Magyar jogi szemle, 1943 (24. évfolyam, 1-22. szám)

1943 / 3. szám - A mai nemzetközi jog - eredetének tükrében. 1. r. [könyvismertetés]

MAGYARY: MAGYAR KÖZIGAZGATÁS 423 az, hogy a munkának alaptételével nem tudunk egyetérteni s ahhoz hozzászólásunk van. A munka alaptétele ugyanis a következőkben foglalható össze: A közigazgatás megértéséhez nem elegendő a jogi rendelkezéseknek jogtudományos alapon történő megismerése, hanem ismernünk kell magukat a szabályozás tárgyát képező valóságos életviszonyokat, azoknak problémáit, amely ismereteket pedig a közigazgatástan nyújtja. A jogállam azonban a közigazgatást csak jogi oldaláról nézte s ezen egyoldalú szemlélet eredményeképen a jogszerűség szempontja egyeduralmú lett s a közigazgatástani szempontok, melyek az eredményességben foglalhatók össze, teljesen el lettek hanyagolva. A két szempont szerinti tudományos müvelés között tehát egészséges egyensúlyt kell létesíteni úgy, hogy a közigazgatást egyidejűleg mindkét szempontból műveljük s ennek adja példáját éppen a megjelent munka, amely elsősorban bizonyára tankönyvnek van szánva. Ebből az alaptételből azt, hogy a közigazgatás megértéséhez nemcsak jogtudományos, hanem közigazgatástani ismeretek is szükségesek, teljesen osztjuk s ha a Kelsen szélsőséges elméletétől eltekintünk, úgy nem is tudunk róla, hogy valaki is állította volna, hogy a joggal magával a közigazgatást meg tudjuk magyarázni, ki tudjuk meríteni (208. L), — de nem oszthatjuk azt a további megállapítást, hogy a jogállam a jogszerűség követelményének felállításával kedvezőtlenül befolyásolta volna a közigazgatás eredményességét és nem oszthatjuk általában a munkát jellemző azt az ideológiai beállítást, amelynek ez a tétel a fundamentuma. Az eredményességnek a jogszerűséggel való ilyen szembeállítása szerintünk elhibázott s elhomályosítja úgy a jogszerűség, mint az eredményesség lényegszerűségét és kételyeket támaszt a tekintetben, hogy az eredményességben különben helyesen kitűzött közigazgatástani követelményt hogyan, milyen úton-módon gondolja Magyary megvalósítani akkor, ha a közigazgatás generális eszközéről, a jogról, a jogszerűségről úgy vélekedik, hogy az a maga érvényesülésével nem az eredményességet szolgálja s hogy azt csak a jogon kívüli eszközökkel lehet elérni. A probléma megvilágítása és megoldása céljából fel kell vetnünk a kérdést, hogy mit kell elvi elvontságban a közigazgatás eredményessége alatt értenünk? Ugy gondoljuk, hogy ellentmondás nélkül állapíthatjuk meg, miszerint ezalatt a közállapotoknak a közigazgatás általi olyan kialakítását és szinten való tartását értjük, hogy annak a kielégítendő érdekek kielégítésére való alkalmasságát az érdekeltek a maguk részéről is communis opinioszerüen elismerjék. Az eredményesség tehát kétségtelenül egy ténylegesség, oly tényleges állapot, amely a fenti értelemben minősül. A további kérdés az, hogy a közigazgatás szervei a közállapotoknak akár eredményes, akár nem ilyen kialakításánál mihez igazodnak? Igazodhatnak vagy a jogi előíráshoz, vagy — ennek hiányában — az önmaguk által kialakított célszerűségi, eredményességi képzetekhez, mely esetben a közigazgatás szabad belátásáról beszélünk. Jogi előírás esetén a cselekvés irányadó szempontja a jogalkotó célszerűség megítélése mint legis ratio —