Magyar jogi szemle, 1934 (15. évfolyam, 1-10. szám)

1934 / 1. szám - Átértékelés az öröklési jogban

2 nem az unoka házastársának jutttaja. Az id. törvk. szab. 10. §-ia pedig akként rendelkezik, hogy leszármazók hiányában az atya és az anya hivatvák öröklésre azon érték erejéig, amely tőlük vagy águktól akár végrendelet folytán, akár anélkül az örökhagyóra hárult; a 10. §. tehát nem tagadja meg a nagyatyától származott vagyon ági minőségét akkor, ha adásakor az atya még életben volt, hanem általában minden „águktól" hárult vagyonról rendelkezik és a végrendelet vagy ajándékozás alapján hárult egész vagyont mondja ági vagyonnak a törvényes örökrész említése nélkül. Az ági öröklés korlátozására irányuló birói gyakorlatot azért sem taitom helyesnek, mert amikor ági öröklési rendszerünk közismert, akkor abból a körülményből, hogy valaki annak tudatában, hogy ági vagyona rendelkezése nélkül ágiörököseire száll vissza, ági vagyonáról nem rendelkezik, nem lehet okszerűen másra következtetni, mint hogy az ági örökösödés érvényesülését nem kivánta kizárni, mert ellenkező esetben tudván azt, hogy az ági öröklés kizárásához rendelkeznie kell, nem hallgatott, hanem rendelkezett volna. Amennyiben az ági öröklésnek szűkebb keretbe szorítása általános kívánság, akkor sem eseteinkénti „nyesegetéssel" kísérletező Ítélkezésnek, hanem a jogbiztonságot nem veszélyeztető egységes korlátozásnak van helye. Az 1928. évi XII. t.-c. 3. §-ának örökösödési perben való merev alkalmazását vagyis az egy évi határidőnek az öröklés megnyíltától való általános számítását egyébként is aggályosnak tartom. Az ón véleményem szerint az 1928. évi XII. t.-c. rendelkezéseinek a kir. Kúria által az 1932. év végén hozott P. VI. 7533/ 1930. és 7461/1930. számú Ítéleteiben kifejtett az a jogi álláspont felel meg, amely szerint az említett t.-c. csak ott alkalmazható, ahol a magánjogi pénztartozás számszerű meghatározása még a korona értékváltozása előtt vagy alatt megtörtént, de nem akkor, amikor a kötelezettség ugyan ebből az időből ered, azonban tartalma koronaértékre szóló összeggel kitöltve nincs, mert ebben az esetben tartalma a jelen viszonyok mérlegelésével mostani pénzértékben töltendő ki. Ez az álláspont felel meg a- törvény általános indokolásának, amely szerint mellőzhetetlenül szükségesnek látszott, hogy a törvény rendezze azt a kérdést, vájjon van-e joga a hitelezőnek a pénztartozás (névértéke szerint „meghatározott" pénzösszegnél magasabb összeget követelni azon az alapon, hogy követelésének meghatározása után a pénz értéke csökkent, valamint az 1. §. indokolásának, amely szerint a nem „pénzben meghatározott" tartozások esetében az átértékelésnek nincsen tárgya. A törvény tehát indokolása szerint csak a számszerűen — névértékben — már meghatározott pénztartozások átértékelését kivánta szabályozni és nem az összes pénzben teljesítendő tartozásokét.