Magyar jogi szemle, 1938 (19. évfolyam, 1-10. szám)
1938 / 5. szám - A közgazdasági bűncselekmények fogalma és az 1930 évi olasz Codice penale szerinti tételesjogi szabályozása
198 kötését a szerző helyesen alakszerű ügyletnek nyilvánítja, amihez nemcsak a házasság megkötésére irányuló akarat kijelentés, hanem az erre vonatkozó szándék előzetes nyilvánítása is szükséges. Erre szolgál a kihirdetés. A kihirdetési szabályok részletes ismertetése után szerző, igen helyesen, hozzáteszi, hogy ezeknek a szabályoknak be nem tartása nem érinti a házasság érvényét. A házasság érvényét nem befolyásolja pl. az, hogy a polgári tisztviselő elmulasztotta kijelenteni, hogy a házasulókat házasoknak nyilvánítja. (Egyező szerzőnek ez a felfogása a német B. G. B. 1317. §-a alapján kifejlődött gyakorlattal, mely szerint ,,durch die Erklárung der Verlobten wird die Ehne geschlossen, nicht durch den Auspruch des Standesbeamten".) Ugyancsak a német bírói felfogás szerint a tanuk nélküli házasságkötés érvényes, amig a szerző helyes nézete szerint, a mi jogunk értelmében ez a hiány a házasság érvényét érinti ugyan, de orvosolható. — A házasság létesülési akadályai kérdésénél szerző mindenek előtt hangsúlyozza, hogy a nem polgári tisztviselő előtt kötött házasság semmi vonatkozásban nem tekinthető házasságnak. Ez áll a lelkész előtt történt kötésre nézve is. Abban az esetben, ha elháríthatatlan erőhatalom az ország egyik részében a rendes működése a közigazgatásunknak ki van kapcsolva, szerző nem tartja helytállónak azt a gyakorlatot, mely ily rendkívüli viszonyok közt lelkész előtt kötött házasságot még a vagyonjogi szempontból sem tekinti házasságnak. Nézetem szerint aligha nem helyes ez a bírói gyakorlat. Ezek után szerző — miután a házasság létesülési akadályait felsorolta és egyenként tárgyalta, áttér a házasság érvényességi akadályaira, még pedig először a semmisség kérdésére. A házasság semmisségét előidéző okok: a cselekvőképesség hiánya, a jogképesség hiánya, és a házasságkötés lényeges alakiságoknak be nem tartása. A cselekvőképtelenséget szerző igen helyesen, „minden házasságkötést akadályozó, absolut tényálláshibának" nyilvánítja. A cselekvőképtelen személyek felsorolása után előadja, hogy a jogviszonyok, a melyek a házasságkötést semmissé teszik: a közismert cognatio, ligámén és crimen. Ezeket szerző, egyenként minden oldalról a kérdést megvilágítva, tanulmánya tárgyává teszi; ebből az anyagból azonban — helyszűke miatt — csak a következőket emelem ki: A ligámén (a házasulok, vagy egyikének már fennálló házassága) kérdésénél felveti szerző azt a kérdést, vajon a holttányilvánítás elenyészteti-e azt az akadályt? Erre az a felelete, hogy az az akadály csak abban az esetben enyészik el, ha a holttányilvánítás alapján mindkét fél jóhiszemben kötötte meg a házasságot. Egyébként nem a holttányilvánítási ítélet, hanem a halál valóságos bekövetkezése szüntette meg a házasságot. Ezt a felfogást helytállónak tartom, valamint azt is, hogy a holttányilvánítás maga csupán az időközben született gyermekek törvényességének a megtámadása, de nem a házasság fennállásának szempontjából lehet fontos.