Magyar jogi szemle, 1940 (21. évfolyam, 1-19. szám)
1940 / 3. szám
48 nagyobb a morális környezet-különbség. Egyenlő erkölcsi értékű népek között egybeolvadás vagy nem, vagy csak nehezen következik be. Megtartja mindenik a maga morálját. Ez éppen a morálban rejlő benső sajátosság folyománya. A törzsi szervezet kialakulásának fejlődési fokán ez a morális nívókülönbség jelentős volt. Ezzel volt adva a hódítás lehetőségének ideális előfeltétele és joggal lehet mondani, a hódítás erkölcsi igazoltsága. Azért mondom, hogy erkölcsi igazoltsága, mert a hódítás — a már jelzett okoknál fogva — mindig magasabb morális egység kialakulására vezetett. De a mai Európa államai között nincsenek olyan jelentős erkölcsi nívókülönbségek, amelyekből a hódítás morális jogosultságát, az élettér-elméletet, levezetni lehetne. Ezért nem látjuk sem jogilag, sem erkölcsileg indokolva Európa három legnagyobb államának egymás elleni háborúját s különösen azért áll a világ minden szimpátiájával a finn-orosz háborúban a finnek mellett, mert a hódítás morális indokoltsága a két ellenfél közül bizonyára a magasabb kultúrát és ezzel magasabb erkölcsöt megtestesítő megtámadott finnek oldalán lenne és nem megfordítva. A népvándorlás korabeli hódítások befejezte után a fejlődés vonala a közös élettérből a morális közösségbe vezetett. Amit köznyelven a történelmi jognak hívunk, nem egyéb, mint a morális egység időbeli tartósságának és folytonosságának a dokumentuma. Ez a dokumentum annál súlyosabb, minél hosszabb időn keresztül állott fenn és minél nagyobb erőpróbának volt kitéve. Ez a két mértékegysége a történelmi jog erejének. Ezért van az, hogy a népek között keletkezett morális közösség megbolygatása annál erkölcstelenebb és éppen ezért annál nehezebb vállalkozás, minél magasabb fokán kíséreltetik meg a fejlődésnek. Mi, magyarok, a népvándorlások, tehát az erkölcsileg igazolt hódítások korában találtuk meg életterünket. Ebben az élettérben, a Kárpátok övezte tökéletes földrajzi egységben, az itt talált népekkel hamarosan morális közösségbe léptünk. Mint támadó és hódító egység a saját magasabb morálunkat maradéktalanul kiterjesztettük a meghódítottakra, azaz a meghódítottakat a miénkkel közös, egységes morálba emeltük. Ezt a az egységet elvitathatatlanul testesíti meg a magyar Szent Korona közjogi fogalmának tana. Merem állítani, hogy ebben a tanban a politikai és közjogi felfogásnak ugyanaz az abszolút tisztultsága nyilatkozik meg, mint amelyet az egyetemes erkölcsi felfogás Krisztus tanításában ért el. A magyar jogalkotás legzseniálisabb eredménye ez a tan. Tisztultsága adja erejét és ennek az erőnek felismerése nekünk azt a rendíthetetlen hitet, hogy a magyar Szent Korona közjogi