Magyar jogi szemle, 1942 (23. évfolyam, 1-19. szám)

1942 / 17. szám - Jogszabály nem tudása ártúllépés esetében

346 Dr. Papp László: Kiskunhalas népi jogélete. Budapest, 1941 A magyar táj- és népismeret könyvtára, 2. szám. 8°. 71 1. Napjainkban általános a törekvés a magyar nép életviszonyainak, helyzetének, szellemi és más értékeinek megismerése iránt. Az úgynevezett falukutatók mozgalma is ennek a törekvésnek politikai hajtása. A nép szellemi kincsei közül a népköltészetben, zenében, népművészetben rejlő értékeket már régen felfedezték, és ma egyre jobban feldolgozzák. A nép élő jogszokásai iránt is régen megnyilvánult már az érdeklődés. A Magánjogi Törvénykönyv tervezete öröklési jogi részének előkészítése kapcsán már Plósz Sándor igazságügyminiszter tájékoztatást kért a járásbíróságoktól és közjegyzőktől a nép anyagi végrendelkezési szokásai felől. E gyűjtés eredményét Mattyasovszky Miklós fel is dolgozta (Törzsöröklési jog és öröklési szokás. Bp. 1904.). A gyűjtés során azonban nem közvetlenül a néptől szerezték az adatokat, es így már jogászok által átszűrt, esetleg eredeti jellegüket el is vesztett adatok kerültek feldolgozásra. Az anyag pedig csupán a végrendeleti jog köréből felvett néhány kérdésre szorítkozott, tehát nem tűnt ki belőle, hogy egy-egy vidéken a nép milyen felfogást vall a jog egészéről, — esetleg mást tartva benne lényegesnek, mint bírói gyakorlatunk. Ehhez járult, hogy a gyűjtés az egész ország területéről történt ugyan, de a beérkezett adatokból nem lehetett megállapítani, vájjon milyen gazdasági és egyéb körülmények között élő személyek, nemesek vagy jobbágyutódok stb. — jogszokásairól számolnak be. Ennek következtében a Mattyasovszky által közzétett adatok nem adnak hü tükröt a nép jogszokásairól. Egyes részleteit már az eddigi gyűjtés is megcáfolta, pl. a legkisebb fiúnak az apai házhoz való joga tekintetében (Papp L. 44. 1.). Egészben tehát ma már a Plósz által elrendelt gyűjtésnek sem jogtörténeti, sem jogpolitikai szempontból nem vehetjük hasznát. Utóbb Tagányi Károly, a magyar jogtörténet egyik legnagyobb problémafelvetője, hatalmas összehasonlító anyag felhasználásával nagyszabású programmot dolgozott ki népi élő jogszokásaink gyűjtésére. Neki tisztán tudományos — főleg jogtörténeti — céljai voltak, és számos jogtörténeti kérdés megoldását várta az élő jogszokások megismerésétől (A hazai élő jogszokások gyűjtéséről. Bp. 1913.). Az általa ismertetett magyar jogszokások azonban inkább csak néhány felmerült érdekességre szorítkoznak. A rendszeres gyűjtésnek az ő programmja nyomán kellett volna megindulnia, de az két évtizedig váratott magára. Csupán boldogult Győrffy István, a magyar néprajz nagy professzora indított rendszeres gyűjtést a Táj- és Népkutató Intézetben. Munkáját az igazságügyminiszter is támogatta, és felhívta a bírákat és bírósági hivatalnokokat a gyűjtésben való közreműködésre. Sőt Radocsay László igazságügyminiszter és Antal István akkori igazságügyi államtitkár a jogi népszokások gyűjtésének hivatalos megszervezését és az adatgyűjtők egységes szakkiképzését (tanfolyamát) is kilátásba helyezte.