Magyar jogi szemle, 1944 (25. évfolyam, 1-18. szám)

1944 / 11. szám - A joggal való visszaélésnek egyes esetei a francia bírói gyakorlatban

KÖNYVISMERTETÉSEK 363 sorozataiban az első világháború utáni nemzetközi élet kettős hivatalos nyelvén vannak közkézen, és említés s hivatkozás tárgyai. Igen figyelemreméltó jelenség, hogy ennek ellenére — vagy talán éppen ezért (?) — mióta a diplomata munkakörét kizárólagosabban a tudományos, közelebbről a professzori hivatás betöltésével cserélte fel, s a nemzetközi élet szakkörei helyett a hazai felkészülő új nemzedék s szélesebb körű olvasó közönség felé fordult működése, szakirodalmi publikációi nem a részletproblémáknak vannak szentelve, hanem a nemzetközi jog problémáinak gyökeréig hatolva azokkal az alapvető kérdésekkel foglalkozik, amelyek a napi aktualitású kérdésekkei szemben a tudomány örök problémái közé tartoznak. Hogy azonban ezeknek az örök, nagy kérdéseknek a mikénti eldöntése mily nagy jelentőségű a legidőszerűbb gyakorlati kérdések megfejtésében, hogy tehát a legmélyebb elméleti kérdéseknek mily szoros kapcsolatuk van a nemzetközi jog gyakorlatával, annak éppen a most bemutatni kívánt dolgozat egyik legékesebb bizonyítéka. Az orvosról mondja egyik kiváló tudós, hogy, bár csak néha gyógyít, gyakran enyhít, és mindig vigasztal. Gajzágó László tanulmányából is valami hasonlót állapíthatunk meg a nemzetközi jog tudományára nézve. Csak néha tudja a nemzetközi jog az emberiség kríziseit elhárítani, bár gyakran fordul elő, hogy az emberiségnek az ilyen krízisekből előálló szenvedéseit enyhíti, az eseményeknek a nemzetközi jog tudományának világánál való szemlélete azonban mindig vigasztalást nyújt a jövőért aggódó és azért súlyos áldozatok hozatalára kényszerülő embernek. Ez a vigasztaló, reményt nyújtó hatás a legerősebb azok között az impressziók között, amelyeket a figyelmes olvasó Gajzágó László művéből merít. De ugyanazt mondhatjuk A Háború és Béke Joga (1910/41, második kiadás 1942) és A Nemzetközi Jog Eredete (1942) nagyobb terjedelmű müveiről is, valamint Gróf Apponyi Albert nemzetközi személyiségével foglalkozó, kétrendbeli megnyilatkozásáról, francia-nyelvű tanulmányáról (1943) s magyar-nyelvű emlékbeszédéről (1944). , Akadémiai székfoglalója gondolatmenetének lényegét a következőkben foglaljuk össze. A nemzetközi jog az államok társadalmának a joga. Ebből már következnek azok a nem lényegtelen különbségek, amelyek a magánjog, a közjog, tehát a beljogok között egyfelől és a nemzetközi jog között másfelől vannak. A nemzetközi jogban az állam szervei és az állampolgárok nem jogalanyok, hanem a nemzetközi alanyi jogoknak legfeljebb a reflexhatásaiban részesülhetnek. Ezért a nemzetközi jogban az alanyi jognak csupán a Windscheid-féle meghatározás (akaraturalom) és nem a Jhering-féle (érdekvédelem) érvényesülhet, mert az, hogy a nemzetközi jog valakinek az érdekét védi, nem jelent egyet azzal, hogy ez az illetőnek a nemzetközi életben egyszersmind jogérvényesítési lehetőséget is adna. Másfelől a nemzetközi jog főalanyai a nemzetközi jog jogalkotásának, törvényhozásának is részesei. Végül a beljogokkal ellentétben a nemzetközi jog nem törekszik a hézagmentességre, hanem igen tudatosan engedi át bizonyos részletkérdések megoldását sokszor a külpolitikának, a diplomáciai gyakorlatnak. Ez így van az általános nemzetközi joggal. De ezenkívül csak egyes államok viszonyában nyernek gyakran részletes szabályozást olyan kérdések, amelyek más államok viszonyában, illetőleg az általános nemzetközi jogban szabályozai-