Magyar jogi szemle, 1944 (25. évfolyam, 1-18. szám)

1944 / 1. szám - Az 1939:II. tc. 160. §-a és a 4810/1942. M. E. számú rendelet

A 4810/1942. M. E. SZÁMÚ RENDELET 3 disztingvál, — nem magyarázható bele. Hogy a törvénynek nem a sablonos kategorizálás volt a célja, mikor a felhatalmazást megadta, az egészen kétségtelen. Ha ugyanis ez lett volna a célja, akkor először is elegendő lett volna egyszerűen kiegészíteni az 1938 :XVI. tc. 1. §-ában foglalt felsorolást, ami által egy további taxáció keletkezett volna, amely ugyanazokat a hiányosságokat rejtette volna magában, mint a meglevő taxáció. De másrészt nem is lett volna célravezető az ilyen újabb felsorolás, mert az elsőrangú fontosságú államvédelmi érdekek nem rendszertani, hanem célszerűségi szempontokból kívánják meg egyes konkrét bűncselekmények esetében a szakbíráskodást és a különleges eljárást. Esetleg nem is az absztrakt bűncselekménynek kifejezetten államellenes jellege, hanem a konkrét bűncselekmény elkövetésének körülményei és az teszi kívánatossá a szakbíróság elé utalást, hogy az ügy tárgyalása az állam érdekeit az adott helyzetben érzékenyen érintő kérdések felvetésével, bizonyításával és megvitatásával jár. Tehát mindenkor a konkrét bűncselekmény egyéni színezete a döntő. Ennélfogva minden egyes — természeténél fogva esetleg csekélyebb súlyú — bűncselekmény tekintetében is felmerülhet annak a szüksége, hogy külön-külön megvizsgáltassék, vajon a szóbanforgó konkrét esetben a hadviselés érdeke vagy más fontos állami érdek a különös eljárást nem teszi-e kategorikus imperatívuszként szükségessé. A rendszertani szempontoknak az elsőrangú fontosságú államvédelmi érdekek követelte célszerűségi szempontokkal szemben háttérbe kell szorulniok. Ennek az elvnek — természetesen — fordított irányban is érvényesülnie kell azért, hogy az elsőrangú fontosságú államvédelmi érdekeket veszélyeztető súlyos bűncselekményekhez viszonyítva kisebb jelentőségű bűncselekményeknek a szakbíráskodás köréből való kirekesztése útján lehetővé tegyük a valóban súlyos bűnügyek gyors befejezését. Ennek a célszerűségi elvnek következményeit az 1938:XVI. tc. sematikus felsorolásával szemben az 1700/1943. M. E. számú rendelet le is vonta olyan módon, hogy megint csak a kir. ügyészre bízta annak megítélését, hogy a rendszerint kisebb jelentőségű bűnügyeket felfogása szerint kirekessze az öttagú tanács eljárásából. Hiszen a nyomozást vizsgálóbírói jogkörben vezető kir. ügyészre lehet legcélszerűbben rábízni annak az eldöntését, vajon az adott esetben a nyomozás adatai szerint egyszerűbb, kisebb súlyú bűncselekményekről van-e szó, vagy pedig az állami rend nagyobb jelentőségű megzavarásáról, amely utóbbi esetben az öttagú tanács igénybevétele mutatkozik a gyorsított büntető megtorlás érdekében szükségesnek. Ezt a kérdést pedig előre megállapított kategóriák fogalmi felállításával eleve eldönteni nem is lehet, minthogy minden esetben annak a kérdésnek előzetes és alapos vizsgálata szükséges, hogy a vád tárgyává tett bűncselekmény konkrét elkövetése olyan egyéni körülmények között következett-e be, amelyek a szakbíróság gyors elbírálását szükségessé teszik. Ha a bűncselekmény a nyomozás adatai szerint ilyen egyéni színezettel bír, akkor a különleges eljárásra utalandó arra való tekintet nélkül, hogy rendszertani szempontból a bűncselekményeknek melyik fogalmi kategóriája alá sorozható. Az államvédelmi érdekek páran-