Magyar jogi szemle, 1943 (24. évfolyam, 1-22. szám)

1943 / 3. szám - A mai nemzetközi jog - eredetének tükrében. 1. r. [könyvismertetés]

424 KÖNYVISMERTETÉSEK a közigazgatás szabad belátása esetében pedig a közigazgatás maga alakítja ki a célszerűségi szempontot az ezt meghatározó tágabb jogi keretek között. A közigazgatás, ha jogi előírás szerint alakítja a közállapotokat, a jog eszközével dolgozik, a szó sajátos értelmében jogot alkalmaz, úgy mint a bíró, csupán azzal a különbséggel, hogy ezt a bíró érdektelenül teszi, tisztán a jogszerűség megállapítása végett, a közigazgatási szerv pedig valamely eredményességi képzet realizálása céljából, — ha pedig szabad belátása szerint járhat el, úgy a tevékenységet megszabó jogi keretekben jogalkotói szabadsággal jár el s az irányítást elsősorban a közigazgatástanból meríti. Megengedjük tehát, hogy bizonyos esetekben a közigazgatási cselekvés zsinórmértéke meríthető részben közvetlenül a közigazgatástan célszerűségi, eredményességi útbaigazításaiból, de a jogilag szabályozott esetekben és illetve vonatkozásokban ez a szempont már a jogalkotásnál figyelembevétetett s a közigazgatás szerve kötelességszerűleg tartozik ezt a szempontot elfogadni, aminek a rendelkezés jogszerű végrehajtásával felel meg. A közigazgatástan eredményességi szempontjai tehát közvetlen alkalmazásra csak a jogalkotásnál s a jogalkotási szabadságú szabad belátásnál kerülnek. A nem jogi elemeknek itt van közvetlen szerepük a közigazgatás során. Ezek a nem jogi elemek tehát feltétlenül megtalálják a jogi funkciót jelentő közigazgatással való szerves kapcsolódásukat, de az esetek túlnyomó részében csak közvetve, a jogszabály útján, közvetlenül pedig csak a közigazgatás szabad belátása révén. Magyary szerint a jogállam egymagában a jogszerűséggel nem érte el az eredményességet s így természetesen azt ma sem tarthatja alkalmasnak arra, hogy ennek az útján, ezzel az eszközzel azt elérhessük. Szerinte ugyanis jogi eszközökkel csak a jogszerűséget érhetjük el, az eredményességet nem. azt csak a jogon kívüli eszközökkel érhetjük el, s azokkal a közigazgatástan ismertet meg. Ez a tétel az, amely szerintünk nem helytálló. A tétel helytelenségének okát abban látjuk, hogy Magyary a jogszerűséget és az eredményességet egy nevezőre hozza oly értelemben, hogy ezeknek egyforma jelentőségük, értelmük van, holott két különböző síkban fekvő követelményről van szó. Az eredményességről a közigazgatástan síkján, tehát mindig csak de lege ferenda, jogpolitikailag beszélhetünk, — a jogszerűségről pedig a jogtudomány síkján — tehát mindig de lege lata, vagyis az adott s az eredményességet vagy biztosító vagy nem biztosító jogi szabályozottság alapján. Az eredményességnek a jogszerűség szerintünk csak akkor lehet akadálya, ha már maguk az alkalmazásra kerülő jogszabályok nem szolgálják a közigazgatástanilag propagált eredményességet, de ez a jogalkotás hibája, amivel szemben a közigazgatás tehetetlen. Az eredményesség ilyen esetben természetesen nem propagálható a jogszabályok ellenére, azok megsértésével, mert áldozatul esnék a jogbiztonság, ami szintén nagy társadalmi érték. A közigazgatás szabad belátása nem terjed odáig, hogy az eredményesség érdekében túltehesse magát a jogi rendelkezéseken. Jogi szabályozottság mellett tehát az eredményesség csak egyféleképen propagálható — rigorózus jogszerűséggel.