Magyar jogi szemle, 1938 (19. évfolyam, 1-10. szám)

1938 / 1. szám - Bíráskodásunk húsz évi mérlege

6 ségérzet nyomasztó súlyával is megterhelték az eljáró bírákat, amennyiben a legnehezebb és folyton változó viszonyok között olyan pereket kellett eldönteniök, sok-sok esetben a jogorvoslat kizárásával, amelyeket a törvény normális időkben is a tanácsoknak tartott fenn s illetve amelyekben fellebbvitelnek volt helye. Vájjon volt-e olyan bíró, akinek nem voltak emiatt súlyos aggodalmai és álmatlan éjszakái, mielőtt a döntő szót kimondotta volna? S vájjon gorídoltak-e az ilyen egyszerűsítések előkészítői és megalkotói arra, hogy akkor, amikor az alsó bíróságok nagytömegű munkáját minőségileg is súlyosbítják, ezt a bírói felelősségérzet fokozásával is tetézik? S számoltak-e azzal, hogy a fellebbviteli értékhatárok túlságos felemelése megnehezíti az egyöntetű joggyakorlatot és a jogegység megóvását. Hogy az ilyen „egyszerűsítések", amelyek tulajdonkép az eljárási szabályok bonyolultsága által okozott fennakadások megszüntetésére irányultak, nem váltak az igazságszolgáltatás előnyére, az bizonyításra nem szorul. III. A Ppé. s az annak 73. §-a alapján kibocsátott 59.200/ 1912. I. M. sz. rendelet a jogegység megóvását — eltérően a korábbi szabályoktól — csaknem teljesen a kir. Kúriára bizta. Ennek kedvezőtlen hatásai ma már bizton megállapíthatók. A táblai döntvények eltiltása következtében minden vitás elvi kérdésnek a Kúria jogegységi tanácsai elé kell kerülnie s az ilyen kérdések folyton sokasodnak s ma már valósággal elárasztották a tanácsokat és ki sem lehet számítani, hogy miképen lesznek képesek kibontakozni e teendők nyomasztó súlya alól. — De nemcsak legfelsőbb bíróságunk jutott ezzel nehéz helyzetbe, hanem az alsó bíróságok ítélkezésére is kedvezőtlenül hatott ez a rendszer, mert nem csekély mértékben csökkentette az alsóbíróságok ítélkezésének önállóságát s a jogalkotásban való részvételüket. Nem válhatik előnyére a bíráskodásnak, ha az alsóbíró megelégszik azzal, hogy a Kúria joggyakorlatát figyelemmel kiséri s kizáróan ahhoz alkalmazkodik, mert ép emiatt nem ritka eset, hogy olyan kérdések, amelyeket az alsó bíróságok véglegesen eldöntötték, csak évekkel később merülnek fel a Kúria előtt s csak ekkor derül ki a korábbi alsófokú döntések tévessége. Ha a jogegység megóvásának rendszere nem is felel meg a kívánalomnak és mielőbbi helyesbítésre szorul, mindenesetre jó részt az alsóbíróságokon múlik az, hogy az előttük felmerülő új elvi jelentőségű kérdések eldöntésénél a lehetőség szerint ők is kivegyék részüket a jogalkotásban. IV. Fentebb már említést tettem az írásbeliség túltengéséröl. E helyen már csak azzal kívánok röviden foglalkozni, hogy a bíróságok mennyiben gátolhatták volna ezt a túltengést. Ha átnézzük akár a polgári-, akár a bünpereket s nagy fáradsággal kihámozzuk azokból a lényeges adatokat, hüledezve