Magyar jogi szemle, 1936 (17. évfolyam, 1-10. szám)

1936 / 4. szám - A telepítési törvényjavaslat magánjogi vonatkozásai

151 külföldi példákon, mind az 1920:XXXVI. törvénycikkben foglalt belföldi praecedensen. A földtulajdon szabadságának elismerésével egyidős és már az emberi jogokról szóló 1789. évi manifesztumban kifejezésre jut a modern jogbeli kisajátítás intézményének, a tulajdon elvonásának három alapvető elve: 1. közérdekű szükséglet; 2. törvényes eljárás; 3. kártalanítás.4) Ezeknek az alapelveknek megfelelően alakultak ki a XIX. század kisajátításra vonatkozó jogszabályai, bár a magántulajdonba való beavatkozást még ily körülírt módon is általában kivételes jelenségnek kellett tekinteni és a jogszabályalkotás egészen a háborús gazdasági rend kialakulásáig ehhez az eszközhöz valóban csak kivételes, különösen megokolt esetekben nyúlt. Amint már kiemeltem, a J. célkitűzését megvitatás tárgyává nem kívánom tenni és így adottnak kell vennem, a tulajdon elvonásának első előfeltételét, a közérdekű szükségletet. De a J. még e szükséglet megállapítása mellett sem tekinti a tulajdon elvonását elsősorban igénybevehető eszköznek, hanem a 17. §-ból kitűnően vidékenkint előbb a más címen rendelkezésre álló ingatlanokat akarja felhasználtatni, tehát ebben a vonatkozásban a jogunk eddigi hallgatólagos alapelvével összhangban áll. A tulajdon kisajátításszerű elvonása nélkül rendelkezésre álló ingatlanok sorában említi a javaslat a szabad kézből vásárolt, vagy csere útján szerzett ingatlanokat, a büntető jogszabály alapján elkobzott ingatlant, a vagyonváltságföldeket és az államot illető elővásárlási jog gyakorlásával szerzett földeket. Ezek tekintetében a J. csak annyiban nóvum, hogy bizonyos már az eddigi jogszabályok alapján is lehetséges állami szerzés eredményét a J. által kitűzött célra destinálja. Az elsősorban felhasználni kívánt ingatlanok sorában is szerepel azonban egy új szerzési mód, amely bizonyos vonatkozásban a kisajátításhoz hasonlít: a köztartozások ingatlannal lerovása. A J. bizonyos esetekben módot ad arra, hogy az ingatlan tulajdonos a fennálló köztartozását ingatlan tulajdonul átadásával rója le, bizonyos szűkebb körben pedig arra is, hogy az állami hatóság a köztartozás ily lerovására az ingatlantulajdonost kötelezze. Mindkét eset a köztartozásokhoz kapcsolódás folytán elsősorban közjogi jellegű. Magánjogi nézőpontból nézve az, ha az állam a pénzbeli kötelezettség teljesítése fejében ingatlant fogad el, a datio in solutum képét mutatja. Inkább a facultas alternatívához közelednék a helyzet, ha a J. jogot adna az ingatlan tulajdonosnak arra, hogy pénzbeli tartozását ingatlan szolgáltatásával rója le. Ilyen jogot azonban a .1. nem biztosít, hanem a 37. és 38. §. egyaránt a pénzügyminiszternek a földművelésügyi miniszterrel egyetértve adott engedélyét kívánja meg az ingatlanban való önkéntes lerováshoz. 4) L. Hedemann i. m. 237. 1.