Magyar jogi szemle, 1936 (17. évfolyam, 1-10. szám)
1936 / 6. szám - A bérleti és haszonbérleti jog Magánjogi Törvénykönyvünk javaslatában és a külföldi jogalkotásokban
248 majdnem teljes mértékben adaptálta a római jogon felépült német-osztrák jogot. Úgyannyira, hogy a ma élő jogok között, — amint ezt Grosschmied előbbidézett munkájában nagyon érdekesen fejtegeti, — Verbőczyhez nem a magyar, hanem az angol magánjog áll közelebb, különösen a maga sok szempontból még ma is hűbérszerü birtokjogával. Rámutattunk az előbbiek során arra, hogy a bérlet és haszonbérlet Angliában a hűbéri birtoklási viszonyokból fejlődött ki. Kétségtelenül ez kellett, hogy legyen a fejlődés iránya nálunk is, csupán a fokozatos átmenet nem volt meg s a szerves összefüggés szakadt meg akkor, mikor 1848. után a beözönlő idegen jogszabály áradat egész ingatlan birtokjogunknak a telekkönyvi rendszer folytán történt átalakításával új jogintézményeket állított a régiek helyébe. S míg az angol bérleti jogban kimutatható, miként alakult az a hűbéri birtokjogból, addig nálunk legfeljebb az volna megállapítható, hogy a jobbágyi és hasonló birtoklási viszonyoknak a helyébe lépett a bérlet és haszonbérlet, mint a más tulajdonát képező ingatlanra vonatkozó birtoklási jogviszonyok modernebb fajtája. Mert bár egyik oldalról áll az, hogy a jogszabályokat az élet szükségletei hozzák létre, s hogy valamely kor jogrendszere híven tükrözi annak a kornak gazdasági és egyéb szükségleteit, addig más oldalról áll az is, hogy az élet jól-rosszul el tud helyezkedni minden jogrendszerben, s a felek a maguk gazdasági céljait a változó jogi keretek között s a változó jogintézményekhez alkalmazkodva, de azonos tartalommal és gazdasági eredménnyel meg tudják valósítani. Az 1848. előtti jogrendszer szerint, ha a földesúr földjeit nem akarta személyesen, maga kezelni, s csupán a használat, hasznosítás átengedéséért járó ellenértéket kívánta magának terményben, munkában, esetleg pénzben, vagy egyébben biztosítani, úrbéri jogviszonyokat létesített, földjeire jobbágyokat fogadott, majorsági zsellértelkeket alakított, sőt lakás céljaira házakat is átengedett (taksás házak). Ma ugyanaz a földesúr földjeit haszonbérbe adja, egyéb telkeit, házait pedig bérbe. A lényeg, a gazdasági cél, amit a felek megvalósítani kívánnak: ingatlan használatának vagy hasznosításánk ellenérték fejé ben való átengedése, — marad változatlanul ugyanaz. Az, hogy a felek között a fenti cél megvalósítására létesült jogviszonyt urbériségnek, haszonbérletnek, bérletnek, ú. n. feles bérletnek, természetbeni lakással, vagy kommenciós földdel kapcsolatos jogviszonynak, vagy esetleg akár haszonélvezetnek is nevezzük, a lényegen nem sokat változtat, sőt, — amint legjobban éppen az angol példán láttuk, — még az sem változtat sokat, hogy ezt a jogviszonyt a dologi vagy a kötelmi jogban sza bályozzuk-e, s hogy egyáltalán teszünk-e ilyen megkülönbözteté-