Magyar jogi szemle, 1944 (25. évfolyam, 1-18. szám)
1944 / 11. szám - Vita a Szentkoronáról. Tóth Zoltán: A Hartvik legenda kritikájához (A Szt. Korona eredetkérdése), Budapest 1942. 131 l.; Deér József: A magyar királyság megalakulása, Budapest 1942. 90 l.; Tóth Zoltán: Történetkutatásunk mai állása körül (A Szent Korona e
KÜLFÖLDI FOLYÓIRATOK SZEMLÉJE 381 jogi parancs és tilalom megkülönböztetése éppen az értékek különbözőségének függvénye. Előbbi értékekre, utóbbi értéktelenségekre vonatkozik. Ugyancsak az értékek különbözőségére vezethető vissza a büntető- és magánjogi tilalmak, s utóbbiakon belül a semmisség, érvénytelenség és megtámadhatatlanság eltérése. Mindezeknek az ellentéteknek ellenére a szerző megállapíthatónak tartja a jog egységét, mégpedig logikai egységét. „Kézműves gondolkozás"nak bélyegzi a modern lélektani felfogást, amely ezt az egységet s következéskép a jog logikai zártságát nem tartja fenntarthatónak. Szerinte az a hiba, hogy ma a jogot általában a jogszabállyal azonosítják. S mivel a kultúrélet (ipar, technika, kereskedelem, mezőgazdaság, család, művészet, tudomány, stb.) egész területén állandóan merülnek fel új, eddig ismeretlen, szabályozatlan életviszonyok, ilyen esetekben a jog hézagairól beszélnek. Ez szerinte a jogászi gondolkozás iskolázatlanságára mutat. A valóság az, hogy a tárgyi jog a tételezett §-okon kívül a nagy értékelveket (die Prinzipien der Gewinnung von Gleichwertkonstruktionen) is magábafoglalja. Mikor hézagról beszélnek, legfeljebb a tételek, de nem a jog hézagairól van szó. Az alkalmazandó jogtételt ilyenkor sem joghasonlatosság (analógia) vagy éppen fikció, hanem a jog szelleméből, elveiből folyó értékazonosság alapján kell megtalálni. Az, hogy ezt a szellemet a törvény alapelveinek, igazságnak vagy egészséges népérzületnek nevezzük-e, elnevezés dolga. A lényeg az, hogy ezek alapján állva, a szakember — szerinte — minden konkrét esetben megtalálhatja a helyes jogot. A szerző ezt a felfogását a „dinamikus egyenértékűség" elméletének nevezi. Keserűen kikel az érdekkutató jogtudomány ellen, amely újabban ezt a tanítást teljesen háttérbe szorította. A fejlődés helyes útja csak az lehet szerinte, ha a kétféle (alanyi és alanytalan) jogértelmezés közül az alanyi értelmezést fokozatosan háttérbe szorítjuk. Vagyis figyelmünket az alanyi szimbólumok helyett mindinkább az alanytalan folyamatokra irányítjuk. Az antropomorf érzéki észleleteket fokozatosan akusztikus, optikus, mechanikus, elektromos s egyéb eszközökkel helyettesítjük; a következtetés bizonytalan módjait pedig matematikai formulákkal. Ezen az úton a jogtudomány is el fogja érni az „alanyiságmentes klasszifikációt" s a természettudományok exaktságát, s bizonyára éppúgy elméleti és gyakorlati tudományra válik majd szét, ahogyan az elméleti és gyakorlati fizika is elvált egymástól. A nélkül, hogy a tanulmányban felvetett és ügyesen csoportosított súlyos elméleti kérdések tárgyalásába itt közelebbről belemehetnénk, rá kell mutatnunk a szerző néhány alapvető tévedésére. A logikai zártság bírálatának igen kezdetleges alakja volt az, amely a törvényszöveg betűinek hézagosságál kifogásolta. A szerző ezt a felfogást joggal hibáztatja. A tételesjog s a modern természetjogi irányhoz csatlakozik. Téved azonban, ha azt hiszi, hogy ezzel a jog logikai zártságának — amely éppen pozitivista dogma volt a kérdése eldőlt, s a jogértelmezés ezen az úton matematikai pontosságúvá fejleszthető. A jelenkor jogelméletének egyik legnagyobb vívmánya annak belátása, hogv a jogász problémája: nem logikai probléma. Bármilyen rendszert épít fel a formális logika, bármilyen exaktsággal kapcsolja egymáshoz a következtetés felső- és alsótételeit: következtetései pusztán a tételek között érvényesek; ezeken belül nem. Ezért nem lehet szó a jog logikai zártságáról. Ez másszóval azt jelenti, hogy alanyiságmentes jogértelmezés, aminek elérésében a szerző főcélját látja, nem képzelhető. Nincs önmagában érthető jogszabály, sem közvetlenül észlelhető tényállás. Az alkalmazandó jogszabályt többé-kevésbbé homályos, kiterjesztőleg és miegszorítólag értelmezhető fogalmak, parancsok és tilalmak tömkelegéből kell kihámoznunk. A törvények alapelveinek figyelembevétele szükséges, de nem oldja meg, csupán kitolja a problémát. Az alapelvek ugyanis ugyancsak értelmezhetők, egymással s más értékekkel (erkölcs, szokás) nem egyszer ellentétesek, alkalmazásuk tehát mindig alanyi mérlegelés eredménye. A tényállás megállapítása pedig márcsak azért is fogalmilag alanyi munka, mert csak tapasztalás és követkéz-