Magyar jogi szemle, 1942 (23. évfolyam, 1-19. szám)

1942 / 3. szám - Felsőbírósági elnökök évnyitó beszédei

52 szükséges forgalmat és a végintézkedési szabadságot immár nem korlátozó, csupán a törvényes öröklési rendben érvényesülő ágiság nemzeti jogunknak egyik legjellemzőbb, vihartálló sajátsága, amelyei a mull század második felének reform-mozgalmai sem tudtak megdönteni. Ugyancsak a esaládiság eszméje, ősi jogunknak ez a Széchenyi által annyira támadott alapgondolata emeltetett érvényre egyik újabb ingatlanjogi intézményünkben a családi birtok és a/, oszthatatlan családi birtok intézményében is. Széchenyi István kemény és szigorú hiteltörvényeknek minél szélesebb körökre való kiterjesztését sürgette. Azonban az újabb jogfejlődés során a váltószigor, a rigor cambialis sokat veszített régebbi merevségéből és az a fölfogás is bangót kapott, hogy a magyar kereskedelmi törvény, különösen annak 264. §-a révén, túlságosan kommercializálta a forgalmi magánjogot és kiterjesztette a kereskedelmi jogszabályokat olyan társadalmi osztályokra is, amelyekre ezek a jogszabályok nem illenek reá. Széchenyi a hitel személyi és tárgyi gazdasági előfeltételeinek megteremtésében kellő biztosítékot látott arra, hogy a reá érdemes személy minden kamatkorlátozás nélkül is elég olcsó hitelhez tudjon jutni. Ellenben keserű tapasztalatok később meggyőzték törvényhozásunkat arról, hogy a hitelezői kapzsisággal szemben bizonyos korlátozó rendelkezésekre föltétlenül szükség van. Széchenyi István jogpolitikai eszmevilágának egyik alapvető tétele az, hogy az egyén önlekötelezési szabadságának nem szabad gátat vetni. Szerinte ez a szabadság végét jelentené. Ezzel szemben újabb jogfejlődésünkben egyre határozottabban jelentkezik az a fölismerés, hogy az egyént, különösen pedig a gazdaságilag gyöngébb felet, igenis meg kell védeni saját ügyletkötési akaratának olyan megnyilvánulásaival szemben is. amelyek az ő jól fölfogott érdekével ellenkeznek. így keletkeznek az ú. n. kógens jogszabályok, amelyek a magánjogi autonómiával szemben elvileg kivételt jelentenek ugyan, számra és jelentőségre nézve azonban immár egyáltalán nem mondhatók kivételeseknek. Széchenyi saját korának tapasztalatai alapján kemény szavakkal kel ki az adósvédelem túlzásai ellen. Ujbb jogfejlődésünk pedig bőségesen vesz igénybe mind rendes, mind rendkívüli eszközöket az adósok védelmére. Széchenyi föllépésének és működése hatásának jogpolitikai jelentőségéből nem von le semmit az a körülmény, hogy jogi fejlődésünk újabb útja nem egy vonatkozásban elhajlott a tőle kijelölt iránytól és a mai kor eszmevilágának megfelelően az ú. n. szociális jog felé halad. Ez a fejlődés talán nemis volna idegen Széchenyi számára. Hiszen tőle tanultuk, hogy megváltozhatatlan törvények nincsenek, hogy a jog bizonyos mértékben alkalmazkodni kénytelen az idők és a viszonyok változásaihoz. Ennek az alkalmazkodásnak