Magyar jogi szemle, 1937 (18. évfolyam, 1-10. szám)

1937 / 6. szám - Büntethetők-e a vészhírterjesztők

261 nyerhetett. A közbiztonság fenntartása, a hatóságok működésének zavartalansága mellett a társadalom életének nyugalmához, polgári békességéhez fűzödö komoly közérdek büntetőjogi jelentőségének kellő oltalma teljesen hiányzott. A „nyelv bűnei" közül csak a súlyosabbak pönalizáltattak, többnyire azok, melyek nyilvánosan követtettek el (pl. az izgatás, melynek szabályozása épen ezért régtől fogva reformra szorult), vagy amelyek tárgya az egyén becsülete volt. A legújabb büntetőjogfejlődés középpontjába mindinkább a közösség érdekeinek feltétlen és átfogó védelme, a szellemi, erkölcsi és lelki értékek eddig elhanyagolt oltalmának kiépítése kerül. Az utolsó évtizedek drágán szerzett tapasztalatai után megvilágosodnak előttünk az apostol szavai a nyelvről, mely olyan, mint a tűz: „Ecce quantus ignis quam magnam silvam incendit". így a vészhírterjesztésben rejlő kriminalitás is előbbutóbb felismerésre talál. Nemcsak az objektív állami rend, de a társadalom békéje és nyugalma is védelmet igényel. A társadalom szabad tevékenységét, békés fejlődését, egészséges szellemi kialakulását lehetővé tevő nyugalmi állapot büntetőjogi eszközökkel is megoltalmazandó, nemcsak mindennemű külső erőszakkal, nyilvános támadással szemben, de a lelki fertőzés, a célzatos nyugtalanítás, a hatásában kiszámíthatatlan álhírterjesztés különböző fajaival szemben is. Amint az egyén életét és egészségét sem csupán erőszakos támadások, a testi épség elleni merényletek veszélyeztethetik, hanem a lelki világ zavarai és az idegélet állandósult izgalma, hasonlóképen a közösség egész fejlődési rendje, munkájának zavartalansága súlyos sérelmet szenvedhet a vészhírterjesztők céltudatos és szervezett garázdálkodásának kárhozatos hatása alatt. A vészhírterjesztés: szociálpszichikai közveszélyes deliktum, melynek rohamos tovaterjedésére a társadalom szeizmográfként reagál s kiszámíthatatlan hatása alól a legfejlettebb társadalom sem képes teljesen kivonni magát. A közösség nyugalmát veszélyeztető álhírterjesztés büntetlensége tehát súlyos mulasztás, mely a társadalom tagjai lelki nyugalmának felborítására, állandóan bénító bizonytalanságára, s végül a közhatalom céltudatos gyakorlásába, a közbiztonságba vetett társadalmi bizalom megrendülésére vezet. A vészhírterjesztést tagadhatatlanul nehéz megfelelő tényálladéki keretek közé szorítani, tartózkodni kell a büntetőjog alkalmazási köré nek túlságba vitt kifeszítésétől is: a szigorú megtorlás azonban; háború és béke idején egyaránt nélkülözhetetlen. A vészhírterjesztés de lege lata ezidőszerint a külföldi államok túlnyomó többségének büntetőjoga szerint megfelelőkép büntetés alá nem vonható, ugyanígy Imzai jogunk sem ismer a vészhírterjesztés minden formáját átfogóan büntető téngálladékot. Megállapítható, hogy jogunk csupán a vészhírterjesztés egyik-másik speciális esetének büntethetőségére nyújt lehetőséget, így a Kbtk. 40. §-a értelmében, aki a harangok félreverése