Magyar külpolitika és világgazdaság, 1924 (5. évfolyam, 1-14. szám)

1924 / 13. szám - Bismarck után. 1. [r.]

2 MAGYAR KÜLPOLITIKA 1924 IÍC.V ember 5. nőkön kívül Brafcianu Vintila pénzügy- és T. Constantinesou kereskedelemügyi miniszter is résztvett. Az értekezleten a katonai szállítások kérdésével foglalkoztak. A miniszterek elhatározták, hogy Erdélyben több katonai anyaggyárat fognak létesíteni, melyek repülőgépekkel, ágyúkkal és muníciókkal fogják ellátni a hadsereget. A gyárak felállításával feleslegessé akarják tenni a külföldi behozatalt. A cél az, hogy Románia bármikor saját erejéből felfegyverezhesse magát s ezért az összes hadfelszerelési gyárakat Erdélyben fogják koncentrálni, amely ilyenformán Románia katonai központja lesz. X Bismarck után. 2. Di^' grotse Politik der europüischen Kabinette. Im Auftrage des Atutoürtigen Amtes redigiert v. MendelssohnBartholdy, Leptius u. Thimme. Bd. VII-XII. 1891-1898. Berlin, 1923. 2. Ottó Hammann: I. Der neue Kurt. Berlin, 1919. 3. Hermann t rh. v. Eckardstein: Lebenserinnerungen u. politische Denkwürdigkeiten. Leipzig, 1920. l—ll. Bd. i Valahányszor az ember az elmúlt 60—70 esztendő történelmét tanulmányozza, önkéntelenül is eszébe kell jutnia annak a régi bölcs mondásnak: „Es ist schon gesorgt, dass die Báume nicht in den Himmel wachsen." Mintha a Gondviselés nagy szellemi háztartásában már eleve meglenne a gondoskodás a nivellálásra: géniuszok után rendszerint törpe epigonok következnek, hogy ne mondjam: szellemi kérődzők, kik több-kevesebb intelligenciával rágódnak a géniusz szellemi kincsein s amellett legtöbbször abban a rózsás illúzióban élnek, hogy ők a géniusz szellemi értékeinek meghatványozói, vagy legalább is méltó örökösei. Ily módon merevedik meg aztán a géniusznak, egy-egy adott helyzetet találóan jellemző, gondolat-sziporkája — dogmatikus tézissé devalválódik a koncepció a géniusz teremtő energiája híjján — dermedt, holt sémává. Ezt a lehangoló megfigyelést tehetjük, ha a német külpolitikát vizsgáljuk Bismarck visszavonulása után. A színen megjelenik az ifjú uralkodó gazdag képzelőtehetséggel megáldott, impulzív, markáns egyénisége rajongóinak, udvaroncainak seregétől kísérve, kiknek csaknem mindegyike elbizakodottan hivatottnak érzi magát a vezérszerepre. A német külpolitikának avatott kézzel megteremtett, bámulatraméltó szervezete még megvan, Bismarck kiváló, sőt zseniális munkatársai továbbra is azokban a dipiomata-poziciókban dolgoznak, melyekre őket még Bismarck éles szeme kiválasztotta, de már hiányzik a lángelme irányítása. A kívülről szemlélő kortárs még jóformán semmi változást sem vesz észre, sőt a felszínes szemlélő ma is azt képzelhetné, hogy Bismarck külpolitikai alkotása túlélte mesterét, hiszen az általa inaugurált szövetségek még évtizedekig fennmaradtak. Csak ha mélyebbre tekintünk, vehetjük észre a fokozatos elhajlást, a lángelme csodás rugalmasságú koncepciójának bomladozását. Bismarck lankadatlan figyelme ós fenomenális intuiciójú irányítása oly magaslatra emelte a német diplomáciát, hogy Németország valóságos arbitere lett az európai békének. Facilis est descensus Averno! Bismarck visszavonulása után Németország egy ideig az „enfant gáté" szerepét játszhatta, azonban az elkényeztetettből lassacskán „enfant terrible" lett, s mivel erre nem eszmélt rá idejében, lett belőle „béte nőire", hogy végül egy világkatasztrófa borzalmai között ébredjen saját pusztulásába való rohanásának tudatára. Az egész civilizált világ eljövendő generációkon át fogja sínyleni, hogy e felismerés — sajnos —, későn jött. « Bismarck egyénisége igen sok kortársának lehetett antipatikus, hiszen még írásának grafológiai jellemképe is oly férfiúra mutat, akiben hatalmas indulatok hullámoznak szinte páratlan akaraterő nyűge alatt. (Eulenburg Fülöp hg. az ő memoárjaiban „eine sehr fein