Magyar jogi szemle, 1940 (21. évfolyam, 1-19. szám)

1940 / 3. szám

42 cselekmény elkövetésére, akkor helyesnek kell felismerni az 1939. évi XIV. t.-c. álláspontját, mely a büntetési tételek megfelelő szigorításával is igyekszik a vonatkozó bűncselekményeket megelőzni. Egyrészt nemzeti szempontból, másrészt az állami élet egész területére kiható jelentőségénél fogva messze kiemelkedik az elmúlt év folyamán hozott törvények közül a honvédelemerői szóló 1939. évi II. t.-c, amelynek alkotmányjogi és igazságszolgáltatási vonatkozásaiban fontosabb rendelkezéseivel éppen ezért behatóbban kívánok foglalkozni. A honvédelemről szóló 1939. évi II. t.-c.-nek alkotmányjogi és igazságügyi szempontból kétségtelenül legjelentősebb része a kivételes hatalomról szóló VI. rész. Az idevágó rendelkezések eltérően az 1912. évi LXIII. t-c. 1. §-ában foglaltaktól, nemcsak háború, hanem az országot közvetlenül fenyegető háborús veszély idejére is szólnak. A polgárijogi igazságszolgáltatás körében a minisztérium a 159. §. szerint a magánjogi követelések (ideértve a váltójogiakat is) érvényesítése tekintetében, továbbá a magánjogi viszonyok rendezését, valamint a polgári pörös és nem pörös eljárást és általában a polgári jogi igazságszolgáltatást illetően a fennálló törvényektől eltérő módon rendeleti úton intézkedhetik. Tehát ú. n. moratóriumot engedélyezhet, a fennálló szerződések lebonyolítására, vagy felbontására szabályokat léptethet életbe stb. A törvény 161. §-a a bírói függetlenséget érintő rendelkezést tartalmaz, amennyiben felhatalmazza az igazságügyminisztert arra, hogy, ha valamely bíróság működése a rendkívüli események követketzében megszűnt, annak bíráit beleegyezésük nélkül is más bírósághoz helyezhesse át. Ez a felhatalmazás mégsem sérti lényegében az áthelyezhetetlenség elvét, mert a bírák áthelyezését a törvény ilyenkor is csupán bíróságuk szünetelésének tartamára engedi meg és kimondja, hogy az áthelyezés csak más hasonló fokú bírósághoz történhetik. Ez a két korlátozás értékes bizonysága annak, hogy a törvényhozás súlyt helyez arra, hogy a bírói függetlenség még rendkívül súlyos viszonyok közepette is csak a szükséges mértékben érintessék. A honvédelemről szóló 1939. évi II. t.-c.-nek különösen a honvédelmi szolgáltatásokról és honvédelmi érdekű gazdasági korlátozásokról rendelkező IV., valamint a légvédelmet szabályozó V. része mélyen belenyúl a gazdasági élet szervezetébe és a vagyonjog rendszerébe. Gerince ezeknek a rendelkezéseknek az a szabály, hogy az ország lakossága honvédelmi szolgáltatás kötelezettsége alatt áll. Ez a honvédelmi szolgáltatás vagy honvédelmi munka vagy dologi szolgáltatás. Honvédelmi munka címén az erre kötelezett személy képességeinek megfelelő testi vagy szellemi munka végzésére kötelezhető. Dologi honvédelmi szolgáltatás címén pedig