Magyar jogi szemle, 1933 (14. évfolyam, 1-10. szám)

1933 / 2. szám - Korlátolt elmeállapot és bűnözési hajlam

59 cselekményeket. Érdekes azonban, hogy ezen helyes megállapítás ellenére a törvényszók a vádlottnál „bizonyos mértékű morál insa­nity-t" lát fennforogni, „mely eredeti erkölcsi defektust a háború utáni kóros társadalmi viszonyok még jobban kifejlesztették a vád­lottnál". A kir. Ítélőtábla első Ítélete is, mely a vádlottat az ekkor összeszámolt 61 rb. csalás bűntette és 12 csalás vétsége miatt két ós félévi fegyházbüntetésre Ítélte, kifejezetten enyhítő körülményül szá­mítja be vádlottnak „kisebbfokú degeneráltságát". Azonban a morál insanity-re maga a törvényszéki ítélet igen helyesen rögtön hozzá­teszi, hogy „ez az erkölcsi defektus nem lehet ok arra, hogy vádlott mint magasabb képességgel bíró egyén, a jót a rossztól, a tiltott cse­lekményt a megengedettől megkülönböztetni és a munka nélküli hirtelen meggazdagodási vágyat, mint teljesen épelméjű ember, le­győzni ne tudná. Vádlott tehát nem lelki beteg, hanem egy ravasz, számító, gonosz-lelkű egyéniség". A kir. Ítélőtábla pedig a „kisebb­fokú degeneráltság" megállapítása mellett vádlottat az említett bün­tetésre itéli, de ugyanazon a napou hozott másik ítéletével négy rend­beli újabb csalás bűntette, illetőleg vétsége miatt, megsemmisíti az előbbi ítéletek által kiszabott büntetéseket és a vádlottat mint meg­rögzött bűntettest, aki bűntettek elkövetésére állandó hajlamot mutat, szigorított dologházba utalja, amit a kir. Kúria is helybenhagyott. (B. III. 6016/1931.) íme a kitűnő példa fentebbi tételeim igazolására. De ez az eset kézzelfoghatóan illusztrálja azt is, hogy milyen óriási különbség van az épelméjű s bűnelkövetési célzattal hazudozó, szélhámoskodó egyé­niségek és a valódi elmebaj folytán, a nagyzási, perlekedési vagy üldözési tébolyból képtelenségeiket mesélő, zagyva beszédű, igazi elmebajos ember közt. Ez utóbbiak, akik esetleg egy bizonyos ideig a laikust megtévesztik értelmesnek látszó beszédükkel, fejtegetéseik­kel, de téveszméjükre térve, rögtön elárulják, hogy meghibbant el­méjű, valóban szerencsétlen elmebeteggel van dolgunk, ezek nem börtönbe, nem szigorított dologházba, hanem elmegyógyintézetbe való alakok, — ellenben az említett nagystylű szélhámosok, mint épel­méjű, de rendszerint léha, munkakerülő, bűnelkövetésből élő egyének, büntetőjogi felelősség alá vonhatók. A morál insanity, az erkölcsi defektus, valamiint a degeneráltság is eszerint nem akadálya annak, hogy az épelméjű, tehát rendes értelmi fejlettségű vádlottat a törvény szigorával sújtsuk az általa tudatosan elkövetett bűncselekményeiért. Sőt, ha a vádlott különös ravaszsággal, tehát kétségtelenül magasabb elmeéllel, képzett elmé­vel követte el a bűncselekményt, nincs okunk az állítólagos erkölcsi elmegyengeséget vagy erkölcsi érzéketlenséget enyhítő körülményül beszámítani, mert az ilyen magasabb intelligenciájú, nagyobb szel­lemi képességekkel rendelkező vádlott nagyon is tisztában van az erkölcsi törvényekkel és kötelességekkel s így a mi szemünkben hely­telen, erkölcstelen és antiszociális viselkedése épen az ő bűnre haj­lamos egyéniségét, hibás és a közre veszélyes karakterét árulja el.

Next

/
Oldalképek
Tartalom