Magyar jogi szemle, 1939 (20. évfolyam, 1-9, 11. szám)
1939 / 2. szám - A szabadság fogalma a magyar köztudatban
57 járt, akik nem írtaik ugyan éppen elvont államböloseleti tanlkönvveket, de akiknek a magyar életsorsol bevilágító nagy szellemi hagyatéka lényegében ugyanezt a gondolatot hagyta reánk örökségül. Csak háromra legyen szabad hivatkoznom e legnagyobbjaink iközül: Szent Istvánra, Zrínyi Miklósra és Széchenyi Istvánra. Kezdeni Szent Istvánon. Amikor Koppány, Gyula és Ajtony vezérek fegyverrel támadtak az országot újjászervező és életformáját a kereszténység szellemében átalakító Szent István reformjai ellen, mozgalmuk kifejezett céljai (között nyilván nemcsak az ősi vallás, hanem egyúttal az ősi szabadság visszaállítása is szerepelt s bár nyilatkozataik hiteles alaíkban nem maradtaik fenn, alig lehet kétséges, hogy az íij irány ellen emelt vádjaik egyike az lehetett, hogy az újítások megsemmisítik a nemzet ősi szabadságát, Pedig, hogy Szent Istvánban mily élénken élt a szabadság tisztelete és szeretete, arról világosan tanúskodnak az általa alkotott törvények, íme azt olvassuk dekrétumai II. könyvének 20 fejezetében: „Istenhez méltó dolog és igen jó az embereknek, ha kinekkinek az ő szabad szándéka szerint folynak élete napjai.'' Tehát törvénybe iktatta az egyéni szabadság elvét, — anélkül, hogy ezt összeegyeztethetetlennek tartotta volna az erős központi hatalom szervezéséből folyó fegyelmezéssel és szigorú rendtartással; mert, miként dekrétumai első könyvében, vagyis az ú. n. Intelmeikben mondja (8. fej. 2. §.): ,, . . . az engedetlenség (fegyelmezetlenség) az egész országnak veszedelme." S jellemző, hogy néhány évtizeddel később, Kálmán király dekrétumainak előszavában a következőket olvashat juk (8. §.): ..Mikor Szent István atyánk, amaz apostoli férfiú, törvényt szerze népünknek, némely dolgokban keményebb, másokban pedig elnézőbb, egyszer szigorúan büntető, másszor türelemmel elengedő vala: mindazonáltal a fegyelem vesszeje nétkül senkit el nem bocsáta." Mi más ez, mint ama kor nyelvén kifejezése annak, hogv az egyéni szabadságnak némely szükségszerű Korlátok között való biztosítása az állam céljához tartozik ugyan, ennek egyedül alkalmas eszköze azonban az erős közhatalom által fenntartott közfegyelem. Még világosabban láIszik ez a gondolat gróf Zrínyi Miklósnál. Azt írja a Török Áfiumban: ,,Csak jobbítsuk meg magunkat, szabjunk más rendet dolgainknak, tegyük régi helyére és méltóságára a militarem disciplinam ... Én tudom micsodás inipedimentuma vagyon, hogy ezt a perfectiót elérhesse, a magyar nemzetnek . . . Mi a szabadságunkat annyira tágan értjük, hogy akármelyik hajducsika is vagy katona nem igen hagyja magát venni örömest az ilyen oskolában vagy disciplinában, holott neki nagy servitusnak tetszik a jó rend s rabságnak a regula . . . Igaz bizonyára az, nincs a szabadságnál szebb dolog, de viszont aki az ilyen militaris disciplinát szabadsággal ellenkező dolog-