Magyar jogi szemle, 1938 (19. évfolyam, 1-10. szám)

1938 / 1. szám - Bíráskodásunk húsz évi mérlege

5 rangsor tekintetében viszonosságnak lehetne helye. Ugyan mikép lehetne ezzel összeegyeztetni azt, hogy a hivatalnokok az őket csakis ebben a minőségükben megillető kedvezménynél fogva, mint aminő a magasabb jelleg adományozása is, kivételes bírói rangsorhoz juthassanak bírói kinevezésük esetén, el is tekintve attól, hogy az általuk elérni óhajtott bírói állásba adminisztratív szolgálataik jutalmazásául amúgy is soronkívül szoktak előlépni. Nézetem szerint az 1920. évi XX. t.-cikk megváltoztatása nélkül ilyen megkülönböztető bírói-rangsor a tisztviselők részére nem biztosítható, de ez, ha megtörténnék, egy újabb lépést jelentene a bírói külön státus eltörlése felé. 6. Feltűnő, hogy a bírói kar amaz éredemes tagjai, akik hosszú, negyven éven túl terjedő bíráskodás után vonulnak nyugalomba, eltérően a korábbi több évtizedes gyakorlattól, rendszerint nem részesülnek legfelsőbb kitüntetésben. Ennek csak az lehet az oka, hogy az ítélkezéssel és a törvényhozó feladataihoz hasonló bírói jogalkotással járó felsőbbrendű szellemi munka, még ha egy hosszú élet tartamára terjedt is ki. most nem tekintetik oly különös érdemnek, amely legfelsőbb elismerésre méltó, mint pl. az igazgatási teendők. Nem folytatom a további adatok felsorolását, mert célom nem panaszra, hanem csak annak az egyik oknak a felderítésére irányul, hogy miért nem veszik eléggé számba a törvényes szabályok előkészítésénél és megalkotásánál a gyakorlati megvalósítás nehézségeit s ezzel szoros kapcsolatban a bíróságok teherbírási képességét. Mert akik aláértékelik a bírói munkát s azt egyszerű irodai teendő gyanánt könnyen leróhatónak vélik vagy akár akik a bíróságok teljesítő képességét túlbecsülik és azt hiszik, hogy bármily nagy terjedelmű és idegen szellemű gyakori újítási kísérletek simán s a jogkereső közönség súlyos sérelmei nélkül keresztül vihetők: azoktól nem várható, hogy alkotásaik jók és állandók legyenek. Ha a kir. bíróságok szervezése óta eltelt hat évtizedet meghaladó idő — amely nem túl hosszú, egy nemzet életében — nem bizonyult elegendő időnek arra, hogy a kölcsönös megértés és megbecsülés állandó ápolásával az együttműködés teljes összhangja elérhető legyen: ezt legfőképen az első évtizedek alatt uralkodott politikai viszonyoknak kell tulajdonítani. Hiszen arra is történt kísérlet, hogy a bírói függetlenség törvény által csorbíttassék, amit azonban az 1886. évi XXI. t.-c. megalkotásakor a törvényhozás nem engedett meg. Nem csoda, hogy ez a szellem csak lassan változhatott meg s hogy újabban, 1921. óta igazságügyminisztereink megértő törekvései sem értek el ezen a téren jelentős eredményt. II. Nem lesz felesleges ehelyütt megemlékezni az egyesbírói hatáskör kiterjesztéséről, a perbeli értékhatárok felemeléséről s a fellebbvitel korlátozásáról, mert ezek az intézkedések a felelős-