Magyar külpolitika és világgazdaság, 1924 (5. évfolyam, 1-14. szám)

1924 / 12. szám - Jegyzetek az elmult negyedszázad történetéhez. Külpolitikai útmutató. 4. [r.]

6 MAGYAR KÜLPOLITIKA 1924 július 15. C: Der ausserordentliche finnlándische Landtag. 1899. Leipzig, 1900. Zornbach C: Russland und Finnland. Leipzig, 1900. Der finnlándische Landtag. 1904—5. Leipzig, 1905. Die finnlándische Frage im Jahre 1911. Leipzig, 1911. Finnland und Russland. Die internationale Londoner Conferenz vom 26. II. bis 1. III. 1910. Leipzig, 1910. Gaspar J. J.: La résistance légale en Finnlande. Paris, 191.3. Fisher János báró — (1841—1920) brit tengernagy. Fiume — 1918-ig a magyar államhoz tartozó corpus separatum, azóta meghatározatlan szabad állam. Területe 19-57 km2, lakóinak száma 49.806. Az olasz Reggenza de Carnero területe 38-5 km2, lakóinak száma 53 ezer. — Az utolsó magyar királyi kormányzó, Jekelfalussy Zoltán 1918 okt. 29-én adta át Fiumét a horvát nemzeti tanácsnak, de már nov. 5-én olasz flotta jelent meg a város előtt, mert az 1915. ápr. 26-i londoni szerződés Fiumét Itáliának adta. Ettől kezdve Fiume a szerb-olasz ellentétek határain pusztulásnak indult. Mivel az északamerikai Unió a megszállásnak elleneszegült és 1920 febr. 18-i jegyzékében Fiumét Szerbiának ítélte oda, szept. 23-án D'Annunzio Gábor vette át a fiumei kormányt és magát Fiume régensévé tette meg. Szerbia a függetlenségi nyilatkozat ellen óvást emelt, a tényeken azonban nem tudott változtatni. A nov. 12-i rapallói szerződés Fiumét önálló állammá nyilvánította, Cavigli tábornok pedig dec. 27-én körülzárta és 28-án megszállotta. D'Annunzio repülőgépen menekült el a városból, a város pedig dec. 31-én a rapallói pontokat magáévá tette (abbaziai egyezmény). A kormányt Zanella vezetésével a városi tanács vette át s Grossichot kormányzóvá választotta meg, de már 1922. márc. 3-án ezer olasz fascista lepte meg Fiumét, mire Zanella ((magyarbarát) kormánya elmenekült és fascista kormány alakult, élén Giuratti olasz képviselőkormányzóval (1. még Adriai kérdés). Az 1924-i szerb-olasz egyezmény alapján Fiume végleg Itáliának jutott, de Szerbia.szabad utat nyert a kikötőhöz. Flamand mozgalom 1. Belgium. Flandria — Belgium flamand tartománya, hol 1913—18. az angol-belganémet háború lefolyt. Florina — macedóniai város 10 ezer lakossal, 1914—18. a balkáni harcok tűzvonalában. Foch Ferdinánd — (1851—) baszk születésű francia tábornok. 1914. a IX. hadsereg parancsnoka, 1918 ápr. 23. fővezér, 1918: francia és 1919. brit tábornagy. Focsani — romániai erődített város 25 ezer lakossal, 1917. jan. 8. német kézben. Fonseca Hermes — (1855—) brazíliai tábornagy és 1910—14. köztársasági elnök. Formosa — sziget (jap. Taivan). 1895 óta japán birtok. Területe 36 ezer km2, lakóinak száma 3-75 miilió kínai. Fővárosa Taioeh 102 ezer lakossal. Franchet d'Espéray 1. Espéray Franchet. Franco Jono — (1855—) portugál államférfi, 1906—8. miniszterelnök diktátori hatalommal. Francois Hermann — 1(1856—) német tábornok és hadseregvezér. Művei: Marneschlacht und Tannenberg. 1920. Frank Liborius — (1848—) osztrákmagyar tábornok, 1914. az V. hadsereg A'ezére Szerbiában. Franciaország — (franc. La Francé) köztársaság. Területe 550.990 km2, lakóinak száma 38-8 millió, köztük 1 '7 millió német, 600 ezer olasz 250 ezer spanyol, 200.000 flamand és 200 ezer baszk. Felekezetek szerint katolikusok, 600 ezer református. Fővárosa Páris 2,288.110 lakossal. Legnagyobb városai: Bordeaux 261.675, Le Havre 136.159, Lille 217.807, Lyon 523.796, Marseille 550.619, Mulhouse ;ipVlülhausen) 105.488, Nantes 170.535. Nancy 119.949, Nice (Nizza) 142.940, Reims 115.178, Roubaix 122.723, Rouen 123.987, Saint Étienne 148.956, Strasbourg (Strassburg) 178.891, Toulon 104.582 és Toulouse 149.576 lakossal. Vasútvonalainak hossza 51.430 sal. Vasútvonalainak hossza 51.430, a távíróvonalaké 194.300, a telefoné 1-9 millió km A hadsereg 21 hadtestben 730.00 emberből áll; a flotta 7 dreadnoughtból és 3 egyéb