Magyar jogi szemle, 1944 (25. évfolyam, 1-18. szám)

1944 / 1. szám - Ratio legis és lex rationis

BŰNVÁDI ELJÁRÁSI JOGUNKRÓL 19 hatja. Az Á. R. M. 11. §-a ezzel szemben s. panaszt enged a ténykérdésben is amiatt, „hogy a tényállás megállapítása a törvény lényeges rendelkezésének megsértésével történt". A törvény e rendelkezésével szemben a K. eleinte tartózkodó magatartást tanúsított, utóbb azonban a törvényt akkép magyarázza, hogy az ügyek eme csoportjában revíziót gyakorol a ténykérdésben is, sőt a bizonyítékok mérlegelése tekintetében is gyakorolja a revíziót. Előállott tehát az a mindenekfelett ferde helyzet, hogy az Á. R. M. alá tartozó ügyekben, tehát a büntető ügyek jelentékeny csoportjában a s. panasz a ténykérdésre is kiterjed, más ügyekben nem. Ez az anomália ma érvényben levő eljárási jogunknak kimondhatatlanul nagy szépséghibája. A ténykérdésben gyakorolható revízió lehetőségével kapcsolatosan a közvetlenség elvének érvényesülése egyre háttérbe szorul, amennyiben a ténykérdésben oly felsőbíróság dönt, melynek eljárásában a közvetlenség nem érvényesül, holott a ténymegállapításra leginkább csak a közvetlenség alapján eljáró bíróság lehet hivatott. Az Á. R. M. szerinti eljárásnak egyik jellemző vonása a részleges jogerő elvének s a reformatio in peius tilalmának visszafejlesztése (11. § 4. bek.). A részleges jogerő elve ugyanis e területen egyáltalában nem érvényesül, a reformatio in peius tilalmát pedig az új törvény, — bár nagy óvatossággal és körültekintéssel — megszünteti. Tekintettel mármost arra, hogy az Á. R. M. alá nem tartozó ügyekben a B. P. 387. § 1. és 3. bekezdése a maga teljességével érvényesül, reá kell mutatnom arra, hogy az érvényben levő eljárási jog ebben a tekintetben is teljesen következetlen. A s. okok megjelölése tekintetében az újabb törvények szintén más eljárást követelnek, mint a B. P. A B. P. ugyanis azokat a külföldi perjogokat követte, melyek taxatíve felsorolják a s. okokat, amivel szemben a F. B. 39. § 2. p. s az Á. R. M. 11. § 2. bek. a taxáció mellőzésével a törvény lényeges rendelkezésének megsértése miatt engednek s. panaszt. A K. az újabb törvényeknek e rendelkezését eleinte nehezen vette tudomásul. Ez már a F. B. életbeléptetése után mutatkozott, az irodalom hatása alatt azonban a K. feladta álláspontját, s a revízió gyakorlásánál nem kereste a B. P. által meghatározott s. okok fennforgását. Az Á. R. M. életbeléptetése után ugyanez ismétlődött, amennyiben a K. a B. P. 384. és 385. §-a alapján gyakorolta a revíziót, s a jogi irodalom ezt az eljárást nem találta törvényszerűnek, és a K. hamarosan el is tért ettől a gyakorlattól. így előállott az a helyzet, hogy a K. az ügyek egyik csoportjában a B. P. 384. és 385. §-a alapján gyakorolja a revíziót, míg az ügyek jelentékeny csoportjában az idézett §§ mellőzésével csupán azt vizsgálja, hogy történt-e lényeges törvénysértés. Ez az eljárás kétségtelenül törvényszerű, de hogy a törvényes szabályozás merőben következetlen, ahhoz szó sem fér. Szemben a B. P. (400., 407., 435. §§) rendelkezéseivel, nagy visszaesést jelent érvényben levő jogunknak (T. E. 115. és 116. §§) az a rendelkezése, mely lehetővé tette úgy a kir. ítélőtáblán, mint a Kúrián az ügyeknek tanácsülésben való érdemi elintézését. Hogy ez visszaesés, azt érezték azok is, kik ezt a szabályozási módot annak idején javaslatba hozták. De ez szükséges volt, amennyiben a tör-