Magyar jogi szemle, 1944 (25. évfolyam, 1-18. szám)

1944 / 1. szám - Házasság megkötése közeli halállal fenyegető betegség esetében, különös tekintettel az 1941: VI. tc. 1. par.-ában foglalt házassági akadályokra

JUSTITIA MÉRLEGÉN 43 megemlékezéseket nagy írókról, kiváló jogászokról és a jogélet nevezetes eseményeiről a M. J. Sz.-ben, amelyekre mindannyian emlékezünk. Jó szívének bizonysága, hogy szüleinek halála után három nővérét állandóan istápolta és halálukig szeretettel gondozta. Elhúnytát felesége, két gyermeke és két unokája gyászolja. A M. J. Sz. is kegyelettel őrzi buzgó munkatársának emlékét! (F. F.) Justitia mérlegén. Az igazságügyi tárca költségvetésének tárgyalása arra is hivatva uan, hogy egy lefolyt esztendő jogéletének tükörképe legyen. A költségvetési tárgyalás ily anyagának átolvasása során a Magyar Jogi Szemle e sorokat író szerény munkatársa őszinte örömet „ érzett afelett, hogy oly sokszor esett szó a Magyar Jogi Szemle lefolyt évfolyamában tárgyalt kérdésekről, jeléül egyfelől annak, hogy folyóiratunk valóban a jogélet legfontosabb időszerű kérdéseinek fejtegetésével foglalkozott, de másfelől annak is, hogy a jogászi hivatásokhoz közelálló törvényhozók megtisztelik folyóiratunkat az érdeklődésükkel. Az előadói beszéd elméleti vonatkozásai igazolták folyóiratunk szerkesztőségének azt a törekvését, hogy az elmélet új fejleményeiről is tájékoztassa olvasóit; a többi felszólalásokban szó került — hogy csak néhány kérdést említsünk, — a jogtörténet fokozott műveléséről, a doktori cím megvonásáról, a bírák természetbeni ellátásáról, az OTBA szolgáltatásokról, mégpedig abban a szellemben, ahogy ezeket a kérdéseket mi is tárgyaltuk, bizonyságául annak, hogy munkatársaink fáradozása nem volt hiábavaló, hiszen gondolataik a törvényhozás fórumához is utat találtak. * Már egyízben szóvátettük ezen a helyen, hogy a közigazgatási feladatok egyre sokrétűbbé válása mily nagy mértékben vonja maga után az egyetemen nyújtott jogi szaktudásnak bizonyos feladatkörök szempontjából való elégtelennek nyilvánítását és az összes jogtudományok tudoraitól néhány évvel a diploma megszerzése után a továbbjutáshoz megkívánt szakvizsgák rohamos szaporodását. A helyzet valóban odáig fejlődött, hogy elég széles ismeretségi körömben alig tudok valakit találni, aki a központi igazgatás körében nem kezdő állásban lenne alkalmazva és legalább egy-két vizsgabizottságnak tagja ne lenne. Ugy látszik tehát, hogy a közszolgálati alkalmazottak egyre inkább két csoportra szakadnak, egyfelől a vizsgázók, másfelől a vizsgáztatók csoportjára. Valóban időszerű tehát a „Közigazgatástudomány"-ban Magyary Zoltán professzor úr által felvetett az a gondolat, hogy egy kissé törődni kellene a vizsgák körében érvényesülő játékszabályok egységesítésével, vagyis a vizsgáztatás módszertanának kidolgozásával. * Természetesen én sem vagyok kivétel, és koromnál fogva a vizsgáztatók rendjébe tartozom. A vizsgabizottságokban nagyon sok tanulságos megfigyelést is tettem azokról a különbségekről, amelyek cen-