konstruirte Kraft-Maschine"-nak nevezi őt.) De bármiként is vélekedtek az egyénről, külpolitikai lángelméje előtt még személyes ellenségei is meghajoltak. Külpolitikai tevékenysége felől ma már bátran elmondhatjuk, hogy az: békepolit'ka volt — reális bázison, amelyben az egyes európai hatalmak dinamikus egységekként tettek számot. Bismarck a hatalmak szünettelen egyensúlyozásával biztosította Európa békéjét. Külpolitikai koncepciójának lényege — de nem dogmája, mert Bismarck az ő diplomáciájában ilyet nem ismert —, ez volt: lehetőleg oly szövetégesek találása, melyekkel a politikai és gazdasági súrlódási felület csekély, esetleges háború esetén pedig sztratégiai előnyöket biztosító. Emellett minden lehetőséget megragadott arra, hogy a védőszövetségen kívülálló hatalmakat legalább is kultivált barátság, ha pedig lehet, intézményes relációk fűzzék hazájához, I nehogy „cauchemar des coalitions" megvalósuljon. Biztos szemmel látta meg, hogy Európa békéjét Franciaország revanche-vágya imminensen veszélyezteti, s ezért azt az európai politikában izolálta, de bőségesen rekompenzálta a gyarmatpolitikában, mégis olyképen, hogy az angol világbirodalommal sohsem húzott ujjat. Mikor azonban a liberális Gladstone-kabinet gyarmatügyi, *r'imtitkára lord Derby német í} flyugat-Afrikának ügyében kí *inyes „Ránkenschmied '-pülitikát L' folytatott vele szemben, habozás nélkül a francia Ferry-kabinethez közeledett, s Egyiptom kérdésének nyitvatartásával nyomatékosan megmutatta Angliának a német barátság határozott értékét. Pedig Bismarck talán semmit sem óhajtott annyira, mint azt, hogy Angliával hosszú évekre szóló, parlamentileg szentesített szövetséget köthessen. Ez irányban több ízben próbálkozott is. Sajnos, a politikai viszonyok — Br. Eckardstein ezt úgy foglalja egybe: „England war noch mcht bündnissreif" —, Bismarck előrelátásánál erősebbek voltak. Ez lehetett Bismarck életének csöndes tragikuma is, mert volt olyan időpont, amikor csakis Oroszországgal, szorosabban: annak Balkán-politikájával szemben való lekötöttsége hiúsította meg 1887 őszén azt a leghőbb vágyát, hogy Anglia a hármas-szövetség oldalára lépjen, helyesebben: Bismarck szövetségi rendszerében helyet foglaljon. Bismarck szövetségi rendszere a maga kialakultságában a következő képet mutatja: Németország kölcsönös védelmi kötelezettségben áll Ausztria-Magyarországgal, orosz háború esetére, kivéve, ha ily háború a Balkánnak Ausztria-Magyarország részéről az úgynevezett Dreikaiserbündniss-ben orosz érdekszférának elismert keleti felén, pontosabban Bulgária körüli kontroverziából keletkeznék. („Még egy pomerániai gránátos csontjait sem kockáztatom a Balkánért", mondá egyik beszédében Bismarck, ezzel is hangsúlyozván Németország érdektelen voltát a Balkán ügyeiben.) Ezt a védőszövetséget még a Romániával kötött védő célzatú katonai konvenció egészítette ki. A revanche vágyától irányított Franciaországgal bármikor kitörhető háború esetére Németországot Olaszországgal kötött kölcsönös védelmi kötelezettséget tartalmazó szövetség biztosította. Emellett Oroszországgal kötött semlegességi egyezmény biztosította Németország hátát Franciaország elleni, nem provokált háború esetére. Persze Németországnak Oroszország e neutralitásáért viszontszolgáltatást kellett adnia, s ez abban nyilvánult, hogy Németország semlegességet fogadott arra az esetre, ha Ausztria-Magyarország Bulgária miatt keverednék háborúba Oroszországgal. Sőt 1887-ben, mikor a neutralitási egyezményt — III. Sándor cár kívánságára — Ausztria-Magyarország kihagyásával újította meg Oroszországgal Németország, Bismarcknak hazája nevében az eredeti neutralitási szerződésen túlmenőleg diplomáciai támogatást kellett vállalnia Oroszországgal szemben, ha Konstantinápoly s a Dardanellák kérdése napirendre kerülne. Bismarck éles szeme rögtön észre-