcsolta és azoknak eljntézését egy rövidesen összeülendő londoni konferenciára bizta. Az orosz kormány elismerése egyelőre nem jelent többet, mint a forradalom előtti angol-orosz szerződteti: újra hatályba léptét. A konzervatív angol közvélemény sehogy sem tud belenyugodni a forradalmi orosz kormány elismerésébe. Érveik különösen három pont körül összpontosulnak. Kifogásolják, hogy az angol munkáskormány egyszerű sn bfhódoll az orosz szovjetnek, anélkül, hogy az elismerés fejében bizonyos ellenszolgáltatásokat követelt volna. Másik érvük az elismerés ellen az, hogy e lépés rossz vért fog szülni főleg Franciaországban, melynek barát sága pedig Angliára nézve elsősorban szükséges. Amerika sem fogja jó szemmel nézni, hogy Anglia ingyen, minden ellenszolgáltatás nélkül elis meri a szovjetkormányt, megzavarva ezzel Amerika terveit, amely az eho mérésért drága árat akar fizettem'. Legfontosabb érvük azonban a konzci vativeknek az elismerés ellen, amely érvet különösen a higgadtabb Times képvisel, hogy Anglia oly kormányt ismer el, amely Lenin halála után biztos bukása elé megy, ,us?y hogy nagyon könnyen meglehet, hogy az angol kor„mány de iure elismert egy kormányt, amely de facto pár hónap múlva nem is fog létezni. Ebből a szempontból a konzervativek szerint legalább pár hónapig kellett volna várakozni. A konzervativekkel szemben mind a liberálisok, mind a munkáspárt teljes lelkesedéssel fogadja az elismerés hirét. A liberális és munkáslapok kiemelik, hogy az elismerés meg fogja teremteni azt a barátságos szellemet, amelyre szükség van Európában, ahol a háborús gyűlölség még most sem csillapodott le teljesen. Az elismerés emelni fogja Oroszország i hitelét és a hitel segítségével ez ori szág újra képes lesz talpraállani. Nagy nyereség ez az angol iparnak és kereskedelemnek is, mert egyrészt Oroszország gabonával fogja ellátni az angol piacot, ha a termelés újra megindul, másfelől Anglia a hitel megújulásával képes lesz iparcikkeket, kü_ lönösen gépeket és szövött árut szállítani Oroszországba, ami az angol iparnak nagy nyereség és a munkanélküliséget is enyhíteni fogja Angliában. Az európai nemzetek ezután sietni fognak egymásután elismerni az orosz szovjetet s a tárgyalások e kérdésben már folynak is Olaszországgal. Az elismerés legfőbb értelme tényleg a barátságos hangulat megteremtése és bármit mondanak is a konzervatív lapok, kérdéses, vájjon Oroszország nem lesz-e hajlandóbb elönyösebb feltételeket biztosítani Angliának, mely barátságos hangon közeledik feléje s melynek kormánya végül is munkáskormány, a közeledő tanácskozásokon, mint egyéb államoknak, amelyek a szovjetkormányt bizonyos megvetéssel kezelik. Gazdasáqilaq az elismerés tényleg hasznot fog hajtani Angliának. Másként áll a helyzet politikailag, ahol a legfőbb nehézség eddig is abban volt, ho^v a szovjet egyrészt kommunista propagandát folytatott magában Angliában, másrészt az angol gyarmatokban a nemzetiségeket lázította az angol uralom ellen, amely lázitásnak káros hatásai főleg Indiában nuilvánulnak. ahol a bojkottmozaalom annyira megerősödött, hogy a most összeülő parlamentnek nagy többsége a bojkott-párti angolellenes képviselő. A délafrikai bányászsztrájk idején is orosz kommunisták lázították a bányászokat és ragadtatták forradalmi túlzásokra. E propagandát a munkáskormánynak sem fog sikerülni kiküszöbölni. A szovjet ezentúl is meg fog tenni mindent, hogy Angliában a kommunistákat segítse akár egy mérsékelt munkáskormány ellen is. Főleg nem valószínű, hogy a szovjet lemondjon propaqandájáról Ázsiában. E propaganda különben