Magyar jogi szemle, 1939 (20. évfolyam, 1-9, 11. szám)

1939 / 2. szám - A szabadság fogalma a magyar köztudatban

58 nak tartja, vagy bolond, vagy tunya, rossz ós rest. Mert én azt vallom és assecurálom az én magyarimat, hogy ha jó militaris disciplinát instituálnak, semmi ez világon nem leszen, ami az ő libertásokat jobban megtartsa és conserválja, mint az." S azután következik a sóikat idézett mondat: ,.Fegyver, fegyver kívántatik ós jó vitézi resolutio." A „jresolutio" akaratot, elhatározást, elszántságot jelent a latin nyelvben. Tehát a szabadságot Zrínyi Miklós szerint is csak a köz ereje, hatalma, fegyelme képes biztosítani. Most lássuk Széchenyit. Azt írja a Világ-ban: „A szabadság a legfőbb jó s bizonyos, hogy az sohasem lehet vad, tudatlan, rest és önkényes embernek sajátja, hanem csalk azé, .... akinek nem ajkin forog csak, de törülhetetlen betűkkel szívébe is van vésve a ikeresztény vallásnak mindent (kimerítő javaslata: Amit magadnak nem kívánnál, másnak se tedd!" Ezért valódi szabadság csak ott van, ,,ahol a Iközszabadság fenntartása végett — s im ez a dolog philosophiá ja — mindenki szoros törvények alá van véve s így a természeti szabadságnak egy részét a társasági szabadság elnyerése végett feláldozni kénytelen." Majd a Kelet Népében tüzetesebben is megmagyarázza, hogy az egyéni szabadság megfelelő részének a társasági szabadság oltárán való feláldozását közelebbről miként képzeli. Nevezetesen erre nézve azt mondja: „Bizonyos kötelességérzet felébresztése és (közönségessé tótele „szükséges", amely minden magyart, bár nagyot bár kicsit, bajnoki érzéssel kössön hazájához . . . Bajnoki pártolása honunknak azonban korántsem azon fellengzős enthusiasmus. amely szerint úgyszólván mindenki a kolomp előrevitelére hiszi magát meghíva lenni ... de egyenesen . . . bizonyos zarándoki komoly magamegtagadás, amelynél fogva inkább. . . használni a honnak, mint fényleni sajátlag, kívánunk és törekedünk." Ami tehát Szent Istvánnál a fegyelem, Zrínyi Miklósnál a militaris disciplina s a vitézi resolutio, az Széchenyinél az egyeseiknek szoros törvények alá vetése, a kötelességérzet, a bajnoki érzés s a zarándoki komoly magamegtagadás: s mindez együtthatásában s végső következésében a szabadság legfőbb biztosítéka. S én alig hiszem, hogy a magyar nép lelki világát, vágyait, sajátosságait valaki jobban ismerte volna ezeknél a magyar szellemóriásoknál. Milyen mély szakadék választja el ezeknek a nagy magyar szellemeiknek a felfogását a XIX. század orthodox liberális világnézetének szabadságfogalmától, amely az államot az éjjeli őr szerepére akarta kárhoztatni s mennél kevesebb beavatkozást kívánt tőle az egyén szabad cselekvési körébe. Pedig nálunk, — bizonyos fokig talán tudat alatt, — nagyrészt még mindig az utóbbi szabadságfogalom él. Talán ennek lehet tulajdonítani, hogy a közhatalomnak némely egyetemes érdekű törekvései, még ha azokat elvben és szólamszerűen általános helyeslés kiséri is, közelebbi végrehajtásuknál felette gyakran ütköznek oly egyéni és