csatahajóból, 23 cirkálóból. — Alkotmánylevél kelte 1875. febr. 24. A parlament kétkamarás; 315 tagú szenátussal és 610 tagú képviselőházzal. — Függőségei: Afrikában Algéria, Tunisz, Marokkó, Francia Guinea^ Francia Szudán, Francia Kongóba, Madagaszkár, Réunion, Sagetelles-szigetek, Francia Szomália; Ázsiában Sziria, Francia India, Indo-Kína, Kvangcsu; Óceániában Francia Polynézia, Amerikában Saint Pierre és Miguelon, Guadaloupe, Martinique. — Elnökei: Faure Félix 1895—99, Loubet Emil 1899—1906, Failléres Armand 1906—13, Poincaré Raymond 1913—20, Deschanel Pál 1920, Millerand Sándor 1920 óta. V. ö. Annuaire statistique. Párizs, évente. Alighogy a szocialista sajtó támadásai Casimir-Périer köztársasági elnököt 1895 jan. 15-én lemondásra kényszerítették, megindult az élethalálharc a mérsékeltek és a radikálisok között. A mérsékelt Faure Félix dúsgazdag havrei kereskedő az elnökválasztásban (438 : 363 arányban) legyőzte ugyan a radikális Brisson Henrik Jenőt, de Ribot Sándor mérsékelt kormányát, melyben a külügyi tárcát Hanotaux Gábor professzor, a közoktatásügyit Poincaré Raymond, a hadügyit Zurlinden tábornok vitték, okt. 28-án a szocialista Jaurés János megbuktatta. A radikális Bourgéois Leo a külügyi tárcát Berthelotnak, a közoktatásügyit Combésnek, a hadügyit Cavaignac tábornoknak osztotta szét, de a szenátus ellenállása miatt 1896 áprilisban a védővámos Méline Félix Gyulának adta át helyét, ki két éven át a hatalom birtokában maradt. Faure utóda, Loubet Emil (1899—1906), Waldeck Rousseaut bízta meg a kabinet összeállításával, ki a szocialista támadás leszerelése végett először vitt a kormányba i szocialista minisztert Millerand Sándor személyében. — A küzdelem hű képét a mülhauseni Dreyfus Alfréd zsidó vezérkari kapitány pöre tetőzte, kit a német kormánynak átadott katonai titkok miatt 1895 januárban elítéltek és Ördög szigetére szállítottak. Egy évvel azután Picquart ezredes kétségbe vonta Dreyfus bűnösségét, azonban elmozdították és helyét Harry ezredessel töltötték be. Picquart börtönbe került, Harry pedig 1898 nyarán új bizonyítékokat szállított Dreyfus ellen, de azok közzététele után bevallotta, hogy maga gyártotta őket és öngyilkossá lett. A semmítőszék ezek után 1899-ben a maga elhatározásából újra felvette a pert, mire a rennesi katonai törvényszék Dreyfust 1899 január 3-án 10 évi várfogságra ítélte, a hivatalba lépő Loubet elnök pedig szept. 21-én kegyelmet adott és szabadon bocsátotta. Franciaország tehát Loubet és Waldeck-Rousseau alatt a radikálisok kezébe került, kik a nacionalista szervezetek 'fellegvára ellen vonulva, Waldeck-Rousseau (1899— 1902), Combes (1902—1903), Rouvier (1905—6) az államot és egyházat elválasztotta egymástól (1901. egyesülési törvény, loi d'association; katholikus papi tanárok és tanítók eltiltása, 1903; szakítás a Vatikánnal, 1904 júl. 30.; elválasztási törvény, loi de séparation, 1905 dec. 9.). — A belső harcot Falliéres Armand elnök alatt (1906—13) a külpolitikai fejlemények szakították meg. Franciaország az 1904 ápr. 8-i angol-francia szövetség (entente cordiale) megkötése óta a brit kormány szekeréhez kötötte magát és hovatovább Delcassé Teofil került homloktérbe, ki a tárcát 1898 óta változatlanul megtartotta. Egészen addig, amíg az 1905 nyarán támadt francia-német háborús veszedelem következtében le kellett mondania. Távozásával a kormányt a radikális Sarrien vette át, ki belügyminiszterré az örökös ellenzéki Clémenceau Györgyöt tette meg és a szocialista Briand Arisztideszt, valamint a mérsékelt Poincarét is a kabinetbe hívta. A radikális kabinet az 1906-i tavaszi választásokban teljes diadalt aratott és Sarrien okt. 25-én Clémenceaunak engedte át helyét, ki a külügyi tárcát Pichon hírlapírónak kínálta fel, Picquart tábornokot hadügyminiszterré tette meg és munkaügyi minisztériumot szervezett, melynek élére a szocialista Vivianit állította, mert a szakszervezetekben szervezett szindikalista munkások száma egymillióra emelkedett, (folyt, köv.)