Magyar jogi szemle, 1937 (18. évfolyam, 1-10. szám)

1937 / 6. szám - Büntethetők-e a vészhírterjesztők

260 nézve minden időbeli és hely korlátozása nélkül objektív értéket jelentő tett, amely az életrendező feladatát, a mai kultúra erkölcsi felfogásában és az igazság, mint változhatatlan abszolút cél átlátásában tölti be. BUntethetők-e a vészhírterjesztők? Irta: dr. Rácz György. „Et lingüa ignis est, universitas iniquitatis. Lingua conslituitur in membris nostris, quae maculat totum corpns, et inflam mat rotam nativitatis nostrae; . . . linguam autem nullus honümim domare potest: inquietum maliim, plena veneno mortifero." Szent Jakab apostol levelének kétezer esztendős, de örökérvényű szavai a nyelv bűneiről, ma is aktuális igazságok! Az emberi nyelv talán soha annyi lélekmérgezést, gyujlogatást nem művelt szerte a világban, mint századunkban. Néhány hónap óta ismét és ismét módunk nyílott közvetlen tapasztalatokat szerezni az emberi nyelv e „fékezhetetlenségéről, gonosz nyugtalanságáról mely halálos méreggel teli". Előbb országszerte vészhírek és rém hírek suttogása, szájról-szájra terjedt fantasztikus puccshírek ré mítették a gazdasági és szociális feszültségek által amúgy is ideges, könnyen reagáló közönség békés társadalmi életét. A kor mány feje az országgyűlés előtt tett nyilatkozatában mindez alaptalan álhíreket merő kitalálásoknak minősítette. Rövid szünet után, az olasz uralkodópár látogatásának történelmi napjait igyekeztek lelkiismeretlen ünneprontók vészhírek céltudatos és szervezett elterjesztésével megzavarni. Joggal felmerülhet a kérdés, vájjon országunk mai viszonyai mellett, eltűrhető-e, hogy a nemzet békés együttműködésének, nyugodt építőmunkájának eminens célkitűzéseit és érdekeit a társadalom állandó nyugtalanítását célzó felelőtlen vészhírterjesztők veszélyeztethessék? Állanak-e rendelkezésre oly hatékony büntetőjogi eszközök, melyekkel a közvéleményt alaptalanul izgató álhír—források mérgező kútjai egyszer és mindenkorra betemethetők? A büntetőjog XIX. századi fejlődése során — büntetőtörvénykönyvünk 1878-ban született — erről érthető okokból nem gondoskodott. Az ultra-individualisztikus büntetőjogi szemlélet elsősorban az egyéni szabadság, élet és vagyon oltalmát tartotta szem előtt, az állam rendje, a társadalom békéje ellen irányuló vagy azt veszélyeztető támadásokat csak akkor büntette, ha közvetlenül, vagy erőszakos úton vagy nyilvánosság előtt követtettek el. A kor materialisztikus értékelése nem volt fogékony a bűncselekményből származható immateriális következmények, szellemi károkozások, lelki fertőzések megfelelő felismerése és büntetőjogi értékelése iránt. A közösség életének nyugalma, a társadalom békéje közvetett veszélyeztetéssel, földalatti aknamunkával, romboló kútméríiezéssel szemben, büntetőjogi oltalmat alig