Magyar jogi szemle, 1936 (17. évfolyam, 1-10. szám)

1936 / 1. szám - Lassabban a büntető paranccsal!

3 nácsa elé, hogy a járásbiró alá sem írta a kezelő által kiállított b. parancsot s az így kézbesített parancsban kiszabott pénzbüntetést az elitélt ki is fizette. Hát ez igazán rövid úton való (valódi angolos) elintézés. Csak az a kérdés, vájjon helyesen és alaposan vannak-e elintézve ilyeténképen az ügyek? Hát bizony erre ma már bátran rámondhatjuk, hogy igen sokszor nem. A Bjt. két év óta sorozatosan közli a kir. Kúria jogegységi határozatait, melyeket a járásbíróságok (illetőleg az ezek határozatait felülvizsgáló kir. törvényszékek) törvénysértő határozatai folytán hoznia kellett. Pedig a kir. Kúria elé csak a legkirívóbb törvénysértési eseteket hozza a koronaügyész, amiket már nem lehet ki nem pellengérezni. Ismeretes, hogy a sok elsietett büntető parancs által okozott hibák, sérelmek orvoslására a kir. ügyészség először megkísérelte az ujrafelvétel útját. Az is közismert, hogy a pécsi kir. ítélőtábla álláspontját, mellyel jogerősen helyet adott a büntető paranccsal befejezett ügyben az ujrafelvételnek, a koronaügyész jogegységi perorvoslata alapján a kir. Kúria jogegységi tanácsa desavuálta s a Bp. és a Te. vonatkozó szakaszainak és a két törvény miniszteri indokolásának gondos elemzése mellett kimondta, hogy ily módon elintézett ügvben se a vádlott terhére, se annak javára nincs helye ujrafelvételnek. (Bjt. LXXXV. 57. 1.) Helyes-e vagy nem ez a J. E., ezzel most nem akarok foglalkozni. (Csak zárjelben említem meg, hogy magam részéről a Bp. 558. §-a alapján megengedhetőnek vélném az ujrafelvételt.) Egyelőre a jogállapot az, hogy ujrafelvétel útján a járásbíróságok által a büntető parancs kibocsátása körül elkövetett elég gyakori botlásokat, tévedéseket nem lehet reparálni. így jutottak arra a gondolatra a kir. ügyészek és a védők, hogy jogegységi perorvoslat alakjában kísérlik meg a törvénysértő parancsok nullifikálását, esetleg — hatáskör hiánya esetén — a helyes vágányra terelését. A kir. Kúria jogegységi tanácsa az adott helyzetben a jogegységi perorvoslat eredeti rendeltetését, az alsófokú bíróságok által hozott s jogerőssé vált törvénysértő határozatok törvénysértő jellegének megállapítását és deklarálását, -— másfelől a hatáskörök tiszteletben tartását, mint alkotmányjogi alapelvet, — végül az anyagi igazság lehető érvényesítését, mint az egész büntető eljárás végső célját és legfőbb vezéreszméjét tartva szem előtt, belement az említett jogegységi perorvoslatok elbírálásába s már egy sereg j. e. határozatban mutatott rá a járásbíróságok gyakorlatának tévedéseire, az elsietésből, felületességből ejtett törvénysértésekre. Sőt, amint szintén ismeretes, az igazságügyi kormány is szükségét látta egy közleményben felhívni a járásbíróságok figyelmét arra, hogy a büntetőparancs kibocsátásának törvényes előfeltételeit a leggondosabban vizsgálják meg s e célból a fel-