Magyar jogi szemle, 1944 (25. évfolyam, 1-18. szám)

1944 / 1. szám - Az 1939:II. tc. 160. §-a és a 4810/1942. M. E. számú rendelet

2 RADOCSAY LÁSZLÓ A rendelet rendelkezéseit az utóbbi időben politikai oldalról több támadás érte. A támadók azt állítják, hogy a kormány a rendeletet a törvényi felhatalmazás túllépésével törvénytelenül, sőt törvényellenesen bocsátotta ki. Erre való tekintettel talán nem felesleges, ha az elvi jelentőségű kérdéssel egy interpellációra adott, valamint tavalyi és ezévi költségvetési beszédemben foglalt válaszomon felül a Magyar Jogi Szemle hasábjain is foglalkozni kívánok. Mindenekelőtt előrebocsátom, hogy a rendeletet, amely 1942. augusztus 13-án lépett hatályba és amelynek alkalmazására a bíróság előtt már ismételten sor került, egyik eljáró bíróság sem találta törvényellenesnek az 1869:IV. tc. 19. §-ában biztosított jogkörében. De nem teheti annak törvényszerű voltát helytálló kifogás tárgyává a jogtudomány bonckése sem, minthogy a rendelet rendelkezéseiben alkotmánysérelmet felfedezni egyáltalában nem lehet. A 160. § tágkörű felhatalmazásának keretében nem emelhető aggály az ellen, hogy a minisztérium egyes bűnügyek elbírálását a koronaügyész útján utalhassa az egyébkénti hatásköri szabályoktól eltérően a m. kir. Kúria hatáskörébe. Ez a rendelkezés ugyanis semmiképen sem minősíthető a bírósági szervezetet érintő olyan rendelkezésnek, amelyre vonatkozóan az 1939:11. tc. 141. §-ának 3. bekezdése a közjogi garancia szempontjából vonja meg az általános körben megadott felhatalmazás keretében tehető intézkedések határát, hanem olyan rendelkezés, amely az 1939:11. tc.-nek az eltérő hatásköri szabályozást, a polgári büntető eljárás rendes szabályainak módosítását és különleges eljárási szabályok felállítását megengedő 160. §-ában foglalt felhatalmazás körében bízvást megtehető. Hiszen valamely ügynek az eljárás gyorsítása érdekében — hogy úgy mondjam — ,,per saltum" a Kúria hetes tanácsa alé vitele a felek szempontjából is megnyugtatóbb, mint a másik kínálkozó megoldás, t. i. az elsőfokú bíróság határozatával szemben használható perorvoslat korlátozása. A támadók törvénymagyarázata szerint azonban az 1939:11. tc. 160. §-ában foglalt felhatalmazás ,,egyes bűncselekmények" kitétele alatt nem azt kell érteni, hogy a minisztérium egyes konkrété elkövetett bűncselekmények elbírálását utalhatja a törvények szerint arra hivatott bíróság helyett más polgári büntetőbíróságokhoz, hanem azt, hogy csupán egyes előre pontosan körülírt bűncselekmények tekintetében ruházhatja át az eljárást oly módon, hogy a felhatalmazás alapján kiadott rendeletnek — az 1938 :XVI. tc. 1. §-ának hasonlóságára — kimerítően fel kellene sorolnia mindazokat a tüzetesen megjelölt bűncselekmény-kategóriákat, amelyeknek elbírálását az ötös, illetőleg a hetes tanács hatáskörébe utalja. Ez a törvénymagyarázat azonban nyilvánvalóan téves. Bár igaz, hogy az állami rend megóvása végett szükséges büntetőjogi rendelkezésekről szóló 1938:XVI. tc. rendszertani okokból a kategorizáló tüzetes felsorolás rendszerét fogadta el abból a célból, hogy a Btk. egy-egy fejezetében, illetőleg egy-egy külön törvényben meghatározott valamennyi bűncselekmény egységes eljárás alá kerüljön, ugyanez azonban a honvédelemről szóló törvény 160. §-ában adott felhatalmazás szövegébe, — minthogy a törvény nem