Magyar jogi szemle, 1935 (16. évfolyam, 1-10. szám)
1935 / 4. szám - A jogi személy-szerű "gazdasági alany". Adalékok a kartel "gazdasági alanyisága" kérdéséhez
151 kartelt alkotó magánjogi társaság szerződésszegő tagjaival szemben ugyanis rendszerint erre előre kijelölt tagjai útján lép fel, viszont a jogaikat a kartelle] szemben érvényesítő karteltagok hasonlóképen nem a kartel valamennyi többi tagja, csak az előre szerződésileg ilyeneküi megjelölt kartelképviselő tagok ellen lépnek fel; a jogvitában nyertes, illetve vesztes kartelképviselők ezután az őket érő jogi következményeket szervezetük vonatkozó jogszabályai szerint hárítják át a karteltársaság többi tagjaira.7) A gazdasági személyt alkotó kartelszervezetnek ez a jogi személy alkatából vett gazdaságos autonóm konstrukciója is mi más, mint a gazdasági személy strukturabeli közelebb hozása a jogi személyhez, egyben a gazdasági személy képlete önállóságának, különválásának és „részleges jogképességének"8) hangsúlyozása? A jogi személyt nem alkotó jogi szervezetben működő kartel jogi személyszerűsége, azaz gazdasági személyisége kitűnik abból is, hogy a gazdasági személy fokozatáig eljutott kartel is bizonyos önálló alanyi jogok hordozójául ismerik el. E vonatkozásban vizsgálandó a kartel nevének, névjogának, együttes védjegyének, külön szabadalmának, esetleg perjogi jogosultságának kérdése, tehát iama jogainak elbírálása, amelyek a kartelt részben önálló cselekvő vagy szenvedő jogalanyisággal ruházzák fel.9) Ami a kartel nevét illeti ,az egyesület vagy a kereskedelmi társaság jogi formájában alakult kartelektől eltekintve, amelyek nevére — cégére — nézve a vonatkozó jogi szervező formára irányadó jogszabályok (KT. 10. §., 13. §., 14. §., 1930 :V. t.-c. 5. §.) állanak, a magánjogi társaság formájában alakult kartelnek nem kötelessége, de joga lehet, hogy megkülönböztető megjelölést — nevet — felvegyen és a gazdasági életben e megjelöléssel szerepeljen; a német kartel jogi irodalomban ennek indokoltságát és szükségességét egyesek hangsúlyozzák is.10) A 7) Nádas: Ungarisches Kartellrecht, 14. 1. — Goldbaum.- (Kartellrecht, 119. 1.) szerint a karteltag felmondása s a vele való elszámolás esetén a kilépő karteltaggal szemben a többi karteltag „korporative és organizáltan" lép fel. A KG. gyakorlata sem követeli, hogy a felmondást valamennyi karteltaghoz intézzék, mert a felmondó karteltag ellenfele lényegileg maga a kqrtel, azért elegendő, ha a kartelnek ez organizációjában erre kijelölt tagja — szerve — veszi át a kilépni kivánó tagtól a felmondást. 8) Goldbaum: Kartellrecht, 125. 1. °) Goldbaum: Kartellrecht, 53. 1. 10J Tschierschky (Organisation, 100. és köv. 1.) e gondolat felvetése mellett arra is utal, hogy a kartelek nevében a karteljelleg és a kartelcél elkendőzése az oka annak, hogy megbízható kartelstatisztikai összeállításokat nehéz nyerni. — L. még: Blum: Namensrecht und Namenschutz von Kartellen, KR. 1932. évi 650. és köv. 1. — Callmann: Kartellrecht, 131. és köv. 1.