Magyar jogi szemle, 1934 (15. évfolyam, 1-10. szám)

1934 / 2. szám - Felsőbirósági elnökök évnyitó beszédei [1. r.]

43 csupán a kormányhatalom egyik részének. Nálunk az 1869:IV. t.-c. ezt a kérdést eldöntötte és pedig a törvény tekintélyével döntötte el. De la legszélsőbb elméleti álláspontra helyezkedve sem lehet a birói hatalom különállását kétségbe vonni olyan államban, ahol a biróság sajátlagos (hatáskörén felül, kodifikált magánjog hiányában századok óta az életviszonyok igen nagy területén a jogszabályalkotás feladatát is gyakorolja. Másik ilyen kimagasló törvényalkotásunk a kir. itélőbirák és kir. ügyészek státusáról szóló 1920. évi XX. t.-c., amely fénylő meteorként jelent meg ujabbkori törvényhozási életünknek ebben a részéhen szürke, sőt borús boltozatán. Fájdalom, ez a nevezetes törvényünk — legéletbevágóbb rendelkezéseinek — élettartamára nézve is a meteor sorsában osztozott, ugy, hogy ma már inkább csak jelképes jelentőségű, de még így is nagy értéke ia magyar igazságszolgáltatásnak s indokolása megérdemelné, hogy márványba vésve álljon állandóan a köztudatban. Viargha Ferenc nyugalomba vonult koronaügyész úr, régebbi birói és ügyészi karunknak ez a dísze és büszkesége a birói függetlenségről mély filozófiai megalapozottsággal megírt s 1925-ben megjelent monográfiájában — amelyben a birói függetlenség továbbépítésére nézve is megszívlelendő tanácsokkal szolgál — találóan mutatott rá arra, hogy törvényeink a birói függetlenséget formailag épúgy nem határozzák meg, mint az Isten, a vallásos tisztelet, a becsület, a hitel stb. fogalmát, a birói függetlenség egyszerűen adva van a köztudatban, mint iá törvényben nem definiált, mégis védelemben részesített egyéb erkölcsi javak és értékek. A birói függetlenséget — lamelynek az imént említettek szerint törvényi definíciója nincs — semmi esetre sem szabad a biró egyéni érdekeit szolgáló privilégiumnak, aféle erkölcsi mellékilletménynek tekinteni, mert arra nem a bírónak, mint tágabb értelemben vett állami tisztviselőnek van szüksége és igénye, hanem a népnek, mert enélkül nem tudna hova fordulni, ha igazát keresi. Az állam voltaképen igen terhes ajándékot juttat az itélőbiráknak a birói függetlenségben, mert mint azt egyik kiváló osztrák birótársunk a közelmúltban a Magyar Jogászegyletben tartott előadásában szellemesen megjegyezte, a birói függetlenség tulajdonképen a legkínosabb függést jelenti, nevezetesen a bírónak saját lelkiismeretétől való függőségét. Sokkal nehezebb u. i. saját lelkiismeretünk kétségeit leküzdeni, mint a főnök utasításait hiven teljesíteni. A jogaiban sértett ember, legyen az szegény vagy gazdag, erőtlen, vagy hatalmas, egyaránt a függeetlen bíróságra apellál. Sürün hallunk ilyen segélykiáltást a társadalmi életben, a sajtóban, sőt még a törvényhozás termében is, de arra igen ritkán eszmélünk rá, hogy a független igazságszolgáltatás nem önként értendő, szükségképen létező valami, hogy ezt a fogalmat nem a biróság kapuja fölé illesztett címtábla hinti el a közönség körében, hanem még kedvező szervezeti berendezkedés mellett is csak egymást követő birói generációknak be-