Magyar jogi szemle, 1938 (19. évfolyam, 1-10. szám)

1938 / 3. szám - A malomjogról

114 fiatal éleié — rendkívül szorgalmas és alapos forrástanulmányai ellenére — sem volt elegendő arra, hogy mindent elolvasson és kellő higgadtsággal értékeljen. Nagyon messze vezetne a szerző minden olyan tételével vitába szállni, amelyek helyességéről — legalább első olvasásra — nem tudott meggyőzni. (Talán erre is nyílik majd alkalom.) Csupán három kérdést kívánok mégísérinteni. A szerző szerint jogunkban a forgatható papírok felsorolása nem taxatív. Az, hogy a jogunk tíz forgatható papírt felsorol, nem bizonyítja a taxaciót (11. 1.). Ezzel szemben áll elsősorban az, hogy a tizes felsorolás jogszabályban sehol sincs. A Kt. 295. §-ának utolsó szabálya mindössze négy papírt sorol fel, amelyek a kereskedelmi utalványhoz hasonló módon ruházandók át és a papíroknak így összefoglalt csoportjára állítanak fel külön szabályokat a 296. §. és a köv. §-ok. Hogy ezek a szabályok más papírra nem alkalmazhatók, az bizonyos. A kérdés csak az, hogy a szabályok alkalmazhatósága fogalmi eleme-e forgatható papírnak. Ha igen, a felsorolás taxatív, ha nem, akkor a szerzőnek meg kellett volna mondania, hogy ő mit ért forgatható papír alatt. A szerzőt nyilván a részvény esete tévesztette meg. A részvény valóban nem esik a Kt. 295. és köv. §-ai alá, forgathatóságát azonban — sok vonatkozásban más jelentéssel — a Kt. 173. §-a világosan megmondja. A bírói gyakorlatban csupán a Kt. 173. §-ának kiterjesztő értelmezésével és nem a taxáció áttörésével találkozunk. A mellékjogok átvállalásának kérdésében (17. és köv. 1.) a szerző teljesen figyelmen kívül hagyta az 1927:XXXV. t.-c. 8. és 65. §-át, valamint a keretbiztosítéki jelzálogjog egész intézményét, amelynek tanulmányozása pedig a kérdésre sok világot vet. (Amikor Kuncz Ödön a kérdéssel foglalkozott a Jt. még nem volt hatályban.) A mű jelentős részére kihatással van, hogy a szerző nem ismeri el a formai legitimáció szerepének különbözőségét egyfelől a kifogások, másfelől a váltó kiadása iránti igény esetében.. A különbség olyan nagy, mint aminő egy kötelmi jogi és egy dologi igény között fennállhat. Kifogás esetében elismerem, hogy aki velem szemben fellép, az a papírnak jogos birtokosa, de állítom, hogy én neki mégsem vagyok köteles fizetni. A papír kiadása iránt igényt támasztó pedig éppen a jogos papírbirtokosi minőséget veszi tagadásba, a formai legitimáció ellenére és a saját dologi jellegű jogát állítja. Valószínűnek tartom, hogy a szerző álláspontja másképen alakult volna ki, ha módja lett volna a jóhiszemű szerzés védelmének a váltójogon kívül kialakult általános problémájába elmélyedni. Ennek áttekintése után talán máskép ítélte volna meg ugyanannak a gondolatmenetnek az értékpapírjogba való beillesztését. Annak ellenére, hogy az elmondottakból kitűnően a szerző elgondolásait nem tudom mindenben magamévá tenni, örömmel üdvözlöm a szerző önállóságra törekvő egyéniségének a váltójogi irodalomban való megjelenését. Tőle a forgatmányról szóló, önmagában is komoly értéket jelentő munkájából ítélve joggal várhatunk további abszolút értékben növekvő eredményeket.