is a cári imperialista terjeszkedési politikának maradványa. Ami ez elismerés kihatásait illeti Maauarorszápra nézve, semmi jót sem lehet mondani. Károsan befolyásolja ez az elismerés a kölcsön ügyét is bizonyos fokig, amennyiben az angol pénzpiac számára Oroszország elismerésével uj és fontos piac nyilik meg, amelyet jobban ismer és amelynek eshetőségeiben talán jobban bízik, mint a magyar jövőben. Nem valószínű azonban, hogy az angol tőke oly könnyen feladja eddigi merev magatartását még az elismerés után sem, lődő és kérődző kortársak azt vetik ellen, hogy „Lenin csak akkor fogja bebizonyítani, hogy valóban nagy államférfi, ha Oroszországot gazdaságilag újból felépiti", — azt hiszem Leninnek igaza van, ha erre a „tulpedáns" ítéletre nem válaszol. Önkéntelenül felkínálkozik a Nagy Péter cárral való összehasonlítás ! Leninnek épp ugy volt rá bátorsága, mint Nagy Péternek, hogy az orosz nép erjedő kovászát brutálisan, vad erővel fenekéig átgyúrja, ördögi, SZÍVÓS, határozott szakítás ez mindennel, ami régi, ami volt. Az a hatalmas, mélyen szántó szociális átrétegeződés, a melynek Oroszország jövendőjére való hatását ma még senki sem képes lemérni, nyolcvan százalékában a bolsevik-forradalomnak, Leninnek a müve. Lenin átszántotta Oroszországot. Ez az ö müve. Senki se csinálja utána. És ahogyan a felszántás termékennyé teszi a földet, Leninnek mindeneket meghaladó rombolása is gyümölcsöthozó lesz Oroszországra. Lenin egyizben megjelent a népbiztosok tanácsülésén. A terem falán — mint minden államhivatalban — ott lógott az arcképe. Balra tőle Marx és jobbra Engels képe. Egyszer csak megszólal az elmés Radek: „Tudod, Iljitsch, hogy a te képed középen lóg és tőled balra a Marxé, az rendben volna, de a jobbodra a Nagy Péternek a képét kei lene akasztani." Lenin és a többiek nevettek. Alighanem egy másik orosznak, egy ismert reakciós professzornak a mondására gondoltak: „Nagyon sok orosz — úgymond — gyűlöli Lenint. Én is gyűlölöm. De azt el kell ismerni, hogy régen akadt orosz, aki akkorát pökött Európa fejére, mint ő". És kétségtelen, hogy rövid öt év alatt ez az ember, aki a mélységből, a semmiből vetődött felszínre, a világ egyik legismertebb személyiségévé tudott lenni. A mai orosz állam épülete elsősorban Lenin vállán nyugszik. A kommunisták tudják legjobban, hogy igy van és ugy vigyáznak rá, mint valami törékeny drágaságra, öt évi uralkodása alatt igen kevesen látták. Valaha könnyebb volt a cárt sétálni látni a carszkoje-szelói parkban, mint most Lenint. A Kremlben és nyári tartózkodási helyén a Moszkva szomszédságában levő Gorki-faluban, ahol Lenin a feleségével és egyetlen leányával szerény, mondhatni paraszti családi életet élt, éjjel-nappal őrzi őt egy a legmegbízhatóbb kommunistákból álló testőrcsapat. Ha Lenin valami nyilvános helyen megjelenik, akkor is mindig ott van az oldalán ennek a testőrségnek sötétképü parancsnoka. Annál a szónokiásnál is, melyet fentebb leírtam, mellette állt ez a rosszképü ember. És amikor Lenin befejezte a beszédét s újból tomboló lapsorkán reszkettette meg a falakat és veszedelmes tolongás keletkezett, szorosan és elszántan vette őt körül bizalmasainak kisded csapata, nehogy valaki oda nem való, valami „gyanús" egyén férkőzhessék hozzá s valósággal kilopták Lenint és nagysietve sötét folyosókon és melléklépcsőkön szaladtak le vele autójához, amely nyomban eszeveszett iramban száguldott el vele Gorki-faluba, a biztosság jól őrzött kikötőjébe. Azóta nem látta őt a nagy nyilvánosság. Csak most, amikor temették, a koporsójára illesztett kis ablaküvegen át. (Vége.)
