Magyar jogi szemle, 1936 (17. évfolyam, 1-10. szám)

1936 / 4. szám - A telepítési törvényjavaslat magánjogi vonatkozásai

153 Ebben a vonatkozásban a J. átengedésre kötelezése még élesebben különbözik a kisajátítástól. Azt a közérdekű szükségletet, amely az átengedési kötelezettség egyedüli alapjául szolgál, nevezetesen a kisbirtokok számának szaporítását a J. 1. §-ában foglaltakhoz képest elvileg mindaddig fennállónak lehet tekinteni, amíg az ország egyetemes érdekeinek leginkább megfelelő birtok megoszlás ki nem alakul. Az elvileg megfelelő birtokmeg0.szlást viszont a ,1. nem konkretizálja és ezért maga a szükséglet sem határolható el pontosan. A J. tehát — minthogy nem is törekszik a birtokrend gyökeres átalakítására — kénytelen a kisajátítás gondolatmenetétől idegen vonalon keresni azokat a módozatokat, amelyekkel a tulajdon elvonása konkrét keretek közé szorul. Ezek a keretek pedig szubjektív színezetűek. Átengedésre kötelezettként egy jogalany — a Nemzeti Közművelődési Alapítvány — személy szerint is meg van nevezve (5. §.). Ugyancsak személyi momentumnak jut szerep a hitelintézetek és pénzkölcsön nyújtásával foglalkozó cégbejegyzésre kötelezett vállalatok esetében (6. §.), amelyeknek átengedési kötelezettsége a tulajdon szerzési módján (árverés, árverés hatályával bíró eladás) múlik. Későbbi jogszabályoktól függő terjedelemben átengedésre kötelezettként szerepelnek a védett nagybirtokosok (7. §.). A szerzés jogcímén múlik az átengedésre kötelezés a hitbizományi kötöttségből felszabaduló ingatlanoknál (13. §.), a szerzés időpontján a háború kitörése óta szerzett nagybirtokoknál (10. §.). Ezeknél, valamint a 3000 holdon felüli birtoktesteknél (8., 9. §.) bármily nagy konkrét szükséglettel szemben is érvényesül a birtok bizonyos hányadának illetőleg bizonyos abszolút mértékű birtoknagyságnak az épségben maradása. A J. vonatkozó rendelkezéseinek tüzetes ismertetése helyett csupán utalok arra, hogy még igen sok más, a birtok rendeltetése, hasznosítási módja és kezelése körébe tartozó momentum van kihatással arra, hogy valakit mily nagy ingatlanterület átengedésére lehet kötelezni. Véleményem szerint tehát az átengedésre kötelezés fogalmilag a tulajdon elvonásának abba az általános körébe tartozik, amelyről a Mt. 432. §-a említést tesz, de nem nevezhető a szó szoros értelmében vett kisajátításnak. A J. azonban a kisajátítás fogalmi körének vázolt áttörését igen érdekes módon kompenzálja, lényegileg magának Napóleonnak 1809. szeptember 29-én Schönbrunnból keltezett döntésével ossz hangban. Annak idején a következő három kérdés állott döntés előtt: 1. ki állapítsa meg a tulajdon elvonásának szükségességét? 2. ki mondja ki valakivel szemben a tulajdonának elvonását? 3. ki állapítsa meg a kártalanítás összegét? Napóleon az első kérdés eldöntését a közigazgatási hatóságra kívánta bízni, a másik két kérdésben a döntést a rendes bíró feladatává tette.