Magyar jogi szemle, 1938 (19. évfolyam, 1-10. szám)

1938 / 5. szám - A büntetőbíráskodás

172 nem szabad sem ígéretet, biztatást, ámítást, fenyegetést, eröszakot vagy kényszert használni. A vádlott kihallgatása során kezd kialakulni a vád tárgyává tett esemény s nyílik alkalma a bírónak, hogy a tettest is megismerje: konok tagadásával, körmönfontságával, csalafintaságával, elszántságával, a következményekkel való nem törődésével, esetleg töredelmes beismerésével, bünbánatával. Az emberi lélek széles skálájának megismerésére nyílik alkalom. A bíró megismerésének tárgya elsősorban tehát az ember azokkal a lelki adottságoklkai, lelki megnyilvánulásokkal, pszihikai, fiziológiai, öröklött sajátosságaival, amelyeik cselekedetének indokát, magyarázatát adják. Figyelemmel kell lenni különösképen arra, hogy az emberek — idegrendszerük különbözősége folytán — nem egyformán fogékonyak a külső ingerekre s ennélfogva más — és más lesz a kiváltott izgalom is. Ezért a bírónak a cselekményen keresztül az ember lelki megnyilatkozásait kell vizsgálni, hogy értékelése az igazságnak megfelelhessen. Akkor tehát, midőn a bíró egy adott cselekményt elbírálni akar, nem elégedhetik meg a történés egyszerű megállapításával, hanem vissza kell mennie arra az alapmotívumra is, amely a tettest — az elbírálás tárgyát képező cselekmény elkövetésére — indította. Vizsgálni kell különösképen a szándékot, a tudatot, abból a szempontból, hogy a tettes a jogsértő eredményt akarta-e, vagy esetleg az eredményt létrehozó körülményekről nem is tudott (Btk. 82. §.). Egyébként a törvény is (Btk. 75. §.) a szándék fennforgásának a tisztázását — a gondatlanságból elkövetett vétségeket kivéve — minden bűncselekményre kötelezően előírja. Lélektani ismeretekre van tehát szükség, hogy az adottságok mellett, — tényállás tisztázásán keresztül, — a vádlott lelki alkatát kiismerni lehessen. Ennek eredményét a bíró esetleg a büntetés kiszabásánál is kellőképen felhasznúihatja. A büntető bíró lélekvizsgáló szerepéről s hivatásának magasztosságáról Madách is megemlékezik az Ember tragédiájában, a Londoni vásárról szóló színiben (11. szín), ahol Ádám — a törvényhozói hivatásra is utalva — kijelenti, hogy: „Áldlak sors, hogy bíróvá nem tevéi. Mi könnyű törvényt írni pamlagon — Könnyű ítélni a felületesnék, . És mily nehéz, ki a szívet kutatja, Méltányolván minden redőzetét." A lélekbúvárnál, a pszihológusnál is túlmenően az elmeorvos szerepében kell a bírónak az előtte álló tettessel foglalkoznia, hogy megfelelhessen a törvény (Bp. 246. §.) azon kívánalmának, hogy felismerje azokat a tényeket, jelenségeket, amelyekből gyanítható, hogy a vádlott beszámíthatóságot kizáró elmezavarban (Btk. 76. §.) szenved s ennek következtében orvosi megfigyelésnek szüksége fennforog.