Magyar jogi szemle, 1937 (18. évfolyam, 1-10. szám)

1937 / 4. szám - Az életbiztosítási díjfizetési felhívás kötelező szabályozása

171 Az ebben a kérdésben kifejlődött irodalmi vita során egyes cikkírók a kir. Kúriának ezen álláspontját igazságtalannak és méltánytalannak minősítették, amivel szemben már hivatkozott cikkünkben is ismételten rámutattunk arra, hogy a kir. Kúria a meglévő törvényt csupán alkalmazta és ha e tekintetben kifogások fel is merülhetnek, úgy azok elsősorban az alkalmazott törvény ellen irányulhatnak csak. Ebből következik, hogy a törvény megfelelő módosításáig annak eltérő alkalmazása sem lehetséges, vagyis tehát, hogy a kir. Kúria állandó gyakorlatától csak akkor térhet el. ha az alkalmazott törvény hatályon kívül helyeztetik, vagy módosíttatik. .4 biztosítási novella 9. §-a, melynek alkalmazásán alapszik ugyanis a kir. Kúria immár 7 éves gyakorlata, ezidőszerint azonban sem hatályon kívül helyezve, sem módosítva nincs és így tehát semmi akadálya nincs annak, hogy a kir. Kúriának gyakorlata az alsóbiróságokat kötelező döntvény jellegét öltse magára. Nem kívánjuk ehelyütt a széles irodalmi vita során elhang zott érveket és ellenérveket érinteni és csoportosítani, csupán arra mutatunk rá. hogy ha a törvénynek merev alkalmazása mél tánytalanságfa vezethetett volna is, a kir. Kúria bölcsesége az elmúlt idő alatt is mindig módot talált arra, hogy konkrét esetekben a méltánytalanságot kiküszöbölje és amellett elvi álláspontját változatlanul fenntartsa. Amidőn a kir. Kúria biztosítási ügyekben Ítélkező szaktanácsa az elmúlt 7 esztendő alatt méltánylandó esetekben díjfizetési felhívás nélkül is kötelezte a biztosító társaságokat a biztosított összeg megfizetésére, semmiféle vonatkozásban sem került ellentétbe elvi határozatával, hanem azt tovább fejlesztette és e tekintetben egyenesen a P. VII. 2047/1930. sz. Ítéletének indokolásán! hivatkozhatott, amely — miként fentebb idéztük — bölcs előrelátással provideált a „külön megállapodásra" és a merev jogelvet csak ..külön megállapodás hiányában" tartotta alkalmazandónak. Oly esetekben tehát, amikor a biztosítási leltételek a visszalépő időszak kezdetétől számítva 30 napos pespirót adtak a díj megfizetésére és ennek folytán a kir. Kúria a biztosítót marasztalta, következeles maradt a fentebb hivatkozott elvi döntéshez és joggal helyezkedhetett arra az álláspontra, hogy a 30 napos respiro megadása „külön megállapodásnak' tekintendő. I gyancsak ..külön megállapodás" létrejötte folytán hozott marasztalé Ítéletet a kir. Kúria oly esetekben is, amidőn a biztosító társaság a díjfizetési felhívást az újabb esedékességkor ki nem bocsátotta, azonban beigazolást nyert, hogy a biztosított az esedékessé vált díjakat a korábbi időszakban sem pontosan az esedékesség napján fizette, hanem állandóan későbben és ezt a teljesítést a biztosító el is fogadta. Ezen állandó szokás tehát a