Magyar jogi szemle, 1935 (16. évfolyam, 1-10. szám)

1935 / 7. szám - Értéktartás?

9 jegyzése alapján egyenlítheti ki s külföldi hitelező, ha tövényes tilalom nincs, követelésének kifizetését a belföldön csak a hivatalos árfolyamon követelheti", (C. VII. 4124/1932.) és másrészt ama gyakorlata között, amely szerint belföldi adós belföldi hitelezőjének csak a lejárat napján jegyzett árfolyamon teljesíthet. Mindez nem egységes, nem elvhü és végeredményben nem őszinte megoldás. A legközelebb még az a gondolat jár a valósághoz és az őszinteséghez és ezzel az értéktartásnak, mint objektív normának az elismeréséhez, hogy a felek akarata erre a normára irányult. Magát az értéktartás normáját csak egyetlen Ítélet a P. VI. 2198/1933. számú mondja ki, amikor kifejezetten valutáris értékcsökkenésnek megfelelő különbözetet ítél meg. a legjobban távolodik el a kérdés lényegétől és így a legőszintétlenebb és a legnagyobb isconsequentiákhoz vezető mód a lejárati és fizetési nappal való zsonglőrködés. A K. T. 326. §-ának 2. bekezdése kifejezetten „a lejárat napján jegyzett" árfolyamot írja elő, viszont a V. T. 37. §-a kifejezetten „a fizetési napot megelőzőleg utolszor jegyzett" árfolyamot szabja meg — és mégis a K. T. 326. §-ának 2. bekezdése a 764. sz. elvi jelentőségű határozat folytán ugy értelmezendő, hogy a „fizetési" nap értendő az ott említett „lejárati" nap alatt, és a kir. Curia állandó gyakorlata szerint a V. T. 37. §-ában irt „fizetési" nap alatt a „lejárati" napot kell érteni. Ez talán mégis csak kissé túlságosan fejtetőn járó logika, amely nem válhatik a jogászi elme-munka előnyére és talán nem is tűrnék el ilyen sokáig más disciplinában. Azután külföldi hitelezővel szemben érvényes a 764. sz. elvi jelentőségű határozat, viszont belföldi hitelezővel szemben nem, jóllehet világos, hogy nem az átszámítási nap az a különbség, amely szerint itt distingválni kellene, hanem egyes-egyedül az, hogy a külföldi hitelező, aki fontot és dollárt kötött ki magának, nem járhat nálunk jobban, mint a saját otthonában, a saját törvényhozása mellett, viszont a belföldi hitelező nem károsodhatik abból, hogy a font és a dollár eltávolodott az aranyalaptól! Mi köze mindennek logikailag a „lejárati" vagy „fizetési" naphoz? Kivételt képeznek itt is a transfermoratorium alá eső követelések, amelyekre szintén kell fizetni, illetve „letenni" a papírárfolyamnak megfelelő pénzösszeget, de itt kifejezetten megilleti nyilván a külföldi hitelezőt is az a jog, hogy a Nemzeti Bank árfolyama alapján fizetett, illetve „letett" összeget nem datio in solutum, sőt nem is „érintik" a hitelező jogát a követelés mennyisége tekintetében. (Beati possidentes, akiknek a követelésük a transfermoratorium alá esik!) Bírói sorozásnál a fent ismertettet gyakorlat szerint belföldi relatióban az aranyérlék sorozandó, viszont külföldivel szemben a papírérték, mert az felel meg a „felosztási eljárás rendes szabályai"-nak. És itt is áll az, amit a 2. sz. alatt tárgyalt eseteknél lemondottunk, hogy a hitelező ilyenkor nem kívánhatja a teljesítés elhalasztását sem.