Magyar jogi szemle, 1939 (20. évfolyam, 1-9, 11. szám)

1939 / 7. szám - Az alkalmazottak joglemondásának érvényessége

270 Az alkalmazottak joglemondásának érvényessége. (1937 : XXI. t.-c. 14. §.) Irta: dr. Szepes Gyula. A világháborút követő időben egyre fokozottabban nyomult előtérbe annak szüksége, hogy a munkavállalóik szellemi és testi épségét, valamint gazdasági jólétét általános és az alkalmazottak minél nagyobb tömegét felölelő törvényes rendelkezésekkel biztosítsák. Első jelentős lépés volt ezen a téren a kereskedősegédeknek, \ovábbá az ipari és kereskedelmi vállalatok tisztviselőinek szolgálatr viszonyáról kiadott 1910/1920. M. E. számú rendelet, amely ezeknek az alkalmazottaknak felmondási idejét és illetményeit, továbbá végkielégítési igényét szabályozta. Ez a rendelet igen nagy hiányt pótolt ugyan, de csak kezdetnek volt tekinthető, mert a modern gazdasági és társadalmi élet további szabályozást igényelt a szolgálati viszonyban állók egyéb jogai tekintetében és a munkavállalók nagyobb tömegére is. Erős lendületet adott a jogalkotás további fejlődésének az 1932 :XIX. t.-c., amely a genfi nemzetközi Munkaügyi Értekezletnek a legkisebb munkabérekről készült tervezetét nemzetközi egyezmény formájában becikkelyezte. Ezt a törvényt először olyan rendeletek követték, amelyek az r931:XXVI. t.-c.-kel adott kivételes felhatalmazáson alapultak, tehát csak ideiglenes jellegűek voltak, utóbb azonban megalkották a munkaviszony egyes kérdéseinek szabályozásáról az 1937 :XXI. t.-cikket, amely a közszolgálat és még néhány kisebb terjedelmű szolgálati ágazat kivételével nemcsak a kereskedelemre és iparra, hanem más olyan foglalkozási ágakra is kiterjed, ahol ezek a kérdések még egyáltalán nem voltak szabályozva és a munkavállalóknak munkaidejét, legkisebb munkabérét és évenkinti fizetéses szabadságra vonatkozó igényét rendezi. Ez a törvénycikk csak 'kerettörvény, amely az említett jogokra vonatkozó alapelveket mondja ki és az illetékes miniszterekre bízza, hogy a törvény kereteit rendeletek útján töltsék meg közelebbi tartalommal. A rendeletalkotásra hatalmas feladatot rótt a törvény, mert a legkülönbözőbb munkaágazatokban teljes szakszerűséggel és aprólékos részletességgel lehetett csak kielégítően szabályozni a törvényben előírt kérdéséket és a nagy tömegben megjelent rendeletek nyomán meginduló perek elintézése súlyos feladatot jelentett a munkaügyi bíróságokra is nem csak a rendeletek nagy száma, hanem a szabályozás alá vont munkaterületek sokfélesége és újszerűsége következtében is. A dolog természetével járt, hogy az ítélkezésnél számos vitás kérdés merült fel, amelyeknek leszűrődése most van folyamatban. Az egyik ilyen jelentékeny vitás elvi kérdést ismertetem,