Magyar jogi szemle, 1944 (25. évfolyam, 1-18. szám)

1944 / 11. szám - A joggal való visszaélésnek egyes esetei a francia bírói gyakorlatban

KÖNYVISMERTETÉSEK 365 útján merít. E jogtudósok körül Richárd Zouch az első, aki eléje teszi a béke nemzetközi jogát a háború nemzetközi jogának 1650-ben, és ettől kezdve a béke nemzetközi joga igyekszik is ezt az elsőséget megtartani, főként amióta az ú. n. nemzetközi közigazgatási jog a közlekedés és kereskedelem terén olyan nagy jelentőségre emelkedett. Az ilyen irányú 300 éves fejlődés eredménye, hogy a „nem is olyan nagyon laikus" is a béke megszokott nemzetközi jogát keresi m'ég a háborúban is. Vájjon a további haladás igazolni fogja-e a laikusok várakozását? A háború kiküszöbölésére a Nemzetek Szövetségének elgondolása túlságosan nagy lépés tett volna előre ahhoz, hogy azonnal sikerüljön. E mellett, bár egy békének, de a győzők békéjének a fenntartására irányult, s így szinte szükségképen nélkülözte az őszinteséget és az erkölcsöt. Az intézmény egyre inkább meddőnek is bizonyult és a politikai élet inkább csak visszaélésekre használta fél. A háború megakadályozására szolgáló végső eszköze pedig ugyancsak a háború lett volna. Hasonló s csak részben más okok tették sikertelenné a Briand-Kellog Paktumot is, amely már nem a támadó háborúró\ hanem a nemzeti politika szolgálatában álló háborúról mondatta le a nemzeteket. Tetszetős jelszava szerint a háborút végleg ki akarta űzni a nemzetközi jog mezejéről, de gyors egymásutánban négyszer is beigazolta, hogy lex imperfecta jellegű eszközei szintén elégtelenek a kitörni készülő háború megakadályozására. A már kitört háborúval a nemzetek társadalma alig tud mást tenni, mint, amit a veszedelmes tűzvészekkel szokás, izolálni. Erre szolgált a pártatlan semlegesség megőrzése, amivel viszont ellenkezik a most folyó háborúban egyes államok által követett válogató semgelesség. Bár a gondolat tengerentúli kiépítői már elfoglalták az őket megillető igazi helyet a hadviselők sorában, ma valóban az „isolationisme" és „selective neutrality" kettős keresztútján áll a semlegesség intézményének továbbfejlődése. Nagy probléma, hogy a háború végén a hadviselő államok egységesek ksznek-e abban, hogy a páriskörnyéki békékkel inaugurált „új" nemzetközi jog megbukott. Ha ugyanis a hadviselők majd összeülnek a tanácskozásra, a fennálló nemzetközi jog kell, hogy a kiindulási alapjuk legyen, ha pedig erre nézve sem tudnak egyetértésre jutni, akkor egy igazi békekonferenciának ismét a lehetetlensége állhat be, ami az emberiségnek újabb katasztrófáját jelentené. Mégis a klasszikus nemzetközi joggal szemben a Nemzetek Szövetségének „új" nemzetközi joga a háború és a béke joga mellett a nemzetközi jognak harmadik csarnokát nyitotta meg, a klasszikus nemzetközi jog bizonyos elemeit is ide vonva: a „háború megelőzésének és megakadályozásának" külön jogát. Ez a sikertelen kísérlet nem az első volt a történelem folyamán. Hiszen már a nemzetközi jog fejlődésének kezdetén különbséget tettek bcllum justum és injustum között. E megkülönböztetésnek a gyakorlati megvalósítása nagy nehézségekbe ütközött és ezért e differenciáló rendszer csakhamar megbukott. Legújabban a válogató semlegesség már említett gondolata hasonló célt kíván szolgálni. A semlegesek lennének a pártatlan bírái annak, hogy a háború melyik fél oldalán igazságos. A nemzetközi jog fejlesztése körében sok még a megoldást váró feladat. Különösen áll ez a háborút megelőző eszközökre. Abból, amit a keresz-