Magyar jogi szemle, 1933 (14. évfolyam, 1-10. szám)

1933 / 1. szám - Magyar magánjog. Öröklési jog

26 dánunk, hogy az illusztris szerző most érkezett vissza arra a területre, ahol legirtkább megtalálta önmagát. A jog alapvető normáinak és fogalmainak kutatása és világos felállítása, azokból a jogviszonyok legkülönbözőbb változatainak levezetése, a kazuisziti/kus részletkérdéseikbe elmer ülés gondos kerülése, a polémikus anyagnak a legkimagaslóbb kérdésekre korlátozása, a jogpolitikai (de lege ferenda) szempontoknak a fennálló jog megismerését nehezítő tárgyalásának kerülése azok az ezúttal is érvényesülő szempontok, amelyekkel szemben, mint határozott célkitűzés az anyag tanulásra alkalmas egységes rendszerbe foglalása jelentkezik. Azt már nem elvi szempontokkal, hanem talán inkább a túlságos terjedelemmel szembeni teljesen indokolt védekezésééi magyarázhatjuk, hogy a Szerző e kötetében a korábbi kötetekben foglaltaknál kevesebb teret enged a magyar Polgári Törvénykönyv korábbi szövegeinek, továbbá a történelmi és jogösszehasonlító anyagnak. Bár előszavában a Szerző kifejezi, hogy a gyakorlati élet szükségleteit is szem előtt tartotta és annak is szolgálatára kiván állani, ebben a vonatkozásban is a tanítás és nem a pillanatnyi zavarból hirtelenül kisegítő eszköz nyújtása a célja. A jogelvek megrögzítésével akarja a jogtanulót épen úgy mint a gyakorlat emberét képessé tenni a felmerülő esetek megoldására és nem is törekszik arra, hogy esetmegoldásokat a könyvében az olvasó készen találjon. Szinte a Sohm-féle ideál megvalósulását látjuk nála — a jogrendszert minél kevesebb alapfogalomra visszavezetni — és megközelíti a Kelsen tiszta jogtanának elgondolását is: a jogtudomány megtisztítását a ,,Metajurisprudenz" elemeitől, kizárólagos uralomra juttatását a jogszabályok parancs tartalmának. A vezérfogalom erős kiemelése és a központba állítása vonta maga után a mű általános és különös részre tagolását. Az első rész (5—199. 1.) kizárólagos tárgya az öröklési jogviszony. Az öröklési jogviszony statikája (fogalma, fajai, alanya, tartalma és tárgya), dynamikája (keletkezése, változása, megszűnése, az öröklés lebonyolítását célzó intézmények), e jog gyakorlása, közössége és érvényesítése kerülnek itt minden oldalról bemutatásra. A mű nagyobb felét alkotó általános rész olvasása arról győz meg bennünket, hogy a Szerző a Dologi jogot is legszivesebben a dologi jogviszony centrális fogalma körül építette volna fel és ebben csak az egymással nem homogén dologi jogok numerus claususa akadályozta meg. Ezúttal viszont egy másik vonatkozásban kellett az elvi elgondolásával szemben áldozatot hoznia. Nevezetesen az öröklési birtokviszonyt nem találta alkalmasnak az olyan elkülönített tárgyalásra, aminőben a dologi birtokviszonyt részesítette. Az általános részben igen érdekes és kiemelést érdemel az öröklés, a tradíció és a cessió közt vont párhuzam (7. 1.); az alanyi öröklési jog négy stádiumának (1. nincs váromány; 2. váromány; 3. megnyílt örökség; 4. elfogadott örökség;) vizsgálata az ezeket védő szabályok kutatása kapcsán (9. és köv. 1.); az egységes öröklési jogviszony létének bizonyítása (20. és köv. 1.); az aditionális és az ipso iure öröklési rendszer különbsé-