Magyar jogi szemle, 1933 (14. évfolyam, 1-10. szám)

1933 / 2. szám - Korlátolt elmeállapot és bűnözési hajlam

55 volt ilyen magas fokú, vagy ha csak akut részegségről van szó, ez az állapot is kétségtelenül erősen megzavarja az illető egyén elmeműködésének a tisztaságát, gyengíti az ellenállási képességet, előbb izgatottságot, különös élénkséget, majd depressiót idéz elő, végül bénulásos tüneteket is idézhet elő s így indokolt ezt az állapotot is enyhítő körülmény gyanánt tekinteni. Természetesen ennek az állapotnak a mérlegelésénél is rendkívül óvatosnak kell lenni a büntető bírónak, mert ezzel is igen gyak ran célzatosan védekeznek a vádlottak. Ha a ténykérdés tisztázva van s ennek alapján az idült alkohol-mérgezés bíróilag is megállapíttatott, ez nemcsak a büntetés kiszabás, de esetleg a bűncselekmény minősítése szempontjából is döntő jelentőségű lehet. így egy nem régiben tárgyalt esetben a bíróságok egyenesen az idült alkoholismus megállapítása folytán mellőzték a gyilkosság megállapítását és csupán szándékos emberölésben marasztalták a vádlottat, aki hivatalfőnökét, több órai megfontolás után orozva (az utcán történt találkozáskor a sértett háta mögé kerülve) lelőtte. A felsőbíróságok kifejezetten azért mellőzték a gyilkosság kimondását, mert a vádlott tényleg idült alkoholismusban szenvedett, mely állapotban az ember sokkal könynyebben határozza el magát a bűncselekmény elkövetésére, mint egy más, teljesen normális idegrendszerű egyén. (B. III. 6017/1931.) Ebben az esetben az alkoholos állapot a minősítő körülménynél lévén a tettes javára beszámítva, enyhítő körülményül nem volt figyele>mbe vehető. Más esetekben azonban, ha a minősítésre nem volt befolyással, kétségtelenül enyhítésre nyújt alapot. Van azonban példa az ellenkezőre is. így egy, az orvosi vélemények szerint is chronikus alkoholistának mondott járásbirósági Írnokra, aki a saját bevallása szerint 20 éve szokásos részeges életet élt, akire azonban az I. Orvosi Tanács sem a delírium tremenst, sem idült alkohoiismust, sem más elmebajt nem állapított meg, a bíróság súlyosító körülményül vette fel a részegeskedését. (I. O. T. Munkálatai I. 170.) 2. A másik megbeszélésre méltó kérdés, hogy a korlátolt elmeállapotú egyénre nézve lehet-e megállapítani az állandó bűnözési hajlamot, vagyis lehet-e az illetőt — egyéb feltételek fennforgása mellett — megrögzött bűntettesnek minősíteni és szigorított dologházba beutalni? Ha forgatjuk az elmeorvostani munkákat, melyekben azt olvassuk, hogy bizonyos elmekórformák, vagy elme- és idegbántalmak egyenesen antisociúlis hajlamot eredményeznek, az illetőt erőszakos cselekményekre, sarkallják, akkor a feltett kérdés szinte tárgytalannak tetszik. Mégis érdemes a kérdéssel kissé foglalkozni, mert abból a tételből, hogy bizonyos kóros elmeállapotok, így a kóros elmegyengesóg is olykor bűnözési hajlammal járnak, más következtetést vonnak le a védők és a vádlott s másat a bíróság. A vádlott nem ritkán azzal védekezik, hogy ő elmebeteg vagy legalább is kórosan gyengeelméjű s erre való tekintettel cselekményei vagy egyáltalán be nem számíthatók, vagy ha beszámíthatók is, de ő nem tekinthető meg-