Magyar jogi szemle, 1944 (25. évfolyam, 1-18. szám)

1944 / 1. szám - Ratio legis és lex rationis

18 DEGRÉ MIKLÓS T. E. szerint az ügyre vonatkozó iratokat a bíróság elé terjeszteni nem szabad, s így a bíró az ügyet csak a kir. ügyész indítványából ismeri meg, terhelt kihallgatása pedig csak a tanúk kihallgatása után történik, míg a B. P. 308. §-a ily rendelkezéseket nem tartalmaz. A T. E. 111. §-a felette szűk keretek közé szorította ama bűncselekmények körét, melyek esetében a vádirat ellen kifogásnak van helye, mi által a kifogási eljárást, a törvénynek ezt a mesterien kiépített intézményét minden jelentőségétől megfosztotta. De talán a perorvoslati eljárás az a perszak, melynek képe a legjobban megváltozott. Elsősorban előtérbe nyomul az egy- vagy kélfokú perorvoslat kérdése. A B. P. a kétfokú perorvoslat elvi alapján áll. Ez elv alól azonban nagyon sok kivételt tesz az egyfokú perorvoslat irányában. Nevezetesen a B. P. csak egyfokú perorvoslatot ismer az esküdtbíráskodásban, kivételes esetektől (B. P. 378. § 2. bek.) eltekintve a felfolyamodási eljárásban, az összbüntetés kiszabása kérdésében (B. P. 518. § 9. bek.), az objektív eljárásban (B. P. 477. § utolsó bek.), a B. P. 556. § 3. bekezdéstől eltekintve a járásbírósági eljárásban, az alaki s. okok kérdésében (B. P. 428. § 2. bek.), végül a ténykérdésben, amennyiben a s. panasz tárgyában eljáró bíróság az elsőbíróságok ítéletében megállapított tényállást volt köteles az ítélkezés alapjául elfogadni. Az utóbb megalkotott törvények és szabályzatok azonban erősen kiterjesztették az egyfokú perorvoslat körét. Már az előző világháború alatt megalkotott gyorsított eljárási szabályzatok az egj'fokú perorvoslatot ismerték, mely szabályzatok azonban időközben hatályukat veszítették. Ámde megalkottattak más szabályzatok, melyek szerint szintén csak egyfokú perorvoslatnak van helye. Ilyen az uzsorabírósági eljárás, s az Á. R. M. szerinti eljárás. Azonkívül a II. B. N. 30. §-a meghatároz bizonyos eseteket, amikor az ítélőtábla ítélete ellen s. panasz nem érvényesíthető, a T. E. 122. §-a pedig korlátozza a járásbírósági eljárásban érvényesíthető s. panasz körét. Tekintve ezek szerint a fejlődés irányát, minden kétséget kizárólag megállapítható a közeledés az egyfokú perorvoslat felé. És ez a tendencia az A. R. M. szerinti eljárásban nyilatkozik meg legegészségesebben s a jogi irodalom amaz álláspontjának megfelelően, hogy egyfokú perorvoslat esetében megerősített első fok járjon el. Megfigyelhető az az irányzat is, mely szerint egyre szaporodik amaz ügyek száma, mikben az ítélőtábla mondja ki a végső szót. A B. P. szerint csak a felfolyamodással megtámadható végzések, s a s. panasszal megtámadható járásbírósági ügyek tartoztak ebbe a körbe. Ma e körbe tartoznak még az uzsorabírósági ügyek, a fiatalkorúak ügyei (F. B. 40. §), s a törvényszéki hatáskörbe tartozó azok az ügyek, mikben a II. B. N. 30. §-a a s. panasz érvényesítését kizárja. A s. panasz jellege az ügyek jelentékeny csoportjában teljesen megváltozott. A B. P. szerinti s. panasz jellemző vonása ugyanis, hogy az csak a jogkérdésre terjedt ki, és a s. panasz tárgyában eljáró bíróság az alsóbíróságok ítéletében megállapított tényállást nem érintheti, meg nem változtat-