Magyar jogi szemle, 1938 (19. évfolyam, 1-10. szám)

1938 / 4. szám - Szabadalmi büntetőjog a birói gyakorlatban

152 bíró és még villamost is csak két kilométeren túl vehet igénybe. A zárlaiot ugyanis többnyire több helyen kérik foganatosítani. Ilyenkor a bíróságnak fizikailag nem áll módjában például 30 helyre egy nap gyalog illetve villamosan elmenni és az eljárást foganatosítani, a vádlottak pedig tudomást szerezvén az előző nap foganatosítóit szemléről, eltüntethetik a bűnjeleket. De ettől eltekin ive. még ha egy napon elvégezhető is a szemle az összes kért helyeken, veszéllyel jár a késedelem. Megtörtént például a bpesti büntető járásbíróság által foganatosított egyik szemle alkalmával, hogy amíg gyalog átment a bíróság a terhelt főüzleíéből, ahol a szemle eredménytelen maradt, a fióküzletbe, a terhelt ide áttelefonált és a fióküzlet személyzete lázas sietséggel tüntette el a bitorló1!! árut. Ha a sértett történetesen nem megy előre autón és erről tudomást nem szerez, a szemle eredménytelen marad és a vádlót megmenekül az igazságszolgáltatás elől. A bíróságnak a zárlat foganatosításánál a Szabadalmi törvény 53. §-át kell szem előtt tartania és nem a Bp. rendelkezéseit, annak ellenére, hogy az utóbbi később lépett életbe. Abból az általános jogi elvből következik ez, hogy ,,lex generális posterior non derogál legi speciali priori". Ez igen nagy fontossággal bír a zárlat foganatosításának mikéntjénél. Az 53. §. ugyanis úgy szól, hogy a sértettnek jogában áll a zárlatot, 'külön őrizetet és más oly intézkedést kérnie, melyek a büntetendő cselekmény ismétlését megakadályozhatják. Ez a tágan fogalmazott rendelkezés sokkal szabadabb kezet enged a bíróságnak, mint a Bp. XII. fejezete, amely szorosan körülírja, hogy mit tehet és mit nem tehet a bíró a lefoglalás stb. foganatosításánál. A Bp. 173. §-a például kimondja, hogy házkutatás foganatosításának csak bűntett és fogházas vétség esetén van helye, tehát kihágás esetén nem. Birói gyakorlatunk abból kiindulva, hogy a Szt. 53. §-a ilyen korlátozást nem ismer és a házkutatás kétségtelenül, mint a lefoglalásnak sokszor egyedüli lehető módja, az ismétlés megakadályozását célzó intézkedés: ezt az intézkedést eljárása alkalmával alkalmazza is, ha szükségesnek látja. Ezt az álláspontot támogatni látszanak a kir. Kúriának 2121/908. és 10.757/906. számú jogegységi határozatai, amelyek az előbb említett „lex generális non derogat . . .'? elvénél fogva a védjegybitorlásnál megengedhetőnek mondják a házkutatást. A szabadalombitorlásra vonatkozólag ugyan nincs ilyen határozat, de tekintve, hogy amikor a Kúria meghozta fenti döntéseit, a védjegv-bitorlás is kihágás volt: birói gyakorlatunk irányadónak tekinti ezt a határozatot a szabadalombilorlásra vonatkozólag is. Mindezek ellenére megindokolható az az álláspont is, hogy az egyéni jogokba súlyosan beleavatkozó házkutatás elrendelése kifejezett törvényhozási intézkedést igényelne és nem elegendő a Kúriának pusztán analógia útján kitérjeszlett határozata, amely :<nnál kevésbbé sem vehe'ő figyelembe, mert a vádlott hátrányára megállapított analógia legis ? büntetőiog alapelveibe ütközik. A Kúria fent említett 2121/1908. számú jogegységi hatá-